:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. november 5. 13:08

iCentre lett a StarKingből

Suta sajtóeseményen jelentette be névváltását a StarKing, amely mától az iCentre nevet viseli. Az eseményre Magyarországra jött a céget augusztus óta tulajdonló máltai Hili-Salomone JV igazgatótanácsának elnöke is, aki nagy lehetőséget lát a hazai konzumer piacban és egekig dicsérte a magyar munkaetikát.

iCentre néven folytatja mától a StarKing, amelyet a nyár végén vett meg egy máltai vállalat. Az új tulajdonos a hazai 3 üzlet mellett a birtokába jutott egy bukaresti Apple Premium Reseller üzletnek is, a román fővárosban további 2 bolt nyílik 2014-ben a tervek szerint.

A 200 millió eurós árbevételű, 22 országban jelen levő, több mint ezer főt foglalkoztató Hili-Salomone JV két patinás máltai cég vegyesvállalata, a logisztika mellett érintett például gyorséttermekben is, Európa-szerte 60 McDonald's üzletet birtokol. Austin Gatt, az igazgatótanács elnöke kifejtette, Magyarországon javulni látják a gazdasági helyzetet és a fogyasztói piacot, ezért egy Apple-viszonteladó vállalatot birtokolni jövedelmező üzletnek tűnik. Gatt hozzátette, a magyarországi központ a jövőben a regionális terjeszkedés alapjául is szolgál majd, a cég a közúti szállítási szolgáltatásaival is meg kíván jelenni hazánkban. A vezető azt is elmondta, a magyar munkamorálnak nincs párja a világon.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ezt követően a sajtótájékoztatón élőben kapcsolták az Allee bevásárlóközpontban levő iCentre üzletet, ahol a bejelentkező munkatárs még azelőtt elárulta az új nevet, hogy az a többszöri próbálkozás után kidurranó színes lufik alatt láthatóvá vált volna. A "leleplezés" után a BME-n előadásukról lógó egyetemistának tűnő fiatalok léptek be a boltba, hogy ott további lufikat durrantsanak ki egy iPad mini megnyerésének reményében. A kapcsolás után Sándor Zoltán, a StarKing, azaz mostantól iCentre ügyvezetője sokszor kimondta a prémium és professzionális szavakat mondatba foglalva.

A HWSW az esemény végén azt is megtudta, az iCentre üzletenként és évente hozzávetőleg 2 millió eurós forgalmat bonyolít, és idén 30-40 százalékos növekedést tervez, elsősorban a perifériákra és kiegészítőkre helyezett nagyobb hangsúly, másfelől a várt vállalati megrendelések és szolgáltatások révén. Végül az eseményt celebráló Till Atilla megköszönte a figyelmet és ajánlotta az iPhone-ról távirányítható IKEA lámpát karácsonyi ajándéknak.

a címlapról