Egymillió Xbox One fogyott az első nap
Múlt héten pénteken debütált a Microsoft új konzolja. Az Xbox One a PlayStation 4-hez hasonlóan egymillió eladott példánnyal büszkélkedhet, igaz, nem csak az Egyesült Államokban, hanem a világ számos országában piacra került.
A PlayStation 4 elsöprő sikerű, egymilliós rekordeladást produkáló amerikai rajtja után egy héttel debütált a Microsoft Xbox One. A november 22-én forgalomba hozott konzol megvásárolható az Egyesült Államokon kívül Európa több országában is - Magyarországhoz legközelebb Ausztriában kapható jelenleg.
Nem csak játékkonzol, hanem szórakoztatóközpont
Míg a Sony úgy indult neki a PlayStation 4 fejlesztésének, hogy elsősorban a játékgépre, a játékfuttatási képességekre koncentrált, addig a Microsoft igyekezett az Xbox 360 2008-as rendszerfrissítésével megkezdett, otthoni szórakoztatóközpont irányvonalat erősíteni. Ennek jegyében HDMI-kimenet mellett HDMI-bemenet is került a gépre például, amin keresztül egy otthoni set-top box jele átvezethető a konzolon, az Xbox One pedig képes azt is irányítani, a tévével együtt, gesztusokkal vagy hangokkal.
A PS4-tesztek csalódással vették tudomásul, hogy a konzol nem támogatja a 802.11ac szabványú Wi-Fit, és az 5 GHz-es Wi-Fi hálózatokat egyáltalán nem kezeli. A legújabb Wi-Fi szabvány támogatása az Xbox One-ból is kimaradt, de az 5 GHz-es hálózatokkal ez a konzol azért megbirkózik. A PS4 kapcsán felmerült problémaként a kontroller akkumulátorának gyors, 7-8 óra játék utáni teljes lemerülése, az Xbox One esetében ez nem jelentkezik, a Polygon szerint másfél hétnyi folyamatos nyúzás után is maradt még benne kakaó.
Az Xbox 360 renoméját alaposan megtépázták a hűtési gondok: az alaplapra forrasztott grafikus chip hőtermelése miatt deformáció lépett fel, ami a forrasztás gyengülését és végül a gép használhatatlanná válását okozta. A Microsoft az összes, piacra dobott gép garanciaidejét 3 évre tolta ki, a problémás egységeket pedig kérdés nélkül cserélte, ami összességében majdnem 1 milliárd dolláros költséget okozott a számára. Az Xbox One az ilyen fiaskók elkerülésére hatalmas belső ventilátort kapott, ami a beszámolók szerint elég csendes és a készülék hosszú játék után sem melegszik fel jelentősen.
Felháborodás után visszakozás
A Microsoft új konzolja még a megjelenés előtt kivívta a közösség haragját. A redmondi vállalat a gép tavaszi bemutatóján közölte, a felhasználó által vásárolt és az adott gépen aktivált játékokkal bárki játszhat az aktiválásra használt konzolon, emellett újdonság, hogy a felhasználó által kiválasztott legfeljebb tíz családtag tetszőleges Xbox One konzolon futtathatja a megosztott játékokat. Ehhez viszont a konzol folyamatos internetkapcsolatot igényel, illetve a használt játékok adásvétele is korlátozva lesz: kizárólag a Microsofttal kapcsolatban álló kereskedők vehetik át őket, ráadásul a külső kiadók (a Microsoft Studiost leszámítva az összes kiadó) egyedileg korlátozhatják a használt szoftverekkel történő kereskedelmet.
A potenciális felhasználók felháborodás közepette a Microsoftnak azonban visszakoznia kellett, néhány héttel később a cég közölte, a konzolnak egyszer lesz szüksége online aktiválásra, rögtön a vásárlást követően, de ezután korlátlan ideig használható lesz offline is. Nem lesz kötelező 24 óránként a bejelentkezés a Live-ba, illetve a Live-ról megvásárolt játékok is játszhatóak lesznek offline. A lemezes játékoknál pedig csupán annyi a megkötés, hogy a lemeznek a meghajtóban kell lennie játék közben, de online ellenőrzés és fiókhoz kötés nem lesz. Ezzel a szabad cserelehetőség is megmarad. Nem lesz semmilyen módon korlátozva az ajándékozás, eladás sem. Emellett a Microsoft a régiózárakat is feloldja, a világon bárhol meg lehet vásárolni a játékokat és azok bármelyik Xbox One-on futtathatóak.
Gyenge játékfelhozatal
A premierre időzített címek a Sony PlayStation 4 esetében nem sikerültek a legjobban, de az Xbox One nyitócímeket sem fogadta egyöntetű lelkesedés a sajtóban. A Metacritic alapján a legjobban a Forza Motorsport 5 sikerült. de ez is csak 82 ponton áll a megszerezhető 100-ból (összehasonlításképp a Forza Motorsport 4 pontszáma 91), a Dead Rising 3 már csak 77 pontot kapott a Metacritic által figyelt lapoktól átlagban, a Killer Instinct 73-at, a Powerstar Golf 69-et. A legnagyobb csalódás talán a látványos demóval beharangozott, a Crytek által fejlesztett Ryse: Son of Rome, ami 61 pontos értékelésen áll jelenleg. Vagyis ahogy a PlayStation 4 esetében, az Xbox One esetében is igaz lehet az, hogy az exkluzív címek miatt nem érdemes a boltokba rohanni.
Ryse: Son of Rome Official E3 Gameplay Demo
Még több videóÜnnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Sony gépéhez hasonlóan az Xbox One megjelenését is beárnyékolta egy bosszantó hiba, egyes játékosok azt jelezték, a konzolba épített Blu-ray meghajtó használhatatlan, kerregő, zörgő hangot ad ki, amikor filmet vagy játékot helyeznek bele. A Microsoft szerint a hiba csak az eladott konzolok kis részét érinti, a hibát tapasztaló felhasználóknak pedig az ügyfélszolgálat segít a készülék kicserélésében. Egyelőre nem tudni, az eladott konzolok mekkora részét érinti a probléma (a Kotakuhoz szombatig 150 panaszos levele futott be), vagy hogy a hibát tapasztaló játékosok mennyi idő alatt juthatnak cseregéphez.
A negatív felhangok, meg az Xbox One 100 dollárral magasabb ára miatt az előzetes becslések a Sony PlayStation 4 győzelmét várták a karácsonyi szezonban. Hogy ez valóban be fog-e következni, egyelőre nem tudni, ugyanis a PS4 még csak Észak-Amerikában kapható, az Xboxot pedig 13 országban forgalmazzák, ugyanakkor mindkét gép eladásait a gyártókapacitás korlátozza, a PlayStation 4 és az Xbox One egyaránt hiánycikk a legtöbb kereskedőnél. A PS4 december 13-án érkezik Magyarországra hivatalosan, az Xbox One magyar premierjének dátumát egyelőre nem tudni: a HWSW nem hivatalos forrásból származó értesülései szerint 2014 ősze sem zárható ki.