Az első perctől titkosítja az adatokat az Android L
Az első elindítástól kódolja majd az okostelefonon vagy táblagépen tárolt adatokat az Android L. A mobil operációs rendszeren egy ideje már elérhető biztonsági funkciót a Google az új verzió megjelenésével alapértelmezetten bekapcsolja, a titkosítás feloldásához szükséges kulcsokhoz pedig még a vállalat sem fér hozzá.
Alapértelmezetten titkosítja majd az okostelefonok tartalmát az Android rendszer egyelőre L néven ismert legfrissebb verziója. Bár a funkciót a Google hivatalosan még nem jelentette be, a vállalat a Washington Postnak nyilatkozva már elárult néhány részletet. Maga a titkosítás Android platformon korántsem mondható újdonságnak, az már 2011, azaz a 3.0-s Honeycomb verzió óta jelen van a Google mobil operációs rendszerében, az Android L megjelenésével azonban az egyes készülékek első bekapcsolásától aktív lesz.
A kódoláshoz használt kulcsok csak helyben, a telefonon tárolódnak, külső szerverre egyáltalán nem jutnak el. A Google ennek megfelelően ha akarná sem tudná átadni azokat a kíváncsiskodó hatóságoknak, ami sokak szemében jelenthet jó pontot - a személyes adatok biztonsága az utóbbi időben különösen nagy hangsúlyt kapott a felhasználók körében, a tavaly nyáron Edward Snowden által kirobbantott botrány után.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Bár az androidos telefonon vagy tableten tárolt adatok kódolására egy ideje már lehetőség van, arról sok felhasználó nem tudott, vagy egyszerűen ódzkodott a bekapcsolásától, hiszen az eszközön tárolt adatmennyiségtől függően a titkosítás hosszabb folyamat is lehet. Az újítással ez már nem lesz ilyen nehézkes feladat, sőt a felhasználóknak egyáltalán nem kell majd foglalkozniuk vele.
Néhány nappal korábban az Apple is bejelentette, hogy az iOS 8-cal már titkosítja a mobil készülékeiken tárolt információkat, ehhez pedig ugyancsak helyben tárolják majd a szükséges kulcsokat. A hatóságok ugyanakkor továbbra is kötelezhetik a vállalatot, hogy a legújabb iOS-t már nem támogató régebbi eszközök adatait szolgáltassák ki, illetve az iCloudra, a vállalat online tárhelyére szinkronizált dokumentumok és információk is elérhetők marad(hat)nak számukra. Az iCloud egyébként szeptember elején kapott némi negatív hírverést megbízhatóságával kapcsolatban, miután ismeretlenek több híresség fiókját is feltörték.
A Google megoldásának fő hátránya, hogy az androidos készülékek töredezettsége miatt még jó időbe telhet, amíg a különböző gyártók eszközeire eljut a rendszer legfrissebb változata, sok készülékre pedig vélhetően egyáltalán nem is érkezik meg az Android L. A védelem emellett itt is csak a helyben tárolt adatokra vonatkozik, a Google Drive online tárolóba feltöltött, vagy azzal szinkronizált adatok már - a megfelelő végzés birtokában - hozzáférhetők a hatóságok számára.