Letölthető a Windows 8.1
Fájdalommentes a Windows 8 első szervizcsomagja-újrakiadása, a Windows 8.1. Az új rendszer nem alapos átírás eredménye, de a felhasználói felület legnagyobb bukásait azért kijavítja.
Ma déltől letölthető a Windows 8.1. Az új operációs rendszer a Windows 8 bővített, javított kiadása, amely a szoftverház ígérete szerint kijavítja az előd legirritálóbb elemeit, és jobb felhasználói élményt nyújt, mint az első próbálkozás. A Microsoft némileg átalakította igen megosztó Modern felületének integrációját. Visszatért a Start gomb, amely azonban ezután is a kezdőképernyőre visz. E képernyő helyett ugyanakkor a rendszer immár rajtolhat alapból az Asztal nézettel, apró engedmény ez az új felület ellen lázadók számára. A Windows 8.1 Preview-hoz képest megjelentek a charm-ok és az alkalmazásváltó sáv behúzására figyelmeztető elem, amelyek első indítás után egyszer tűnnek fel érintőkijelzős gépeken. Az új rendszer újdonságairól részletesebben már korábban beszámoltunk itt.
Nehezen téveszthető el a frissítés.
A rendszer telepítése abszolút fájdalommentes Windows 8-ra. A Store alkalmazásból indítható a frissítés, egy eltéveszthetetlen Windows 8.1 ajánlatot tesz a bolt-szoftver. Úgy tűnik a visszajelzések szerint, hogy első körben csak a felhasználók egy része kapta meg ezt az ajánlatot, ha valaki nem tartozik ebbe, akkor innen manuálisan is elindítható a folyamat. Ezt elindítva mintegy 3 gigabájtot letölt a rendszer, majd újraindítja a gépet. Ezzel érdemes vigyázni, a rendszer csak 15 perc türelmi időt ad erre, így csak akkor érdemes elindítani a frissítést, ha nincs halaszthatatlan munkánk.
A letöltés alatt egyébként kényelmesen lehet tovább dolgozni, annak befejezésével azonban a telepítő kikényszeríti az újraindítást. A telepítés ezután mintegy 20-40 percet igényel, ennyi időbe kerül, míg visszakapjuk az asztalt, immár a friss rendszerrel. Windows 8-ról indulva sem a felhasználói adatok, sem az asztali, sem a modern felületű alkalmazások nem módosulnak, így elindítható a telepítés minden előkészület nélkül.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Windows 7-ről induló vagy Windows 8.1 Preview-t használók már nem ennyire szerencsések, mindkét rendszerre szűz rendszerként települ a végleges 8.1, vagyis újra kell húzni az összes alkamazásunkat. Első esetben van azért kiskapu, ha előbb Windows 8-ra frissítünk, majd arról Windows 8.1-re, akkor megtarthatjuk az alkalmazásokat-beállításokat-adatokat, egyébként a háromból csak az utóbbi kettőt.
A rendszer telepítés után az Internet Explorer 11-hez és az integrált Adobe Flash-hez tölt le egy-egy biztonsági frissítést, valamint a rendszerhez érkezik egy általános javítás (KB2895219). Ezek mellett külön letöltés egy RAW-kompatibilitást bővítő frissítés is. Érdemes megjegyezni, hogy a szűz rendszerbe most sem fért bele az Európai Unió által követelt böngészőválasztó képernyő, ez külön letöltésként jelenik meg a frissítések között. A Microsoft már a Windows 8-ban sem teljesítette az EU versenyjogi döntését, akkor a szoftverház belső hibára hivatkozott, az azonban, hogy az új rendszerbe sem sikerült a képernyőt integrálni, szándékosságra utal és ezt az európai döntéshozók is minden bizonnyal sérelmezni fogják.