:

Szerző: Hlács Ferenc

2014. október 22. 12:06

Kipróbáltuk: Dell Latitude 14 Rugged Extreme

A notebookok világában kevés feltűnőbb jelenség van a csatatérre, vagy más extrém felhasználási körülmények közé szánt modelleknél. A többnyire vaskos készülékek olyan igénybevételnek is ellenállnak, amely egy konzumer gép végét jelentené - ilyen a Dell Latitude 14 Rugged Extreme laptop is, amelyet közelebbről is szemügyre vettünk.

Az egyre vékonyabb és kifinomultabb házba bepréselt notebookok világában lassan ritkaságszámba megy, hogy egy laptop sokkal vastagabb legyen akár csak a rajta elhelyezett USB portoknál - amelyek egy eszközre jutó száma is rohamosan csökken. Az irányvonal érthető, hiszen a gyártók minél kisebb, könnyebb, egyszerűbben hordozható készülékek létrehozására törekszenek, amelyek legalább annyira megállják a helyüket munkaeszközként, mint asztaldíszként a kedvenc kávézóban.

Nehéztüzérség

A fenti trend a városhatárokon belül virágzik, a civilizációtól távolodva azonban a legtöbb notebooktulaj egyre inkább félteni kezdi készülékét - kivéve persze ha az fél arasz vastag, a sarkain nagyjából egy kisgyermek öklével egyező méretű gumiütközőkkel. A legtöbb vállalat “rugged” jelzővel illeti hasonló eszközeit, amelyek megtervezésénél a funkció minden egyéb szempontot félresöpör: ezeknek a notebookoknak legalább annyira helyt kell állniuk az építkezésen, lövészárokban vagy a külszíni fejtéseknél mint az irodában, ami külsőre is egyből lerí róluk.

Ez alól az idén áprilisban bejelentett Dell Latitude 14 Rugged Extreme sem kivétel - azt kézbe véve az embernek szinte megmagyarázhatatlan késztetése támad, hogy ballisztikus rakéták indítókódját kezdje bepötyögni rajta. A legvastagabb pontján több mint 5,7 centiméteres eszköz esetében a hagyományos notebooktokokat és -táskákat is érdemes elfelejteni, de nincs is rájuk szükség: a monstrum elején ugyanis fogantyú is található, így az kvázi aktatáskaként hordozható. A cipeléshez viszont valamivel jobb fizikumra lesz szükség mint egy ultrabook esetében, a páncélozott Latitude ugyanis majdnem 4 kilós, egész pontosan 3885 grammot nyom, a töltő pedig további 402 grammot csap hozzá az össztömeghez.

Cserébe viszont a készülék már első pillantásra minden kétséget eloszlat strapabíróságával kapcsolatban: sarkait vaskos gumiütközők védik az ütődésektől, amelyek minden irányban túlnyúlnak az élein, így oldalaira állítva, vagy akár fejjel lefelé fektetve is biztonságosan letehetjük a gépet. Emellett minden egyes csatlakozó nyílását egy belülről párnázott ajtó védi a ráfröccsenő víztől, portól vagy töltényhüvelyektől - még a kijelző fölött elhelyezkedő webkamera elé is jutott egy kis elhúzható retesz, amely nem csak védi a lencsét, de száz százalékos védelmet nyújt a kamerát illetéktelenül használó RAT szoftverek ellen is.

A Rugged Extreme IP65 védettségi besorolást kapott, ez azt jelenti, hogy a por ellen teljes mértékben védett, tehát a sivatagi lövészárokban vagy építkezésen sem kell félteni, legalábbis amíg a csatlakozók védőfedelei zárva vannak. Víz közelében már jobb lesz óvatosabbnak lenni, de laptop ezen a területen is jóval többet kibír mint hagyományos testvérei, kisnyomású vízsugár bármilyen irányból érheti, nem tesz kárt benne.

Nem kell vele kesztyűs kézzel bánni - de lehet

A kijelzőt lehajtott állapotban egy plusz csat is a notebook alsó feléhez rögzíti, ezt felpattintva nyithatjuk ki az eszközt. Ez a művelet azoknak jelent majd azonnali megnyugvást, akik eddig a képernyőt tartó zsanérok minősége miatt aggódtak, azok ugyanis meglepően masszívan tartják a helyén a panelt, amelynek mozgatásához észrevehetően nagyobb erőre van szükség mint akár a vállalati notebookok esetében. A kijelző érintésérzékeny, kézzel is tapogathatjuk, de egy kihúzható stylust is találunk a gépben, amelyet egy rugalmas zsinórral rögzítettek a házhoz. Utóbbival ha valakinek éppen arra támadna kedve, az ugyancsak rezisztív touchpad is kezelhető.

A rezisztív érintőképernyő egyébként kesztyűs kézzel is vezérelhető és ugyanez igaz a érintőpadra is, noha mindkettő csak egyetlen ujjat ismer fel, így a multitouch gesztusokkal hiába próbálkozunk rajtuk. A panel felülete érdekes, valahol a konzumer gépekből ismert fényes és a főleg a vállalati eszközökre jellemző matt között mozog, napos időben azért néha zavaró lehet. A kijelző fényereje is lehetne valamivel erősebb, a tűző napon elkelhet némi árnyékolás a kültéri használat során. Az érintőpanel hátránya itt is adott: az összetapogatott képernyő nem szép látvány, főleg napsütésben.

A vaskos kerettel övezett 14 hüvelykes kijelző maximális felbontása nem mondható túl nagynak, mindössze 1366x768 pixel, ami alig 112 PPI-is pixelsűrűségre elég. Ez persze itt nem olyan borzasztó érték mint egy okostelefon esetében lenne, a szépen elkülönülő képpontok látványával azonban még távolról is jó lesz megbarátkozni - de a készülék nem is grafikai munkára készült, így ez nem jelent különösebben nagy hátrányt számára, inkább a félig-meddig csillogó felület a fájó pont.

Láttunk már precízebb touchpadet

A billentyűzet szigetes elrendezésű és az éjszakai bevetésekhez háttérvilágítást is kapott. A billentyűút elég rövid, az egyes pedig gombok alig észrevehetően távolabb fekszenek egymástól mint a hagyományos notebookok estében, ami elsőre furának tűnhet, cserébe viszont akár kesztyűben is gépelhetünk rajta. A szövegbevitel persze így hosszútávon még ezen a gépen sem a legkényelmesebb, de ha például egy-egy sor adatot kell bevinni a táblázatba a markolókanalak leltározásakor, nem kell feltétlenül kibújni a munkáskesztyűből. A kialakítást mindenesetre egy darabig szokni kell.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A klaviatúra alatt egy közepes méretű touchpad fekszik, két gombbal, görgetni az érintőfelület szélén egy ujjal végigsimítva tudunk, bár itt reszponzivitás terén akadnak problémák, webböngészés közben többször előfordult, hogy csak a sokadik kísérletre sikerült egy-egy oldalt görgetésre bírni. Mint minden valamirevaló hadinotebookról, a Dell szörnyetegéről sem hiányozhat az ujjlenyomat-olvasó, ez a touchpadtól jobbra található.

Belülre is jutott vas

A laptopnak nem csak a borítása erős, az alatta lévő hardverre sem lehet panasz: a tesztpéldányban egy kétmagos 1,9 gigahertzes Intel Core i5-4300U processzor teljesít szolgálatot Intel HD 4400 grafikával, valamint 8 gigabájt RAM-ot és egy 256 gigabájtos SSD-t is találunk benne - a részletesebb specifikációkért érdemes végigböngészni a notebookról készült AIDA64 jelentést. A készülék nagyobb belső tárhellyel, dedikált NVIDIA GeForce GT 720M grafikával és 4G-képes verzióban is elérhető, ezekkel az opciókkal persze az ár is meredek növekedésnek indul, de i3-4010U lapkával és 4 gigabájt memóriával szerelt olcsóbb változat is létezik belőle.

A vaskos házon szép számmal találunk csatlakozókat, amelyeket mind a fentebb már említett párnázott ajtók védenek. A készülék jobb oldalára egy SmartCard-, illetve egy SD-kártyaolvasó, egy USB 2.0 és egy USB 3.0 csatlakozó, illetve PCMCIA és M.2 befogadóhelyek is jutottak, hátlapján pedig a tápcsatlakozó mellett VGA és két darab gigabites Ethernet-aljzat, valamint két natív RS-232 soros port is elfért. A baloldali ajtók alatt egy SIM-foglalat, egy újabb USB 3.0 port, egy HDMI-csatlakozó, illetve egy kombinált fejhallgató- és mikrofonbemenet bújik meg, továbbá itt található a notebook tiszteletet parancsoló, 97 wattórás akkumulátora is. Ezt eltávolítva egyébként jól látszik, hogy a Rugged Extreme borítása belülről rácsos kialakítású, ami plusz védelmet ad az ütődések ellen. A monstrum alján dokkolócsatlakozó is akad.

A tekintélyes akku a monitort közepes fényerőre véve nagyjából 8 óra folyamatos böngészést netán szövegszerkesztést tesz lehetővé, ami a YouTube-ot beizzítva nagyjából 6-ra esik vissza, átlagos használattal tehát egy teljes munkanapot vígan kibír - az AIDA64 adatai szerint. A gép ráadásul zajosnak sem mondható, a ventilátor mindennapi használat során ritkán pörög fel észrevehetően - nem mintha a fegyverropogás vagy a munkagépek zaja közben ezt a potenciális felhasználók meghallanák.

A notebook hűtőrendszerét egyébként szintén komoly igénybevételre tervezték, az nem csak a gép által termelt hővel számol le, de extrém hőmérsékletekben is képes hidegen tartani a készüléket. Ez azt jelenti, hogy a laptop akár -20 Celsius fokos hidegben, vagy 63 fokos hőségben is használhatjuk, kikapcsolt állapotban pedig -51 vagy  71 Celsius fokos hőmérséklet mellett sem lesz baja. A laptopnak ütésállóság terén sincs oka szégyenkezni: kikapcsolt állapotban akár 1,8 méteres zuhanást is túlél, működés közben pedig 0,9 méterről ejthetjük le. Noha a szerkesztőségünkbe eljuttatott tesztpéldányon még Windows 7 futott, a gyártó weboldala szerint a készülék valamennyi konfigurációja Windows 8.1 Pro operációs rendszerrel vásárolható meg, amelyen az érintésvezérlésnek is nagyobb hasznát venni.

A páncélzat nem olcsó mulatság

Azt valószínűleg nem kell túl hosszan taglalni, hogy a Dell Latitude 14 Rugged Extreme-et  a gyártó nem az átlagfelhasználónak szánja. Bár az a teljesítményigényesebb feladatokra is tökéletesen megfelel, a notebook mérete, súlya és nem utolsó sorban ára egészen biztosan gondoskodik róla, hogy a legtöbbeknél nem ez lesz a családi laptop. Kültéri felhasználásra ugyanakkor az eszköz több mint alkalmas, illetve az elején lévő fogantyúnak köszönhetően szállításához sincs szükség táskára, bárhol azonnal használatba vehető, anélkül, hogy elő kellene ráncigálni a tokjából.

A készülék legolcsóbb, Intel Core i3-as processzorral, 4 gigabájt RAM-mal és 128 gigabájtos SSD-vel szerelt konfigurációja 3655 dollárért kapható, a legdrágább verzió esetében - Core i5 lapkával, 8 gigabájt memóriával, a már említett dedikált grafikával, 512 gigabájtos SSD-vel, illetve 4G-képességgel - az ár egészen 5789 dollárig szökhet fel. A HWSW-hez is eljuttatott modell 4355 dollárért kapható. Az tehát egyértelmű, hogy a strapabíró felépítés nem olcsó mulatság, a masszív Latitude esetében gyakorlatilag nem is beszélhetünk a konzumer, vagy akár a legtöbb vállalati laptoppal akár csak közel azonos árkategóriáról sem, hiszen a legolcsóbb változat áráért is két 13 hüvelykes MacBook Prót kapunk Retina kijelzővel.

Ezek a notebookok tehát nem a magánszemélyeknél fognak gazdára találni, valószínűleg jóval többször nyitják majd fel azokat a lőszeresládára téve, mintsem íróasztalon - és az eszköz passzol is a mokány felhasználási környezetekbe. Esetében egy percig sem kell gondolkodni hova is tegyük le a használathoz, és szükség esetén akár esőben is felcsapható. A laptop rövid távon legalábbis teljesen jól kezelhető kesztyűben, mind a klaviatúra mind pedig a touchpad és az érintőpanel tekintetében, illetve az akkumulátor teljesítményére sem lehet panasz. A Dell Latitude 14 Rugged Extreme tehát határozottan jó vétel lehet azoknak a közműszolgáltatóknak, építési vállalkozóknak vagy hadseregeknek, amelyeknek belefér a költségvetésébe - az pedig külön jó pont, hogy vészhelyzet esetén akár fegyverként is használható.

a címlapról