Ezzel harcol a felhő ellen az EMC

Célgéppel az Amazon ellen

Az EMC tavaly rántotta le a leplet kísérleti fázisban lévő termékéről, a Project Nile-ról, amely az új, "software defined" hullámot meglovagolva elválasztja a vezérlőréteget a tárolórétegtől és igen költséghatékony, skálázódó tárolót ígér. A projekt első eredménye a keresztségben az Elastic Cloud Storage hivatalos nevet kapta és célgépként (appliance-ként) érhető el. Ez egy, a szervert és a tárolótömböt kombináló célgép, amely az EMC hasonló termékeinél lényegesen olcsóbban érhető el, viszont gyakorlatilag korlátlanul skálázható.

Az ECS egyértelműen az Amazon, a Microsoft vagy a Google által kínált felhős tárolórendszerek privát alternatívája kíván lenni azzal, hogy a bérelt rendszereken megszokott funkciókat és rugalmasságot hozza el a nagyvállalati adatközpontok számára. A gyártó szerint az ECS emellett jó megoldás olyan szolgáltatók számára is, akik saját több bérlős környezethez keresnek tárolós megoldást, a szoftver publikus felhő alapjaként is költséghatékony tud lenni az EMC ígérete szerint. Ez utóbbi forgatókönyvhöz az ECS beépített, részletes számlázó és önkiszolgáló modult is tartalmaz. A versenyképességhez jó ár is kell, az EMC számításai szerint az ECS TCO-ja 9-28 százalékkal lehet alacsonyabb, mint az Amazon vagy a Google felhős tárolómegoldása, ami a specializált komponenseket teljességgel nélkülöző hardverről el is hihető.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Az EMC Worldön Amitabh Srivastava, az EMC Advanced Software Group vezetője elmondta, az ECS igen széles korlátok között építhető ki, így kapacitásra, sűrűségre, teljesítményre is kihegyezhető, támogat objektum, blokk és HDFS (Hadoop) tárolást is. Az elsőként megvásárolható konfigurációban viszonylag lassú, 7200 fordulat/perces, 6 terabájtos meghajtók dolgoznak, flash-lemezeket a specifikáció nem is említ. A tároló a cég ígérete szerint ennek ellenére villámgyors tud lenni a ScaleIO-integrációnak köszönhetően, amely az IO-feladatokat párhuzamosítani tudja, 48 darab csomóponttal elérhető a 10 millió IO-művelet másodpercenként. A tároló sebessége tehát még ebben a kapacitássűrűségre kihegyezett konfigurációban sem rossz, a jövőben pedig érkezhetnek a sebességre kihegyezett modellek is. A megoldás előnye a látványos skálázhatóság, a 360TB, 1,4PB és 2,9PB kapacitású egységekből akár exabájtos virtualizált tárolórendszer is kiépíthető, házilag - igaz, ez utóbbihoz a legnagyobb, ECS-U3000-es, rack méretű rendszerből 347 darabra lenne szükség.

Az ECS bejelentés sajnos egyelőre nem szól a termék árazásáról és arról, hogy mikortól lesz megvásárolható a rendszer. Az ECS és annak alapját adó ViPR koncepciójáról a tavalyi bejelentést érdemes fellapozni.

ViPR 2.0

Az ECS alatt a tavaly bemutatott ViPR hálózatvirtualizációs megoldás 2.0-s verziója dolgozik. A friss kiadás egyik újdonsága, hogy immár "normál" szervereken is képes futni, nem igényel speciális EMC dobozt. Egyelőre a támogatott szerverek listáján a HP SL4540 található meg, az EMC ígérete szerint a lista a közeljövőben hosszabbra nyúlik majd. Emellett a ViPR elérhető lesz célgép (appliance) formában is, előtelepítve, közös hardver-szoftver támogatással. Másik újdonság, hogy a platform képes több adatközpontot egyszerre, egységesen kezelni, illetve támogatja az erasure code hibakeresési algoritmust, amely a nagy kapacitású merevlemezek bithibáira jobb megoldást nyújt, mint a hagyományos RAID.

A ViPR eredetileg csak az EMC saját tárolóit és a NetApp eszközeit támogatta, ami a teljes körű megoldás pozíciójára áhítozó szoftvertől elfogadhatatlan volt. A platform nagy ígérete ugyanis, hogy az "okosságot", a vezérlősíkot leválasztja és külön szerveren futtatja, így a rendszerbe szervezett tárolók lehetnek "buták" - és olcsók. A cég az elmúlt egy évben szorgosan dolgozott a kompatibilitás kibővítésén, a tárolóvirtualizációs platform immár natív támogatást nyújt a Hitachi Data Systems tárolótömbjeihez is, a Dell, az IBM és az Oracle tárolóival pedig az OpenStack Cinder API-kon keresztül tud együttműködni.

ScaleIO

Az EMC tavaly nyáron vette meg az izraeli ScaleIO-t, amely virtuális SAN fejlesztésében számított úttörőnek, a szoftverrel teljesen hétköznapi tucatszerverekből készíthető versenyképes blokktároló-tömb, az alkalmazásszerverekben található lemezek összevonásával. A felvásárlást akkor némi értetlenség fogadta, nem volt tiszta, hogy a felvásárolt megoldás miben különbözik az EMC-leány VMware által fejlesztett VSAN tárolóvirtualizációtól. Az EMC Worldön megjelent az első, immár EMC logós ScaleIO termék is, ennek kapcsán a cég elmagyarázta a különböző szoftverek közötti eltérést és hasonlóságokat is.

A ScaleIO és a VSAN is blokkalapú tárolót tud szoftveresen előállítani, mindkettő hasonló architektúrát használ és mindkettő együttműködik a cég ViPR platformjával. Azonban míg a VMware megoldása szorosan kötődik a vSphere-hez, annak egy kiterjesztése, a ScaleIO esetében ilyen korlátozás nincs, képes egymagában is futni. További fontos különbség, hogy a VSAN egyelőre csak 32 csomópontot képes kezelni, a ScaleIO alá akár ezres nagyságrendben is szervezhetők tárolók.

Nem fapados a belépő VNXe3200

A belépő szintű VNXe tárolók köre is bővült, a most megjelent VNXe3200-zal. Az újdonság elődjéhez képest háromszoros kapacitássűrűségével tűnik ki, amelyhez ugyanilyen arányú sebességnövekedés is társul a gyártó szerint. A 3200-asban megjelennek az olyan, eddig csak nagyobb modellekben elérhető funkciók is, mint a FibreChannel host kapcsolódás, és végre fogadnak SSD-t, illetve tudják a FAST Cache és FAST VP automatikus rétegzést. Ezzel a gyártó gyakorlatilag a VNXe fapados státuszát el is törölte, ezek voltak ugyanis a nagyobb modellek legfontosabb megkülönböztető jellemzői eddig.

A VNEe3200 várhatóan még a folyó negyedévben, tehát júliusig elérhetővé válik széles körben.

Data Domain DD2200

A középkategóriás deduplikációs tárolók között jelent meg a DD2200, amely óránként 4,7 terabájtos befogadási kapacitással, 2U magas kiszerelésben 17,2 terabájtos tárhellyel, amely ideális esetben mintegy 860 terabájt logikai kapacitásnak felelhet meg. A DD2200 (ahogy a deduplikációs tárolók általában) elsősorban biztonsági mentésekhez ideális, ilyenből egyszerre akár 60-at is képes ellátni egy időben a tároló. Az új modell újdonsága, hogy a lemezre még ki nem írt adatokra is tud vigyázni, az elektromos ellátás elvesztése esetén a memória tartalmát még el tudja menteni és végleges állapotban kiírni, ha újra van feszültség. A gyártó szerint ezzel elkerülhetőek a mentések integritását veszélyeztető forgatókönyvek még katasztrofális leállás esetén is.

DSSD-felvásárlás

Az EMC World bejelentései mellett a cég azt is nyilvánosságra hozta, hogy felvásárolta a DSSD nevű startupot, amely különösen nagy teljesítményű flash-alapú tárolók fejlesztésével foglalkozott. A tranzakció további részletei nem nyilvánosak, így az sem, hogy mennyit fizetett a rejtélyes, piaci termékkel nem rendelkező vállalkozásért az EMC. A két cég bejelentése szerint a DSSD nagy, rack-méretű tárolók fejlesztésén dolgozott, kifejezetten nagy teljesítményt és kapacitást igénylő feladatokhoz. Az EMC kínálatában az első, DSSD-féle technológiát használó eszközök 2015-ben jelenhetnek meg, szuperszámítógépes és valósidejű analitikai feladatokhoz.

A DSSD működését nagy homály övezi, annyi biztosra vehető, hogy a négy éve alapított cég speciális, teljesítményre kihegyezett moduláris tárolókat fejlesztett. Minden modul a Linux egy egyszerűsített verzióját futtatja egy szerény teljesítményű processzoron, de rengeteg fedélzeti memória társaságában - az alapítók ezzel az architektúrával remélték feloldani a hagyományos tárolókra jellemző szűk keresztmetszeteket. A kezdeményezésnek az alapítók és finanszírozók személye adott hitelt, a DSSD-ben olyan nevek szerepeltek, mint a legendás Andy Bechtolsheim, a Sun egyes hardveres fejlesztéseit korábban irányító Bill Moore vagy a ZFS-t kidolgozó Jeff Bonwick.