:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. október 31. 14:30

Javított nyereségességén a Telenor

Csökkenő bevétel mellett tudott javulni a Telenor profitja, a vállalat a csökkenő adóterhekkel és a költségleszorításokkal magyarázza a jobb eredményt. Az előfizetések száma is emelkedett egy kicsit, így nem fájt annyira az egy előfizetésre jutó átlagos bevétel apadása.

A harmadik negyedévben 38,38 milliárd forintos árbevételt könyvelt el a második legnagyobb magyar mobilszolgáltató, a Telenor. Az éves szinten hozzávetőleg 5 százalékot kitevő csökkenés mögött a vállalat szerint az összekapcsolási- és roamingdíjak csökkentése, valamint az előfizetési és forgalmi árbevétel enyhe mérséklődése állt. A norvég tulajdonú operátor növelni tudta előfizetéseinek számát és javította nyereségességét, elsősorban a csökkenő adóterheknek és a költségleszorításoknak köszönhetően.

Az egyszeri tételek nélküli EBITDA, vagyis a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés előtti eredmény a tavalyi 12,23 milliárd forintról 13,14 milliárd forintra emelkedett, ami 34 százalék feletti EBITDA rátának felel meg - egy évvel korábban ez a mutató alig haladta meg a 30 százalékot. Az EBIT, vagyis az üzemi eredmény 8,6 milliárd forintról 9,3 milliárdra emelkedett. Az időszakot a Telenor 3,487 millió előfizetéssel zárta, ami némileg magasabb az egy évvel korábbi 3,458 milliós szintnél. Az egy előfizetésre jutó bevétel (ARPU) 3635 forintról 3416 forintra csökkent, amelyet a vállalat elsősorban az összekapcsolási díjak csökkenésével magyaráz.

A nyereségesség javulását a cég a tőkeberuházási költségek csökkenésének is köszönheti. Egy évvel korábban még 3 milliárd forint felett volt a tőkeberuházási büdzsé, részben egy nagy CRM-fejlesztésnek köszönhetően, most ez a mutató 2,27 milliárd forintot tett ki.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Telenor nemrég 27 milliárd forintot költött a frekvenciaengedélyeinek meghosszabbítására. A vállalat 2022-ig egy 9,8 MHz-es duplex blokkot használhat a 900 MHz-es és egy 30 MHz-es duplex blokkot az 1800 MHz-es frekvenciasávban - ez tette lehetővé számára, hogy október elején 150 Mbps elméleti maximális sávszélességű LTE-szolgáltatást indítson. A cég most ambiciózus hálózatfejlesztés elindítását tervezi, jövőre több mint 10 milliárd forintot fordít a lefedettség és a sebesség további növelésére.

"A frekvenciaengedélyek meghosszabbítását és az új spektrumok megszerzését követően gyorsítjuk hálózat- és szolgáltatásfejlesztési beruházásainkat" - mondta Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója. "Célunk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük Magyarországon a szupergyors internetet. Az előttünk álló hónapokban olyan izgalmas, új szolgáltatásokkal lépünk piacra, amelyek révén ügyfeleink maradéktalanul kiaknázhatják a Hipernetben rejlő lehetőségeket."

a címlapról