A Xiaomi készülékeire pályázik az Ouya
A Xiaomival lép partnerségre az amerikai Ouya. A Kickstarterről indult androidos konzol a kínai videojáték-piacra igyekszik betörni, ahol a térség legnépszerűbb gyártójának ugyancsak Androidot futtató set-top-boxain várhatóan saját csatornát, saját felületet kap.
Együttműködésre lép a közösségi finanszírozás útján gyorsan népszerűvé vált, majd a tömegek által viszonylag hamar el is felejtett Ouya és a manapság kínai Apple-ként is emlegetett Xiaomi. Az androidos játékkonzolt fejlesztő amerikai startup most Kínában, azaz a világ harmadik legnagyobb videojáték-piacán próbál szerencsét, ahol az ott közkedvelt gyártó eszközein keresztül juttatná el a nappalikba exkluzív tartalmait, játékait. Az országban a játékokból származó bevételek a tavalyi évben 14 milliárd dollárra rúgtak, ráadásul idén január óta a konzolok iránt is megnőtt az érdeklődés, miután a kormány a Microsoft, a Sony és a Nintendo termékeit is beengedte az országba. Az együttműködéssel az Ouya is nyit Kína felé, ebben lesz partner a Xiaomi.
A Xiaomi is rááll az Ouya népszerűsítésére
A térségben az Ouya több felhasználót elérő partnert keresve sem talált volna, hiszen a Xiaomi Kína egyik legnépszerűbb okostelefon-gyártója, önmárkázása pedig rendkívül sikeres.. A vállalat nem áll meg a telefonoknál és táblagépeknél, tavaly ugyanis a tévés kiegészítők piacára is belépett saját set-top-boxaival, a MiBox és MiTV készülékekkel.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A felhasználókért küzdő Ouya elsősorban ez utóbbi eszközöket veszi célba. A cég vezérigazgatója Julei Uhrman szerint a megállapodásnak még nem minden részlete tisztázott, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy az androidos konzolra íródott címek saját csatornát kapnak a Xiaomi készülékein. A felhasználók ezen keresztül vásárolhatnak és tölthetik le az kiszemelt játékokat - az opció a tervek szerint még ebben az évben megjelenik az említett eszközökön, illetve a kínai óriás valószínűleg az Ouya-játékok népszerűsítésére is áldoz majd.
A kínai fejlesztők számára is vonzó lehet a platform
Ez magától értetődően igencsak előnyös lehet az amerikai vállalat számára, arról nem is beszélve, hogy platformja így számos kínai fejlesztőt is magához vonzhat, így tovább bővítve annak kínálatát. A 99 dolláros, tavaly megjelent androidos konzolra rá is fér egy kis segítség, ugyanis bár a Kickstarter közönségének köszönhetően gyorsan felkapottá vált, népszerűsége ezután hasonló gyorsasággal zuhanni is kezdett, ennek megfelelően pedig a vártnál jóval gyengébb eladásokat produkált.
A vállalat ezért nagyjából 40 ezer fős fejlesztői bázisával és 900 exkluzív címével más gyártók hardverein is elkezdett szerencsét próbálni, ilyen például a Mad Catz Interactive androidos M.O.J.O. konzolja is. Az Ouyához fejlesztett játékokat egyébként kifejezetten a legnagyobb kijelzőkre, azaz a tévékre szánják, azok irányítása is kontrollerrel ideális. A cég és a Xiaomi már tárgyal a platform kínai megjelenésének nyitócímeiről.