Tehetségkutatót indít a Kitchen Budapest
Az eddig is futó startup-program mellett egy tehetségkutatóval támogatja a Kitchen Budapest a fiatalokat és az ötleteiket. A 2014-es szezon egy pályázattal, kiválasztási folyamattal indul, aminek eredményeképp februártól már akár öt ifjú csapat is nekiláthat a munkának.
A Kitchen Budapest kreatív tehetség- és ötletgondozóként 2007 óta működik, 2012 óta pedig már önálló startup-program is fut a fiatalos ötletlaboratóriumban. Ide azonban főként a már kiérlelt tudással, elképzelésekkel és terméktervekkel érkeznek a jelöltek. A hat hónapos program egyik előfeltétele optimális esetben egy működő prototípus, ami piacképes vagy azzá formálható működési tervvé válik a tréningek és a közös munka során.
A jövő év elején induló Talent program azonban ennél egy sokkal korábbi szakaszt fed le, a belső szakértők és a külső mentorok segítségével főként az egyetemista korosztályra számítva igyekszik a nyers ötletekből koncepciót gyártani, illetve a résztvevők gondolkodását fejleszteni, formálni. A program nem ragad le a webes és technológiai koncepcióknál, sőt, kifejezetten támogatja a különböző képzési területekről érkező ötleteket, legyenek azok az ökotudatossággal, fenntartható fejlődéssel vagy akár az ipari formatervezéssel kapcsolatosak.
Rajtad múlik
A Kitchen Budapest a tágas iroda, bőséges infrastruktúra mellett tudást és kapcsolati tőkét kínál az intenzív, fél éves tehetséggondozó program résztvevőinek. Azon túl, hogy a bevitt és jónak ítélt projekt önmagától életképessé válhat, a nem titkolt lehetőség az, hogy támogatójaként a Magyar Telekom is szemezget az ötletekből vagy akár a ötlettulajdonosok közül, illetve a Kitchen Budapest igyekszik más, itthon is aktív szereplőkkel, például a Microsofttal és a Ciscóval aktív viszonyt ápolni.
Az elmúlt időszak sikerei közül érdemes megemlíteni a szintén innen indult Soldot, amit nemrégiben a Dropbox vásárolt fel. A ma már a Dropbox egyik külön csapataként dolgozó 12 fős társaság alapítója Lakatos Dávid 2008 és 2010 között szintén itt szocializálódott. Vannak persze elvontabb ötletek, mint például a Piqniq, ami az otthon készített ételekből megmaradó adagok irodai / közösségi továbbhasznosításával foglalkozik vagy éppen a Grandma’s Cooking, ami a nagyszülő-unoka kapcsolat intenzívebbé tételét igyekszik elérni szenzorokkal és technológiával. A társadalmi hasznosságát tekintve egyik legizgalmasabb projekt a Zapland, ami egy gamifikált, szintén technológiával felvértezett játszótér-koncepció gyerekeknek.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A most induló Talent programban félévente öt csapat kap lehetőséget, hogy megméresse magát, tanuljon és a többiekkel versenyezve, de együtt tanulva kísérletezve létrehozza az egyébként bárkinek a fejében megtalálható ötletből az adott projekt kidolgozott és igazolt koncepcióját. A hat hónap során heti beszámolók és havi prezentációk szegélyezik majd az utat, aminek a végén kiderül, hogy melyik lesz az a csapat, aki tovább haladhat egy következő szinten.
Pörgős
A programra jelentkezni 2014. január 19-ig lehet, mégpedig bárkinek, aki beszél magyarul vagy angolul, és még nem töltötte be a 25. életévét. A csapatok ideális esetben 3-5 fősek és a ritka kivételtől eltekintve vegyes felépítésűek. A Kitchen Budapest elsősorban hazai jelentkezőket vár, de a régiós országokból vagy akár messzebbről is fogad jelölteket, így esély van arra is, hogy a fél éves munka során már eleve egy nemzetközi közegben tanulhatnak egymástól a résztvevők.
A 6 hónap alatt a Kitchen Budapest azon túl, hogy a csapattagoknak egy körülbelül 80 ezer forintos ösztöndíjat folyósít, minden infrastrukturális és a fejlesztésekhez szükséges egyéb támogatást megad, külföldi csapatok esetében például a szállást és az utazást is biztosítja. A program ugyan hétről-hétre újabb feladatok elé állítja a résztvevőket, de nem feltétlenül foglalja le őket teljesen, így akár arra is van esély, hogy valaki emellett még a megélhetéséről is gondoskodjon. A múltbéli tapasztalatok azt mutatják, hogy a legjobb eredményt azok érték el, akik a startup program kihívásai mellett külső munkákon is dolgoztak, éjjelente pedig még egy plusz saját álmukat kergették. A kemény tempó többnyire eredményt hoz.
A pörgés és a fókuszáltság jellemző már a kiválasztási fázisban is, ugyanis a jelentkezéshez nem szükséges százoldalas projektleírás, hanem egy nagyon átgondolt, tiszta, de maximum 300 szavas ismertetőt kell gyártani a termék vagy szolgáltatás koncepciójáról. Ezt kiegészíti egy maximum 500 szavas ütemterv, illetve maximum 100 szóban az alkotók víziója a projekt jövőjével kapcsolatban. Mindezt január 19-ig kell eljuttatni a KiBu Talent programjának vezetőjéhez, január 26-ig döntés születik, február 3-án pedig már kezdődik is a munka és az egészen június 30-ig tart. További részletek a hivatalos oldalon vagy személyesen a Ráday utca 30-ban található irodában.