Oktatási pályázatot hirdet a LogMeIn
A magyarországi fiatalok számítástechnikai és matematikai oktatásának és tehetséggondozásának fejlesztésére hirdet pályázatot a LogMeIn. A vállalat a sikeresnek ítélt beadványokat százezer és egymillió forint közötti vissza nem térítendő támogatással jutalmazza.
Pályázatot hirdet a LogMeIn, amellyel a magyarországi fiatalok informatikai és matematikai oktatásának támogatását veszi célba. A magyar alapítású és -fejlesztésű, amerikai (egészen pontosan bostoni) székhelyű, startup elsősorban az egyes számítógépek távoli elérését célzó termékeiről lett ismert.
A vállalat az arra érdemesnek ítélt indulók között legkevesebb 100 ezer, legfeljebb egymillió forintos vissza nem térítendő támogatást oszt ki, amelyet a pályázaton Magyarországon bejegyzett magánalapítványok és egyéb civil szervezetek vehetnek részt. A támogatott tevékenységek körében tehetséggondozási programok, illetve különböző továbbképzések is szerepelnek, természetesen mindezt a számítástechnika vagy a matematika témakörében. A kiírás szerint a kezdeményezéssel a vállalat célja, hogy a jövő munkaerőpiacának erősítése és Magyarország szellemi tőkéjének építése mellett az elveszett tehetségeket is felkarolja.
2025: neked mennyi pénzt ér meg a home office? Itt vannak az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2025-ös prognózisaink.
Az elkészült pályázatokat május 30-áig kell leadni, annak tartalmaznia kell többek között az elképzelés költségvetését és pénzügyi tervét, a támogatás felhasználásának ellenőrzésére vonatkozó javaslatot és persze az adott szervezet alapító okiratát is. A sikeres pályázókat június 13-ig értesítik, június 30-ig pedig a támogatási szerződést is meg kell kötniük. A kifizetések július 7-én kezdődnek.
Az elnyert összegek továbbá visszakérhetők, amennyiben a LogMeIn úgy ítéli meg, hogy a pályázó azt nem a korábban megjelölt célra fordította. Részletesebb információk és a jelentkezés pontos feltételei a vállalat kapcsolódó weboldalán érhetők el.