Kipróbáltuk: OnePlus One, a CyanogenMod-telefon

A OnePlus One készüléket a főzött ROM-ok és a testre szabható Android-verziók megszállottjai szinte messiásként várták, miután a telefon gyárilag a népszerű CyanogenMod legfrissebb, kifejezetten erre az eszközre szabott, 11S változatával a fedélzetén érkezik. Ez azt jelenti, hogy a bütykölést kedvelő okostelefon-felhasználók legnépszerűbb szoftvere dedikált hardvert kapott, vagyis az általa kínált számos plusz funkció végre nem nightly buildek, bughegyek és meg-megszakadó Wi-Fi árán lesznek elérhetők, hanem mindenféle kompromisszum nélkül - ráadásul a kínai OnePlus csúcshardverén.

Csak a száraz specifikációkat nézve a OnePlus vígan felveszi a versenyt a vezető gyártók zászlóshajóival, noha az olyan plusz funkciók lemaradtak róla, mint a pulzusmérő vagy ujjlenyomat-olvasó. Ez igazán nem nagy áldozat, sőt, a legtöbben valószínűleg értékelik, hogy a hardver oldalán is lemaradt az extra költség. Természetesen ugyanez igaz a szoftverre is, ott sincsenek gyártói sallangok, illetve plusz alkalmazások, csak a tiszta Androidot, pontosabban tiszta CyanogenModot találjuk rajta, a rendszer hagyományos verziójánál sokkal több testreszabási lehetőséggel és természetesen ahhoz hasonlóan Google Play hozzáféréssel.

Egyedi hátlap, prémium felépítés

Az okostelefonnal kapcsolatban először a rendkívül igényes csomagolás tűnik fel. A készülék egy lapos, fehér-piros kartontokban érkezik, amelyben a feltekert, hasonló színű, lapos töltőkábel, valamint egy a SIM-kártya fiókjának kinyitására szolgáló, kulcskarikára fűzhető gumis tokkal kiegészített tű is található. A töltőadapter egy szintén fehér-piros különálló dobozban érkezik.

Miután az eszközt kihámoztuk a tetszetős csomagból, azt kézbe véve elsőként a hátlap szokatlan textúrájára csodálkozik rá az ember a telefon mérete mellett. Az okostelefon továbbá valószínűleg sokaknál a kínai gyártókkal szembeni előítéleteket is eloszlatja majd, miután felépítése rendkívül masszív, igényes, az illesztéseknél keresve sem találni egészen apró rést sem - a kivitelezés tehát bármelyik ismert zászlóshajóéval felveszi a versenyt, sőt néhányat még maga mögé is utasít.

A tekintélyes, 5,5 hüvelykes kijelző igazából rövid idő alatt megszokható, mert bár a készüléknek a szűkebb nadrágok zsebeivel már akadhatnak gondjai, ez manapság, mikor a szinte 5 hüvelykes eszközök neve mellé sokszor a “Mini” jelző társul, nem számít kiemelkedően nagynak. A OnePlus one kétféle kivitelben kapható, ezek a 16 gigabájtos belső tárhellyel felszerelt “selyem fehér” modell, illetve a 64 gigabájtos “homokkő-fekete” változat - szerkesztőségünknek az utóbbit volt szerencséje kipróbálni.

Az rögtön kiderül, hogy a név itt nem csupán marketingfogás, az eszköz hátlapja ugyanis valóban érdes tapintású, akár egy homokkőé, ettől függetlenül persze műanyagról van szó. A kellemes fogású felülettel kapcsolatban ugyanakkor gyorsan felmerül a kérdés, vajon mennyi idő után jelennek meg rajta a fényesre kopott foltok? Bár a rövid tesztidőszak alatt nem merült fel ilyen probléma, a OnePlus fórumain akadt, aki viszonylag rövid idő elteltével kopásra kezdett panaszkodni - egy tokba, biztos ami biztos azért érdemes lehet befektetni. Ez a probléma a 16 gigabájtos modellt értelemszerűen nem érinti. A bekapcsológomb a jobb élen, a hangerőgombok pedig az okostelefon bal peremén találhatók, valamivel lejjebb a megszokottnál, ami kifejezetten előnyös, hiszen így azok is könnyebben kezelhetik a készüléket, akiket kis kezük miatt egyébként elriasztana annak mérete.

Gyenge fényű kapacitív gombok - de van alternatíva

A kijelzőt egy fémszínű, de ugyancsak műanyagból készült keskeny sáv keretezi, erről egyébként még megtapogatva sem derül ki egyből, hogy nem alumíniumból gyártották. A kijelző alatt megtaláljuk a manapság főleg kínai olcsó telefonokra jellemző kapacitív gombokat, ezek jobbról balra haladva a klasszikus vissza, home és beállítások elrendezésben kerültek a telefonra, a multitasking funkciót az utolsót hosszan nyomva érhetjük el. A kapacitív gombok háttérvilágítása lehetne erősebb, egy napsütéses délután már csak komoly küzdelem árán lehet kiszúrni őket, ugyanakkor az is igaz, hogy “vakon” sem igazán lehet eltéveszteni a kijelző alatti sáv közepét, illetve jobb és baloldalát, szóval a használatban ez nem korlátoz.

Ráadásul senki nincs kötelező jelleggel a halovány gombokra utalva, a “gyárilag főzött” rendszer egyik előnye ugyanis, hogy bármikor átválthatunk a virtuális navigációs sávra. Ezt a készülék az első bekapcsoláskor fel is ajánlja, de később, a beállítások menüben is megtehetjük. De nem ez az első elindítás egyetlen szokatlan lépése, ott ugyanis a Google-fiók mellett opcionálisan egy CyanogenMod-profilt is létre lehet hozni. Ezzel aztán a szolgáltatás weboldaláról lehetőség van meghatározni az eszköz földrajzi pozícióját vagy végső esetben minden adatot törölni arról (ez gyakorlatilag a CM csapatának saját alternatívája az Android Eszközkezelőre, amely természetesen ugyancsak letölthető a telefonra), a  jövőben pedig a szolgáltatás további funkciókkal bővül majd.

Az hamar egyértelművé válik, hogy a kijelző terén nem lesznek problémák: az LTPS LCD-panel felbontása 1080x1920 pixel, nagyjából 401 PPI-s pixelsűrűséggel, így jó eséllyel soha nem látunk majd a telefonon különálló képpontot. A fényerő is teljesen kielégítő, a kapacitív gombokkal ellentétben mindenféle szögből és a tűző napon is jól látható, a kontrasztok élesek és a színek is élénkek. Egyetlen kifogás a fényerő automatikus beállítását illetheti, amelyet meglehetősen konzervatívra vett a gyártó, így sokszor fogjuk inkább manuálisan húzogatni a csúszkát. A megoldást az Android L hozhatja, amely már a fényérzékelő adatai mellett a felhasználói preferenciát is beteszi a függvénybe, így ízlésünkhöz szabhatjuk ezt is.

Testre szabhatóság mindenek előtt

A rendszer a CyanogenMod saját felületével érkezik, ez azonban jórészt kimerül az alapértelmezetten telepített appok ikonjainak egységes, minimalista dizájnjában, ráadásul ezt bármikor átállíthatjuk érintetlen Android felületre, de a Témaválasztó alkalmazással akár új témákat is vásárolhatunk a telefonhoz - alapértelmezetten a CM Hexo névre keresztelt témája, illetve az ismert Holo áll rendelkezésünkre.

Az egyes témák elemei egyébként külön-külön is bekapcsolhatók, példának okáért igény szerint a Holo betűtípusa alkalmazható a Hexo többi elemével vegyítve. Ahogy a más készülékekre szánt verziókban, a CyanogenMod itt is Trebuchet launchert használ, amely külsőre szinte teljesen megegyezik a Google Now indítóval, annyi különbséggel, hogy itt a főképernyőn jobbra söpörve nem találjuk meg a Google Now kártyáit. Amennyiben azonban erre fájna a fogunk, a felület természetesen szabadon lecserélhető, a Play Store-ból letölthető a Google-féle launcher.

A zárképernyőn a szokásos feloldási lehetőségek közül választhatunk, illetve a CM-felhasználók által már ismert opció is megjelenik, azaz a feloldási minta mérete állítható, így az elvetemültebbek akár egy 6x6-os rácson is kiélhetik magukat. A képernyőzárhoz továbbá tetszőleges műveleteket is hozzáadhatunk, a lakat ikont adott irányban elhúzva például megnyithatjuk a böngészőt, kamerát, vagy a keresést is.

A rendszer emellett már ismert apróságokat is felvonultat, mint például az olvasatlan emailek számának kijelzése az értesítési sávon a levél ikonon, illetve a multitasking menüben az összes futó alkalmazás egyidejű bezárása. Mindezek mellett a CyanogenMod a kikapcsolt kijelzős gesztusokat is támogatja, egy kört rajzolva elindíthatjuk a kamera appot, a hátlapi LED bekapcsolásához pedig egy V-t kell a képernyőre firkantani miközben a sötétben a kulcscsomó után kutatunk. A zenelejátszás is vezérelhető hasonló mozdulatokkal, két ujjal függőleges vonalat húzva indíthatjuk el, illetve állíthatjuk meg az aktuális számot, jobbra és balra mutató nyilakat rajzolva pedig váltogathatunk a zeneszámok között. A kijelző két gyors koppintással ébreszthető fel.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Ha már a zenénél járunk, a CyanogenMod fejlesztői az AudioFX névre hallgató hangszínszabályzót sem felejtették ki a csomagból, az app segítségével külön állíthatjuk a hangszórók, illetve a fülhallgatók hangzását. A testre szabhatóság az értesítési sávra is kiterjed, itt a gyorsbeállítások csempéit tetszés szerint átrendezhetjük, törölhetjük, illetve újabbakat is hozzáadhatunk, az iránytűtől az ADB bekapcsolásán át, egészen az NFC aktiválásáig, de még le is kicsinyíthetjük azokat, hogy többnek jusson hely. Emellett az értesítések fölötti sávban is ki-bekapcsolhatók a legfontosabb funkciók.

Akár a motorháztető alatt is

Akik próbáltak már gyenge okostelefonjukból ismét használható készüléket csinálni valamilyen egyedi ROM segítségével tudják, hogy a testreszabás nem áll meg a külsőnél: a CM-ben a motorháztető alá is benyúlhatunk, ha a Telefonról menüpont alatt a Build számot nyomkodva fejlesztői üzemmódba váltunk. Ekkor jelennek meg a Fejlesztői lehetőségek és a Teljesítmény opciók, amelyeken belül többek között a processzor órajelét is szabályozhatjuk. A lapkát túlhúzni szerencsére azért gyárilag nincs lehetőség, a maximális frekvenciát 2457, a minimumot pedig 300 megahertznél szabhatjuk meg, illetve Teljesítménycentrikus, Energiatakarékos és Kiegyensúlyozott teljesítményprofilt is beállíthatunk, annak függvényében, hogy mennyire lesz szükségünk a számítási kapacitásra, illetve az akkumulátor hány százalékon áll.

A processzorral kapcsolatos beállítások módosítása természetesen nem veszélytelen, amire a menüpontba belépve a rendszer figyelmeztet is, érvénybe léptetésükhöz pedig újraindítás is szükséges - noha esetünkben többször ennek dacára is a fölkúsztak a CPU órajelek, a rendszer csupán alaphelyzetben tartotta azokat a megadott értéken.

Remek kamera, tömérdek beállítási lehetőséggel

A OnePlus One érdes hátlapján egy 13 megapixeles kamera figyel dual-LED vakuval, amellyel 2160p felbontású, másodpercenként 30 képkockás, vagy full HD, másodpercenként 60 képkocka sebességű videót tud rögzíteni. A kameraalkalmazás első pillantásra hasonlít a gyári androidos apphoz, akadnak azonban különbségek. A különböző üzemmódok és szűrők között például a kijelzőn lefelé húzva váltogathatunk: akad itt többek között HDR, Szépia és Mozgásban névre hallgató funkció is, utóbbival rövid záridővel örökíthetők meg a gyorsan mozgó tárgyak.

Érdekes továbbá a Hosszú záridő üzemmód is, itt mi adhatjuk meg, hogy a kamera hány másodpercig exponáljon, 0,5-től akár egészen 8-ig - emellett persze automatikus beállításra is lehetőség van, amely az aktuális fényviszonyoknak megfelelően állítja be a kamerát, de a sorozatfelvétel funkció sem maradt ki a repertoárból. A fényképezésnél a bekapcsológombot használhatjuk fizikai exponálógombként és a zoomhoz sem kell feltétlenül a kijelzőt csipkedni, ahhoz a hangerőgombok is igába hajthatók.

Mindezek mellett a virtuális vezérlőelemeket, mint a vaku ki be kapcsolása, a beállítások megjelenítése vagy az előlapi kamerára váltás, lehetőség van a kijelző bal oldalára rendezni, hogy a balkezeseknek is kényelmes legyen a használat. Ha már itt tartunk, az előlapi kamerát sem aprózták el, annak felbontása 5 megapixel - mindkét szenzor határozottan szép képeket készít.

Csúcsteljesítmény egész nap

Ahogy az egy hasonló csúcsmodelltől elvárható, a készülék LTE-képes, továbbá az NFC mellett a 802.11ac szabványú Wi-Fi-t és a Bluetooth 4.1-et is támogatja, ezen felül rendkívül reszponzív, és kezelés is teljesen gördülékeny - erről egy Qualcomm Snapdragon 801 processzor gondoskodik 2,5 gigahertzes Krait 400 magokkal, Adreno 330 GPU-val és 3 gigabájt RAM-mal. Ennek megfelelően a teljesítményigényes játékok is gond nélkül futtathatók a készüléken, a teszt során kipróbált Asphalt 8: Airborne, Bladeslinger és az Injustice is nagyon szép grafikával, döccenés nélkül futott.

Az egyetlen apró problémát itt a hangszórók elhelyezése jelenti, azok akárcsak a Nexus 5, illetve az iPhone 5S esetében, itt is a készülék alján, a microUSB-csatlakozó két oldalán találhatók - ezért a telefont fektetve tartva azokat az ember szinte biztosan befogja, így tompítva a játék hangját. Néhány perc komolyabb autóversenyzés vagy lövöldözés után továbbá a telefon érezhetően átforrósodik szerencsére azonban nem zavaró mértékben.

A OnePlus One-t egy tekintélyes 3100 mAh kapacitású akkumulátorral szerelték fel, másfél napot vígan kibír átlagos használat mellett, kíméletesre véve a tempót pedig akár két napig is halogathatjuk a következő töltést - igaz a teszt alatt egy rendszerfrissítést követően volt egy rejtélyes lemerülés 50 százalék környékéről nullára egy éjszaka alatt, ez azonban később nem fordult elő. Érdekes, hogy bár a készülék hátlapja masszívabban már nem is lehetne a helyén, ennek ellenére némi küzdelem árán - egy apró spatula segítségével - eltávolítható, az alatta lévő akkumulátor viszont fixen rögzített. A tervek szerint az okostelefonhoz bambuszból készült, illetve később többféle, “StyleSwap” névre hallgató egyedi hátlap is kapható lesz, ez azonban egyelőre a “Coming soon” felirat mellett látható a gyártó oldalán. A telefon kategóriájában átlagos tömegű, 164 grammos, és a 8,9 milliméter vékony házra sem lehet panasz.

Összességében tehát egy kiemelkedően jó felépítésű eszközzel van dolgunk, amelybe a szoftver oldalán is nehéz belekötni. Az egyéni ROM-okból megszokott rugalmasság és testre szabhatóság szinte furcsán hat egy a dobozból frissen kivett eszközön, ugyanakkor mindenféleképpen kellemes élmény. A 64 gigabájtos modell a gyártó oldalán nettó 350 dollárért vásárolható meg, a 16 gigabájtos pedig 300-ért, ami szinte nevetségesen jó ár.

Hazánkban sajnos mélyebbre kell a pénztárcákba nyúlni, a kisebbik verzió itt kártyafüggetlenül 130 ezer forint környékén mozog és miután microSD-kártyás bővítésre itt nincs lehetőség, ez könnyen lehet hogy a bütykölni kedvelő célközönséget eltántorítja majd a vásárlástól - ugyanakkor a telefon még ekkora összegért is kifejezetten jó vétel, ha megnézzük a rivális gyártók hasonló képességű zászlóshajóit. A telefon nagy kihívója a következő generációs Nexus telefon lehet, amely hetek-hónapok múlva a boltokba kerülhet - ez azonban nagy szó, hisz a Nexus alacsony árát a Google az egyéb bevételekből pótolja ki, a OnePlus One azonban magában olcsó.