Folytatódott a tárolópiac enyhe zsugorodása
A harmadik negyedévben 3,5 százalékkal csökkent a tárolópiac értéke, a leszállított tárolókapacitás pedig "csak" 16,1 százalékkal nőtt, derül ki az IDC által a napokban nyilvánosságra hozott adatokból.
Éves szinten 3,5 százalékos esett a külső tárolók forgalma a harmadik negyedévben, a gyártói összbevétel így 5,7 milliárd dollár volt, állítja az IDC elemzőcég. A teljes (belső+külső) tárolópiac ennél is nagyobb mértékben, 5,6 százalékkal zsugorodott. A leszállított tárolókapacitás éves szinten 16,1 százalékkal 8,4 exabájtra emelkedett.
A tárolópiacon a korábban látott trendek folytatódnak. Az ügyfelek egyre nagyobb része vesz igénybe olyan technológiákat (pl. tömörítés, deduplikáció), amelyekkel megspórolhatják a kapacitásbővítéseket, sokan pedig publikus felhőszolgáltatást vesznek igénybe a helyben telepített tárolóinfrastruktúrájuk fejlesztése helyett vagy mellett. A kereslet eközben egyre inkább eltolódik a kommersz hardverre épülő tárolómegoldások felé, amelyek szegmensében a gyártók ádáza harrcot vívnak a vevőkért, ebben a háborúban pedig nem félnek az árazópisztolyhoz sem nyúlni. Az IDC kutatási vezetője, Eric Sheppard szerint erős a kereslet az erősen virtualizált környezeteket kiszolgáló tárolórendszerek iránt, ezt azonban ellensúlyozzák a fenti tényezők, ami végül a piaci forgalom csökkenését okozza.
A külső tárolók piacát szokás szerint az EMC vezette a harmadik negyedévben. A vállalat bevétele a piaci átlagnál kisebb ütemben csökkent, így némi részesedést is tudott szerezni. A vizsgált időszakban az EMC külső tárolókból származó forgalma 1,76 milliárd dollár volt, amivel toronymagasan a legnagyobb gyártó volt, 31 százalékot megközelítő részesedéssel. A legnagyobb növekedést a NetApp produkálta, amelynek forgalma 5,9 százalékkal emelkedett a tavalyi harmadik negyedévhez képest. Az öt vezető gyártó közül a NetApp volt az egyetlen, amelynek bevételei növekedtek, derül ki az IDC elemzéséből. A NetApp a növekedés ellenére is csak kevesebb mint fele akkora részesedéssel (13%) rendelkezik még mint az EMC, ugyanakkor már lehagyta a többi tradicionális tárológyártót.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokán az IBM áll, amely 6 százalékkal csökkenő tárolóforgalmat produkált. A Nagy Kék részesedése 11,4 százalék volt, ezzel megelőzte a HP-t, amely 4,7 százalékkal zsugorodó forgalom mellett 9,5 százalékos bevételarányos részesedést ért el. A HP "konvergens" tárolóinak (3PAR, LeftHand) forgalma folyamatosan nő, azonban még mindig nem tudja ellensúlyozni a tradicionális termékek (EVA, XP) visszaesését.
A vezető gyártók közül a Hitachi forgalma esett vissza a legnagyobb mértékben, a cég tárolópiaci bevétele 17,3 százalékkal zuhant az IDC számai alapján, ezzel pedig visszaesett az ötödik helyre. Egy évvel korábban a japán cég részesedése még 9,7 százalék volt, amivel megelőzte a HP-t, most viszont csak 8,3 százalékot tett ki. A csúcskategóriára koncentráló két nagy OEM-vevőjének (Sun, HP) elvesztése után a középkategória felé indult a HUS és a HUS VM révén, azonban ez a művelet eddig láthatóan nem járt sikerrel, amelynek inkább értékesítési és nem technológiai okai lehetnek.