:

Szerző: Bodnár Ádám

2014. március 11. 15:02

Prémium okostelefonos márkát hozott létre a ZTE

Új márkát épít a ZTE, a vállalat Nubia brand alatt futtatja felső kategóriás telefonjait, hogy lerázza magáról az érdektelen, olcsó tömegtelefonok bélyegét. Az út rögösen indul, de a cég hisz a sikerben.

A ZTE egy prémium brandet igyekszik felépíteni, amely segítségével a hazai piac mellett a fejlődő országokban is igyekszik megkapaszkodni. A cégnél láthatóan úgy látják, a ZTE mint márka nem elég erős, ezért egy új brand létrehozása mellett döntött a vezetőség. Ez a Nubia, amely a vállalat felsőbb kategóriás készülékeire kerül.

Ezek designban is különböznek a ZTE alsó és középkategóriás "tizenkettő egy tucat" modelljeitől, de képességeikben is egyedit próbálnak mutatni. A még megjelenés előtt álló Nubia X6 esetében például a vállalat egy külön digitális jelfeldolgozó processzort is beépített, amelynek célja a kamera által készített képek minőségének javítása, a cég emellett megállapodott a rendszerchipet gyártó Qualcomm-mal arról, hogy elérhetővé tegyen számára olyan dokumentációkat a Snapdragon 800-ról, amelyek birtokában a Nubia egyedi interfészen keresztül éri el a beépített grafikus vezérlőt.

Az Electronic Engineering Times-nak adott nyilatkozatában a Nubia márkáért felelős ZTE-vezető, Ni Fei szimpatikusan beismerte, hogy a tengerentúli terjeszkedésre tett eddigi erőfeszítések nem hoztak igazán eredményt. A ZTE jelen van az Egyesült Államoknál, és szinte minden szolgáltatónál elérhetők az alsó kategóriás telefonjai, a korábban Yao Minget, jelenleg pedig Jeremy Lint a soraiban tudó, kínaiak körében népszerű Houston Rockets profi kosárcsapatnak még a "hivatalos telefonja" is ZTE volt. A marketinghadjárat azonban nem hozta az eladások várt növekedését.

Az Amazonnál már elérhetők a Nubia modellek, az operátorok azonban nem haraptak rá egyelőre a "prémium ZTE" márkára. "Az amerikai szolgáltatókkal folytatott tárgyalásaink nem mentek jól" - ismerte be Ni Fei, amelynek okaként percepciós problémát lát. A ZTE-t mindenki az alacsony árkategóriás tömegtelefonokkal azonosítja, zavarodottan látták, hogy a Nubia egy felső kategóriás brandként pozicionálja magát. "Nem tudtuk megváltoztatni a véleményüket. Igazából senki sem tudta, mi az a Nubia."

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Nubia Z5, amely 5 hüvelykes full HD kijelzőt, négymagos Qualcomm Snapdragon 600 rendszerchipet és 13 megapixeles fényképezőt tartalmaz, szolgáltatófüggetlenül 450 dollárért vásárolható meg a legnagyobb online kiskereskedőnél, az Amazonnál. A még erőteljesebb Z5Sn, a jelenlegi csúcsmodell, amely Snapdragon 800-ra épül, pedig majdnem 600 dolláros áron szerezhető be.

Fai Ni szerint azonban a küldetés, a Nubia befutttása nem lehetetlen, és ehhez nem is feltétlen van szükség a szolgáltatók támogatására - példaként az Apple-t hozta, amely az iPhone-nal közvetlen a vásárlókat célozta meg, anélkül, hogy lett volna korábban bármilyen szolgáltatói kapcsolata, illetve a szintén kínai Xiaomit, amelynek híre az anyaországban főleg a közösségi oldalakon és egyéb online csatornákon keresztül terjed és a telefonjait is így adja el. Az egyik legnagyobb kínai online áruház, a JD.com a Z5S és Z5Sn modellekből összesen 3,5 millió darabot rendelt, mondja Ni, amelyekből két hét alatt 500 ezer darabot el is adott - ezek voltak a legnagyobb példányszámban értékesített telefonok az oldalon ebben az időszakban.

a címlapról