:

Szerző: Bodnár Ádám

2014. szeptember 4. 15:48

Dokkolós hangszórót és pótakkut kapott a Lenovo csúcsmobilja

A berlini IFA-n mutatta meg új csúcskategóriás okostelefonját a Lenovo is. A Vibe X2 erős hardvert kapott, de sok ötletes apróságot is felvonultat, amelyek igazán kiemelik a tömegből. Érkezik a Z2 nevű kistestvér is, alacsonyabb áron, de nagyobb kijelzővel.

A Lenovo ma már az öt legnagyobb mobilgyártó egyike, elsősorban a hazai piacon elért sikereknek köszönhetően, de a kínai gyártó a nemzetközi terjeszkedésre is komoly hangsúlyt fektet, nem véletlen volt új csúcsmobiljának bemutatója a berlini IFA idejére időzítve. A Vibe X2 névre hallgató mobil elsőre fémnek tűnő, valójában polikarbonátból készült házat kapott, amelynek érdekessége a színátmenetes festés. Az előlap és a hátlap eltérő színe között az oldalsó éleken egy csíkos minta teremti meg az átmenetet, a Lenovo az X2-t a világ első "rétegezett mobiljának" nevezi. A telefon egyébként további "rétegekkel" kiegészíthető, erről majd később.

A mobil nyolcmagos MediaTek MT6595 rendszerlapkával rendelkezik, ebben négy erőteljes és négy takarékos mag található, amely közül a feladattól függően aktív egy-egy csoport, de egyes országokban 2,2 GHz-es kétmagos chippel kerül forgalomba, amely mellett 2 gigabájt RAM gondoskodik arról, hogy még néhány év elteltével is alkalmas legyen mindennapos használatra és ne fussanak ki az appok a memóriából. A Vibe X2 kijelzője IPS technológiájú, 5 hüvelykes és a kategóriában elvárható full HD felbontást hozza. A beépített háttértár 32 gigabájtos.

A telefonról kiadott "hangulatvideó" néhány érdekes apróságot is tartalmaz, ezekkel próbálja igazán vonzóvá tenni, a versenytársak közül kiemelni a Vibe X2-t a cég. Az egyik ezek közül a dokkolható perifériák, a videó alapján érkezik a telefonhoz egy 5 milliméter vastag olyan külső akkumulátor, amelyet olyan egyszerűen lehet a telefonra rögzíteni, mintha csak egy műanyag tokba pattintanánk bele. Érkezik egy ugyanígy felpattintható külső hangszóró is, amelyet a JBL-lel közösen fejlesztettek a Lenovo mérnökei. A hangszóró egyben állványként is használható.

Az idei IFA alkalmából tartott telefonbemutatók mindegyikén hangsúlyos szerepet kapott a szelfikészítés - a Microsoft egy önálló appot is fejlesztett a Lumiákra önarcképek készítése céljából. A Lenovo új mobiljánál is kiemelt szerepet kaptak ezek a képek, az előlapi kamera felbontását ennek érdekében 5 megapixelre emelték, látószögét is megnövelték és lehetővé tették a pislogással való időzítést, illetve a gesztusalapú exponálást is - utóbbit azért, hogy a telefont egyáltalán ne is kelljen megmozdítani a komponálás után, megmaradjon a beállított kép. Elég a kezünket a telefon kijelzője előtt elhúzni, és készül is a kép.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Vibe X2 testvére a Vibe Z2, amely még nagyobb, 5,5 hüvelykes kijelzővel rendelkezik, ez azonban csak 1280x720 pixeles felbontású. E mobil két SIM-kártya befogadására is képes, processzora a Qualcommtól származik és ARMv8 utasításkészlet-architektúrára épülő, tehát 64 bites magokat tartalmaz. A hátlapi kamera a Z2-ben is 13 megapixeles, az előlapi szenzor felbontását pedig egészen 8 megapixelig tornászta fel a Lenovo, amely a Z2-t egyszerűen csak "szelfikirálynak" titulálja a közleményében. A nagy kijelző miatt a Z2-be nagy akkumulátor is fért, 3000 mAh kapacitású, az X2-nek ezzel szemben 2300 mAh-val kell beérnie.

A Lenovo Vibe X2 és Z2 még szeptember során forgalomba kerül, először Kínában lesz megvásárolható, majd érkezik a további régiókba, az árukról nem érkezett információ. Mivel Magyarországon a Lenovo mobilok a cég korábbi határozott ígéretei ellenére sem elérhetők el, a szolgáltatói kínálatban nem érdemes rájuk számítani, független kereskedők kínálatában azonban feltűnhetnek.

a címlapról