:

Szerző: Gálffy Csaba

2013. szeptember 19. 15:53

Magyarországra érkezett az Arista Networks

Már Magyarországon is megvásárolhatóak az Arista Networks hálózati eszközei - jelentette be a cég és hazai képviselete, a Biztributor. Az együttműködés keretében a képviselet végzi az eszközök árazását és a kapcsolódó logisztikát, illetve értékesíti azokat a rendszerintegrátorok és vásárlók felé.

"Műszaki cég vagyunk"

Az Arista Networks annak ellenére számít komoly szereplőnek az adatközponti hálózati eszközök piacán, hogy viszonylag fiatal vállalat, 2004-ben alapította Andy Bechtolsheim és David Cheriton - előbbi a Sun Microsystems, utóbbi a Granite Systems társalapítója volt korábban. A két alapító a Google első körös befektetője volt, az Arista tőkeigényét ebből a (busásan megtérülő) befektetésből finanszírozták.

Hálózati eszköz Linux-alapokon.

A cég egyik első vevői a nagyfrekvenciás kereskedésben érdekelt pénzügyi cégek voltak, az Arista különösen alacsony késleltetésre optimalizált eszközei köröket vertek az általános felhasználásra szánt termékekre. A gyártó következő dobása a nagy pufferrel ellátott switchek bevezetése volt, amelyek nagyobb fedélzeti memóriával rendelkeztek és egyes speciális területeken (például különböző sebességű portok összekötésénél) arattak sikert. A cég jelenleg a Google, a Facebook, a Rackspace és az Amazon beszállítója, de kisebb, általánosabb cégek is egyre szívesebben vásárolják a termékeit.

Az Aristát az elmúlt években több nagy IT-cég is fel akarta vásárolni, a szűk tulajdonosi kör azonban nem állt kötélnek. Ehelyett a vállalat inkább az IPO-ra, vagyis a tőzsdei belépőre koncentrál, erre idén, vagy 2014 során is sor kerülhet. A cég pénzügyei nem nyilvánosak, az elnök-vezérigazgató Jayshree Ullal annyit árult el korábban, hogy nyereséget termelnek, ennek nagy részét azonban visszafektetik kutatás-fejlesztésbe, marketingbe és növekedésre.

Ökoszisztémára várva

Az Arista a programozható hálózati eszközök (vagy ahogy mostanában hívják: szoftveresen meghatározott hálózat, SDN) egyik úttörőjének számít. A fejlesztés során messze a legnagyobb hangsúlyt a szoftver képezi, a cég 400 termékfejlesztéssel foglalkozó mérnökéből mintegy 380 foglalkozik szoftverrel. E szoftver egyébként egy saját módosításokat tartalmazó Linux-változat, amely lehetővé teszi, hogy a hálózati funkciókat végző ASIC (alkalmazásspecifikus integrált áramkör) programozható legyen kívülről, API-kon keresztül.

Portfólió, immár nálunk is.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A vállalat eszközei beszállítóktól vásárolt hálózati processzorokra épülnek, a Broadcom, a Fulcrum (immár Intel) és Marvell lapkáit használja az Arista, a Dellhez, a HP-hoz vagy a Huawei-hez hasonlóan. A mindenki számára egyformán elérhető hardverelemeket a megcélzott piacnak megfelelően válogatják össze a chipgyártók kínálatából, így egyféle alapokat használ az alacsony késleltetésre kihegyezett switch és másikat a nagy pufferre specializált rendelkező termék.

Az SDN előnyeiről korábban már többször írtunk, de röviden összefoglalva, a programozható hálózati eszközök nagy előnye, hogy működésük könnyen automatizálható, API-kon keresztül, scriptekkel vezérelhető. Ez egy magas fokon virtualizált adatközpontban elengedhetetlen, a mozgó-induló-leálló virtuális gépeket ugyanis a hálózatnak is követnie kell. Nagyvállalati környezetben ez azt jelenti, hogy egy új alkalmazás beindításához szükséges idő jelentősen lerövidül, a manuális átkonfigurálások helyett az automatizmus elvégzi a hálózat hangolását.

A cég képviselője szerint a hardveres rétegen ülő saját szoftver az összes jelenlegi SDN-trenddel kompatibilis - mind a VMware által elképzelt virtuális hálózatok, mind az OpenFlow, mind az OpenStack felé képesek megfelelő API-kat és beépülő modulokat nyújtani, így mindenik vezérlőszabvánnyal programozhatóak az eszközök. A széleskörű támogatás azt is jelenti, hogy attól függetlenül, hogy a három hasonló kezdeményezésből melyik kerül ki győztesen, a már megvásárolt hardver támogatni fogja.

Érett-e a hazai piac?

MÍg az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában nagy népszerűségnek örvendenek az új generációs, rugalmas hálózati eszközök az agilisebb cégek körében, Kelet-Európában és Magyarországon egyelőre késve reagál a piac. Az olyan hazai nagyvállalatok, amelyek saját adatközponttal rendelkeznek nem agilitásukról híresek, a Cisco hatalmas hazai jelenléte mellett pedig egyelőre a többi gyártó csak a piac vékony szeleteit tudta megszerezni.

A hazai Arista-nyitás számára tehát nagy kérdés, hogy van-e egyáltalán kereslet a piacon e rugalmas eszközökre, és a vásárlók hajlandóak-e megfizetni a magasabb portonkénti költséget. Ahhoz ugyanis, hogy az Arista potenciális előnyei előjöjjenek, egyrészt a vásárlónak már magas műszaki fejlettséget kell elérnie (virtualizációban például), másrészt meg kell jelennie az igénynek az új piaci belépőnek számító, de könnyebben, így sok esetben olcsóbban üzemeltethető eszközökre.

a címlapról