Szállítja ARM szerverchipjeit az Applied Micro
A vállalat eddig csak konferenciákon és kiállításokon mutogatta az X-Gene processzorra épülő rendszereket, de a most lezárt negyedévben már 1 millió dollár értékben adott el belőlük. A következő negyedévre a szállítások meredek emelkedésér várja a vezetőség.
Már szállítják az X-Gene processzort
Alapvetően nagy csalódást okozott a befektetőinek az Applied Micro, amely az utóbbi időben leginkább ARMv8 utasításkészlet-architektúrát alkalmazó szerverchipjével került be a lapokba. A cég pénzügyi eredményei nem sikerültek jól, a vállalat azonban végre elkezdte az X-Gene lapkák szállítását.
Az Applied Micro az elsők között licencelte az ARM-tól az ARMv8 utasításkészlet-architektúrát azzal a szándékkal, hogy szerverprocesszorokat kezdjen gyártani. A vállalatnál úgy látták, a 64 bites ARMv8 ISA-ra lehet először olyan megoldást építeni, amely elég ütőképes ahhoz, hogy megszorongassa az x86-ot a "hazai pályáján", a szerverpiacon. Az Applied Micro számos alkalommal demózta már az X-Gene processzort különféle kiállításokon és szakmai rendezvényeken, de a piaci bevezetése még nem történt meg.
A vállalat a múlt héten, júniusban véget ért negyedévének eredményei bejelentése kapcsán ugyanakkor végre elmondhatta: elkezdődött a chipek szállítása, az előző negyedévben már árbevételt könyvelt el az X-Gene processzorok eladásából a cég. Igaz, a negyedévhez még csak 1 millió dolllárral járultak hozzá az X-Gene lapkák, de a következő három negyedévre folyamatos felfutást vár az Applied Micro és "jelentős" bevételre számít. "Már most vannak nagy X-Gene rendeléseink a szeptemberi és a decemberi negyedévre, illetve a márciusira is" - mondta az elemzői konferenciahíváson Paramesh Gopi elnök-vezérigazgató.
Jelenleg az X-Gene = ARM szerver
A piacon egyelőre eltérőek a vélemények az ARM-alapú szerverek sikerével kapcsolatban. Az ilyen gépekkel hatékonyan elvégezhető feladatok (pl. webkiszolgálás, adattárolás, big data) egyre fontosabbá válnak nem csak a szolgáltatóknál, hanem a nagyvállalatoknál is, ami azt vetíti előre, a kis méretű, energiahatékony kiszolgálók iránti kereslet folyamatosan nőni fog. A nemrég első saját ARM-alapú szerverchipjét bemutató AMD jóslata szerint 2019-re a teljes szerverpiacon az eladott gépek negyedét ARM-alapú gépek adják.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az Applied Micro pedig jó helyzetben van ahhoz, hogy ezt a trendet meglovagolja: miután a Calxeda bedobta a törölközőt, a cégé az egyetlen ARM ISA-ra épülő szerverprocesszor, az AMD Opteron A1100-as sorozat egyelőre csak mintapéldányok szintjén létezik, kereskedelmi megjelenésére az év vége előtt nem érdemes számítani. "Az X-Gene ma az ARM szerverpiac szinonimája, ezzel lép be az ARM a szerverpiacra, mivel ez az egyetlen, kereskedelmi forgalomban elérhető szilícium" - mondta Gopi.
Kérdés, hogy ilyen felhasználási területen milyen előnyt nyújt a felhasználóknak az ARM utasításkészlet-architektúra. A szerverprocesszorok piacán toronymagasan vezető, darabszámot tekintve nagyjából 95 százalékos részesedéssel rendelkező Intelnek már ősz óta kereskedelmi forgalomban hozzáférhetőek a mikroszerverekbe szánt 64 bites szerverchipjei, amelyek az ARM-alapú lapkákkal összemérhető vagy nagyobb számítási teljesítményt nyújtanak hasonló fogyasztás mellett, és nem szenvedik a szoftveres ökoszisztéma hátrányait.
Az Applied Micro X-Gene processzorok első generációja 8 darab 64 bites ARMv8 magot tartalmaz, amelyek legfeljebb 2,5 GHz-es órajelen működnek. A chip DDR3 memóriavezérlője maximum 256 gigabájt operatív tárat kezel. A vállalat már a tavasszal megkapta a következő generáció, az X-Gene2 első mintapéldányait, és a fejlesztéssel a várt ütemben halad.