:

Szerző: Bodnár Ádám

2014. augusztus 6. 10:14

Kiszáll az e-könyvolvasók piacáról a Sony

Végleg feladja az e-könyvolvasók piacát a Sony, az egyre csökkenő, a Kindle által uralt piacon nem éri meg életben tartani a Reader sorozatot.

Miután a Sony kiszorult az e-könyvolvasók piacáról, teljesen fel is adja azt, május óta nem fejleszt és gyárt többé ilyen készülékeket, írja a BBC. "Jelenleg nincs tervbe véve egy következő Reader modell fejlesztése" - mondta a cég képviselője a BBC-nek. Ezzel a PRS-T3 lesz az utolsó e-olvasója a japán cégnek, amelyet a készletek kifutásáig még piacon tartanak, azt követően aztán utód nélkül megszűnik.

A Sony saját e-könyváruházat is üzemeltetett, hogy olvasói számára tartalmat tudjon kínálni, a cég azonban tavasszal erről a területről is levonult, amerikai vásárlóit február óta, európai vevőit pedig május óta a Kobo elektronikus könyváruházába irányítja a sajátja helyett. Kizárólag az anyaországban, Japánban működik tovább a Sony e-könyvesboltja, helyi tartalmakkal. A Kobo egy Kanadában alapított vállalat, amelyet 2011-ben a japán e-kereskedő Rakuten vásárolt fel.

Az iSuppli elemzőcég szerint az elektronikus könyvolvasók piaca 2011-ben volt a csúcson, 23 millió darab fogyott akkor belőlük világszerte, azóta azonban az eladásaik folyamatosan esnek vissza, mivel sok felhasználó inkább nagy kijelzős okostelefonját vagy tabletjét használja e-könyvek megjelenítésére. 2012-ben már a 15 milliót sem érte el az eladott e-olvasók száma, 2013-ban pedig alig haladta meg a 10 millió darabot világszerte. Az iSuppli a közeli jövőre a piac további zsugorodását vetíti előre, idén már csak 8 millió körüli eszközt adnak majd el az elemzőcég szerint.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az e-könyvolvasók piacát toronymagasan vezeti az Amazon, becslések szerint a Kindle piaci részesedése 90 százalék körül lehet, így egyre kevesebb versenytárs él meg mellette, mivel nem tudnak megfelelő méretgazdaságosságot kialakítani. A nagy globális szereplők közül a Kobo és a Barnes and Noble tart még ki, utóbbi a Nook könyvolvasóval foglalkozó, veszteséges részlegét idén nyáron önálló vállalattá szervezte.

A Sony utolsó könyvolvasója, a PRS-T3 tavaly jelent meg a piacon. A Kindle-höz hasonlóan 6 hüvelykes átlójú E-Ink kijelzővel rendelkezik, 200 grammot nyom, Wi-Fi kapcsolatra képes és az esti olvasást megkönnyítő világítást is kapott - ez azonban a műanyag tokból kihajtható kis lámpát jelent, nem a Kindle-éhez hasonló háttérvilágítást. A T3-at hivatalosan 20 országban forgalmazzák, az ára 180 dollár, vagyis majdnem duplája a Kindle-nek és 50 dollárral drágább a Kindle Paperwhite-nál.

a címlapról