:

Szerző: Hlács Ferenc

2014. március 7. 13:53

Együttműködésre lép a Mad Catz és az Ouya

További konzolokra terjeszti ki alkalmazásboltját az Ouya, első partnere a MOJO nevű, szintén androidos játékkonzolt gyártó Mad Catz lesz. Az Ouya Everywhere programtól a vállalat azt reméli, nagyobb közönséget kapnak majd a kis fejlesztőcsapatok játékai.

A Mad Catzzel karöltve igyekszik új erőre kapni az Ouya. A vállalat a hét elején jelentette be, hogy a 99 dolláros, Androidot futtató játékkonzoljára készült szoftvereket Ouya Everywhere programjának keretei között más készülékek számára is elérhetővé teszi, ebben pedig úgy látszik, a Mad Catz lesz az első partnere. Utóbbi cég különböző gamer kiegészítők mellett maga is androidos konzolokban utazik, noha MOJO nevű terméke az Ouyánál jóval borsosabb áron, 250 dollárért vásárolható meg. Jó hír azonban hogy a megállapodást a vállalat árengedménnyel ünnepli, azt követően ugyanis a kütyü ára várhatóan 200 dollárra csökken.

Julie Uhrman az Ouya vezérigazgatója szerint új kezdeményezésük nem változtat a cég stratégiáján, továbbra is a független fejlesztőktől várnak tartalmakat, akik nem akarnak nagy kiadókkal dolgozni, netán a konzolok licencdíjait nem akarják fizetni. Uhrman elmondta, továbbra is csak korlátozott számú készüléket tudnak gyártani, az Everywhere programmal azonban az eddig kis közönséget kapott játékok is nagyobb tömegek számára válnának elérhetővé.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A rivális androidos konzolok már csak azért is vonzóbbak lehetnek a gyakorlatilag a “műfaj” megteremtőjének számító Ouyánál, mert annak hardvere már korántsem tartozik a csúcskategóriába. A készülékben még egy NVIDIA Tegra 3 processzor ketyeg, 1 gigabájt LPDDR2 RAM társaságában, míg a már említett MOJO-t már Tegra 4-gyel szerelték fel és RAM-ból 2 gigabájt jutott bele. Emellett az Ouya kontrollerét is érte negatív kritika, annak olcsónak ható kivitelezése miatt – noha lássuk be, itt valóban egy olcsó konzolról van szó.

A Mad Catz eszköze ugyanakkor nem rendelkezik dedikált alkalmazásbolttal, ezért eddig felhasználói kénytelenek voltak - egy rootolást követően - a többi androidos eszközről is elérhető tartalmakkal beérni, mint a Google Play, az Amazon vagy a Tegrazone címei. Az még kérdéses, hogy az Ouya Everywhere a jövőben kiterjed-e a mobil készülékekre is, miután a konzolra íródott szoftverek elsősorban televíziós megjelenítésre lettek optimalizálva. A cég alkalmazásboltja 680 játékot vonultat fel, és mintegy 33 ezres független fejlesztői bázist tudhat magáénak. Egyik legnépszerűbb címe a TowerFall pedig hamarosan Windwoson és PlayStation 4-en is elérhető lesz.

a címlapról