Vegyes képet mutat a Telekom pénzügyi teljesítménye
Közzétette harmadik negyedéves eredményeit a Magyar Telekom. Az ország legnagyobb távközlési szolgáltatójának pénzügyi statisztikái alapvetően vegyes képet mutatnak, bár a bevételek nőttek, a nettó eredmény csökkent a cégnél.
Elemzői értékelések szerint alapvetően vegyes képet mutató harmadik negyedéves pénzügyi eredményeket tett közzé ma a Magyar Telekom. Az ország legnagyobb távközlési multija bár az előző időszakhoz viszonyítva nagyobb árbevételt ért el, a nettó eredmény terén jókora visszaesés látható. Az energiaszolgáltatások továbbra is húzószegmensnek számítanak, ráadásul jó hír a társaság számára, hogy a Telekom a jelenlegi jogszabályi háttérrel tovább folytathatja stratégiáját ebben a szegmensben.
A harmadik negyedévben éves összehasonlításban 5,4 százalékos árbevétel növekedésről számolt be a társaság, melynek teljes bevétele így elérte a 158,3 milliárd forintot. A növekedéshez hozzájárult, hogy az energiaszolgáltatásból származó bevételek jelentősen növekedtek, és elérték a 8,7 milliárd forintot az egy évvel korábbi 5,2 milliárd forintot követően. Bár ez a tevékenység jóval alacsonyabb árrés mellett működik, mint a hagyományos távközlési szolgáltatások, nagyon fontos szerepe van az ügyfélmegtartás szempontjából - hívja fel a figyelmet a KBC Equitas.
Ezzel párhuzamosan ugyanakkor 8,2 százalékkal, 56,6-ról 51,9 milliárd forintra csökkent a társaság EBITDA-ja, jóllehet ez az eredmény még így is felülmúlja a korábbi elemzői konszenzust. A visszaesés elsősorban az egyéb működési feltételek csökkenésének tudható be, egy évvel ezelőtt ugyanis a macedón leányvállalat ingatlanértékesítéséből és a Pro-M értékesítéséből összesen 5,3 milliárd forint tiszta nyereség jelent meg a könyvelésben.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Fontos szempont, és némileg ellensúlyozta az EBITDA-csökkenést a működést terhelő adók mértékének a csökkenése. Míg egy évvel korábban a Magyar Telekom összesen 10,5 milliárd forintot fizetett ki különadó, közműadó és távközlési adó jogcímen, addig az idei harmadik negyedévben már csak 6,5 milliárd forintot tett ki a teljes adóösszeg. Ettől függetlenül az idei első kilenc hónapban a Telekom különadók címén valamivel nagyobb összeget fizetett meg a költségvetésnek, mint a tavalyi év első kilenc hónapjában (24,7 milliárd forintot szemben a tavalyi 22,7 milliárd forinttal).
Az első kilenc hónapban jelentősen nőtt a cégnél a beruházási büdzsé, összesen 117,4 milliárd forintra. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a Telekom a harmadik negyedévben egy összegben 38 milliárd forintot fizetett ki a frekvencialicencek lejáratának meghosszabbításáért, emellett további 3,1 milliárd forintba kerül a macedón 4G licenc díja. A cég menedzsmentje az év további szakaszára vonatkozó kilátások kapcsán továbbra is növekvő bevételekre számít, 9-12 százalékkal csökkenő EBITDA mellett. A várakozások szerint a beruházások összességében 5 százalékkal csökkenhetnek majd, ám ez az összeg nem tartalmazza frekvencialicencek használati jogának megszerzésére irányuló költségeket.