Folytatja hálózatmodernizációját az Invitel
Tovább folytatja 2012-ben megkezdett, nagyszabású hálózatmodernizációs projektjét az Invitel. A cég az év végéig több tízezer háztartás számára teszi elérhetővé a legmodernebb vezetékes infrastruktúrát, amin többek közt már az egyre kelendőbb interaktív tévés megoldást, az IPTV-t is képes biztosítani a szolgáltató.
Idén tovább folytatja 2012-ben megkezdődött, több mint 4,5 milliárd forintot felemésztő hálózatmodernizációs programját az Invitel, mely egyike annak a három magyar távközlési cégnek, mely saját primer körzetekkel rendelkezik. A privát befektetői körben lévő távközlési vállalatot korábban éppen ezért szokás volt telefonszolgáltatóként aposztrofálni, ezt azonban az elmúlt évek jelentős infrarastruktúra-modernozációs folyamata sikeresen megváltoztatta - hangzott el a társaság mai budaörsi sajtótájékoztatóján.
Telefon helyett triple play
Az üzleti tevékenység mintegy felét kitevő lakossági üzletágban két éve változtatott a cég a fókuszon, így mostanra az önálló vezetékes fővonalak értékesítése helyett triple-play megoldásokban gondolkodik a szolgáltató, illetve az első számú kulcstermék a tévéelőfizetés lett. David McGowan, az Invitel vezérigazgatója a mai sajtóbeszélgetésen elmondta, a megváltozott fókuszú marketingnek köszönhetően a mintegy 525 ezer lakossági és soho-ügyfélbázis fele tévéelőfizetéssel is rendelkezik, az optikai és DoCSIS3-területeken pedig az új előfizetők 70 százaléka fizet elő egyszerre három szolgáltatásra is.
Az új marketingstratégia kidolgozását Langsteiner Marianne-ra bízta a cég, a marketingvezető korábban a Magyar Telekomnál vett részt a triple play megoldások bevezetésében (Winkler János volt vezérigazgató-helyettessel együtt többek közt a nevéhez fűződik a "háromképernyős stratégia" néven emlegetett üzleti irány). Langsteiner a sajtótájékoztatón hozzátette, a hálózatfejlesztések eredményeként az IPTV-előfizetők száma is jelentősen gyarapodott, az erre alkalmas hálózati közegben ma már a tévéelőfizetők mintegy 60% a kábeltévéhez képest számos extra funkciót kínáló szolgáltatást veszi igénybe.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az Invitel utoljára idén nyáron kommunikált ügyfélszámot az IPTV-s előfizetői körről, akkor 50 ezer végpontot számolt a szolgáltató. Ebben a szegmensben a Magyar Telekom az egyetlen versenytárs, a piacvezető szolgáltató, mely 2006 óta nyújt IPTV-szolgáltatást, máig több mint 420 ezer háztartásba vitte el az interaktív tévét.
Tovább zajlik a fejlesztés
Az Invitel képviselői a mai sajtótájékoztatón bejelentették, hogy az év hátralévő részében újabb 18 településen lesz elérhető a lakossági és üzleti ügyfelek számára a modernizált infrastruktúra, ezzel az FTTx vagy DoCSIS3-alapú vezetékes hálózattal lefedett háztartások száma meghaladja majd a 410 ezret. A cég illetékes képviselői nem árulták el, hogy a potenciális ügyfélkörből ténylegesen hányan veszik igénybe az új generációs szolgáltatásokat.
A hálózatfejlesztések kiemelt célja emellett, hogy az Invitel minél több üzleti ügyfele számára tegye hozzáférhetővé infokommunikációs megoldásait. Így várhatóan 2015 márciusáig 10 új mikrohullámú technológiát alkalmazó fejállomást épít ki Budapest és a nagyvárosok vállalkozásokkal sűrűn benépesült területeinek lefedéséhez, ezzel is növelve a kínált szolgáltatások elérhetőségét.