:

Szerző: Gálffy Csaba

2013. december 13. 14:59

Nyomás alatt a Cisco

A jövő évre prognosztizált visszaesés ellenére bizakodó a Cisco, az amerikai kereslet élénkülőben, az új termékek fogadtatása pozitív. A cél a csúcs, elsőszámú IT-beszállítóvá tenné a céget az elnök-vezérigazgató.

Csökkentette növekedésére vonatkozó középtávú várakozásait a Cisco a tegnap tartott befektetői konferencián, a 2011-ben megadott 5-7 százalékos növekedési pálya helyett most 3-6 százalékos átlagos éves növekedési ütemet tart valószínűnek a cég, rövid távon pedig továbbra is visszaesés valószínű.

A gyártó szerint a visszaeső bevételek ellenére hosszú távon optimista, a világgazdasági trendekben és saját termékportfóliójának erősségében bízik. Optimizmusra ad okot, hogy az amerikai kereslet fokozatos élénkülést mutat, a válság és az azt követő takarékosabb periódus már lejárt a nagyvállalatok életében, a kimaradt IT-befektetéseket pedig elkezdték pótolni. Ennek megfelelően a nagyobb méretű, 1-5 millió dolláros üzletek egészséges növekedést mutatnak. A Cisco, az IBM-hez hasonlóan gazdasági barométernek számít, így ez jó hír lehet az amerikaiak számára.

Globálisan azonban egészen más helyzetet lát a gyártó, Brazília vagy Oroszország növekedése messze elmarad a korábbi várakozásoktól és Japán vagy Európa is csak árnyéka önmagának. A cég konferencián ugyanakkor John Chambers, a Cisco elnök-vezérigazgatója aktívan kerülte a Kínára vonatkozó kérdéseket - ez azért érdekes, mert a korábbi híradások szerint a kínai kormányzat viszonya rendkívül fagyossá vált a Cisco (és a többi nyugati hálózati gyártó) irányába, a cégeket az amerikai hírszerzéssel való szoros együttműködéssel gyanúsítják.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Cisco még novemberben, a szokásos negyedéves pénzügyi jelentéssel ráijesztett a befektetőkre, akkor a gyártó mintegy 10 százalékos bevételzsugorodási várakozásról számolt be éves szinten, amire a cég papírjai egy hasonló, mintegy 9 százalékos eséssel reagáltak. A cég elnök-vezérigazgatója, John Chambers ennek ellenére (vagy épp ezért) igen agresszív stratégiát hirdetett, amely nyomán a Cisco világszerte a vezető IT-szereplővé válna.

Szélsebes átalakulás

A vállalati IT az elmúlt időszakban elképesztően gyors átalakuláson megy át, erre Chambers is igyekezett a befektetők figyelmét felhívni. "Ami korábban öt év alatt zajlott le, most három év alatt lejár, amihez eddig három év kellett, ahhoz most elég egy év, ami pedig három-négy negyedév alatt zajlott le, az most megtörténik egyetlen negyedév alatt." - fogalmazott Chambers.

Az átalakulás leginkább a megváltozott piaci viszonyokat jelenti, tehetjük hozzá, míg korábban minden szereplő egy egy horizontális rétegre specializálta magát, ma már vertikumokat épít mindenki. A Cisco például sikerrel tölt be a nagy sűrűségű, blade szerverek piacára, ahol ma már második helyezettnek számít, de saját piacán, például az adatközponti switchek között a Dell és a HP felvásárlásaiknak köszönhetően egyre hitelesebb szereplőnek számítanak. A gyártók, függetlenül attól, hogy eredetileg mely piaci szegmensből érkeztek, ma már egyértelműen megoldásszállítóként pozicionálják magukat, vagyis egy-egy üzleti problémára kész választ tudnak értékesíteni, függetlenül az adott probléma nagyságától.

A Cisco ebben az átalakulásban stratégiai lehetőséget lát, Chambers szerint a gyártó kész arra, hogy kihasználja az ellenfelek gyengélkedését (Dell, HP) és a hálózati eszközöktől távolabb álló szegmenseket is meg tudja hódítani. A saját központi piacán a Cisco a nemrég bemutatott Insieme termékcsaládtól várja a megváltást, a cég képviselői szerint a vásárlók rendkívül pozitívan reagáltak az új fejlesztésekre, így egyelőre a hálózatos piac kinyílása nem fenyeget.

a címlapról