:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. november 14. 09:16

A Snowden-botrány sújtja a Ciscót

A most zajló negyedévben a bevétel 10 százalékos esésére számít a Cisco és a vállalat szerint a forgalmának csökkenése legalább 2014 közepéig folytatódni fog. A vállalat magyarázata szerint Ázsiában érezhetően megcsappant a kereslet a termékei iránt, a vevők attól tartanak, a Cisco eszközeit az amerikai kormányzat és titkosszolgálat kémkedésre használhatja.

Több mint 10 százalékot esett a Cisco részvényeinek árfolyama tegnap este, amikor közzétette legfrissebb negyedéves gyorsjelentését. A tőzsde nem volt elégedett a vártnál alacsonyabb bevételnövekedéssel, de leginkább a gyenge előrejelzés volt sokkoló.

A most lezárt első pénzügyi negyedévben a cég árbevétele csupán 2 százalékkal emelkedett, így 12,09 milliárd dollárt tett ki, elmaradva  a Thomson Reuters által megkérdezett elemzők 12,34 milliárd dolláros átlagos előrejelzéséről. A Cisco korábban 3-5 százalék közötti bevételnövekedést jelzett előre. A vállalat profitja eközben 2,09 milliárd dollárról 2 milliárd dollárra esett vissza, ami részvényenként 37 centet jelent. Az egyszeri tételek nélkül számított részvényenkénti eredmény 53 cent volt, ami felülmúlta az elemzők 51 centes prognózisát.

A Snowden-botrány sújtja a vállalatot

John Chambers elnök-vezérigazgató az elemzői konferenciahíváson elmondta, néhány októberre várt nagyobb megrendelés sosem realizálódott, elsősorban a fejlődő országokból (Brazília, Oroszország, Mexikó, India, Kína). A feltörekvő piacokon a megrendelések összege 21 százalékkal zuhant tavalyhoz képest. Oroszországban a rendelések értéke 30 százalékkal csökkent, Brazíliában 25 százalékkal esett vissza,a Cisco számára hatalmas piacot jelentő Kínában 18 százalékkal apadt. Az ázsiai termékértékesítési árbevétel összességében 9 százalékkal múlta alul a tavalyit. "Ilyet még sosem láttam" - mondta Chambers.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Chambers úgy véli, a feltörekvő országok a gazdasági körülmények és a gyorsan változó árfolyamok miatt nagyon óvatosan ruháznak be. A Cisco helyzetét bonyolítja, hogy az Edward Snowden-ügy kipattanása óta Kínában, Brazíliában és Indiában is az a gyanú lengi körül a cég termékeit, hogy azokon keresztül az amerikai titkosszolgálat helyi vállalatokat és állami szervezeteket figyel meg. Kínában a Cisco helyi cégekkel, köztük a Huawei-jel versenyez elsősorban a nagy megrendelésekért, a kémkedési botrány pedig a helyi cégeket hozhatja előnybe. (Az amerikai kormány ugyanakkor a kínai termékeket kezeli fenntartásokkal.)

Rob Lloyd üzletfejlesztési igazgató szerint az amúgy is gyenge gazdasági körülményekre ráerősít a kémkedési botrány, a vállalatok még jobban elhúzzák a döntéseket, illetve a már meghozott döntéseket is felülvizsgálják.

Az amerikai kormányzati leállás ára: 50 millió dollár

A vállalat azt is közölte a konferenciahívás során, hogy az amerikai kormányzati szervek leállása is komoly bevételkiesést, mintegy 50 millió dolláros elmaradást okozott számára. Emellett az új, CRS-X generációs routerek megjelenése miatt a régiekre már csökkent a kereslet a szolgáltatói (ISP) szektorban. Az CRS-X eszközeit a Cisco még júliusban jelentette be, de az első példányok csak a most lezárt negyedévben érték el a megrendelőket. Emellett fájt a cégnek a set-top box eladások 20 százalékos csökkenése is, bár Chambers elmondása szerint ez szándékos volt, a Cisco ugyanis nem akart minden áron üzleteket kötni és feláldozni a nyereségességet.

A vállalat azzal lepte meg leginkább a piacot, hogy a jelenleg is tartó, január végén záródó második pénzügyi negyedévre 8-10 százalékos bevételcsökkenést jelzett előre. A Cisco részvényei a bejelentést követően több mint 10 százalékot vesztettek az értékükből.

a címlapról