Folytatja a részvény-visszavásárlást a Microsoft
Jelentős mértékben növelte osztalékkifizetéseit a Microsoft és meghosszabbította részvényvisszavásárlási programját. Az immár határidő nélküli program során 40 milliárdért vásárolhat a cég saját papírokat.
Negyven milliárd dollárt juttat vissza a részvényesekhez a Microsoft - jelentette be a vállalat néhány perce. A pénzügyi program keretében a cég 22 százalékkal emeli az osztalékot és masszív részvény-visszavásárlásba kezd, a pénz elköltésére azonban ezúttal nem szabott határidőt a vállalat. A 40 milliárd dolláros alappal gazdálkodó részvény-visszavásárlási program egy korábban bejelentett, szeptember 30-án lejáró 40 milliárdos alap helyébe lép - vagyis ez utóbbi alap meghosszabbításának tekinthető, immár határidő nélkül.
A döntés értelmében a negyedévente kifizetett osztalék 23 centről 28 centre nő részvényenként, ez jelenleg (33 dolláros részvényárfolyam mellett) évi 3,3 százalékos bruttó hozamot jelent. A cég rövid időn belül már másodszor emel osztalékot, tavaly szeptemberben 20-ról emeltek 23 centre. A most bevezetett emelés negyedévente 422 millió dollárral növeli a részvényesek felé történő kifizetést, 2,33 milliárd dollárra.
Osztalék és visszavásárlás
Az osztalékfizetés a készpénz befektetőkhöz juttatásának bevettebb formája, a tech-szektor nagyjai, mint a Microsoft és az Intel már hosszú évek óta rendszeresen fizetnek. Az osztalékot különösen az intézményi befektetők (például nyugdíjalapok) szeretik, ez ugyanis rendszeres és kiszámítható tőkejövedelmet kínál, a nyereség tehát nem csak a papírok eladásakor, hanem a hosszabb távú megtartáskor is jelentkezik.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A részvény-visszavásárlási programok a tech-szektorban kevésbé népszerű eszközök arra, hogy a cég készpénzt juttasson vissza a részvényeseknek. A tranzakció során a cég pénzügyi értéke nem változik (bankban lévő készpénzt cserél "trezorban őrzött" részvényre), azonban a cég egy részvényre jutó értéke megemelkedik. Így a visszavásárlás a részvényeiket megtartó tulajdonosok számára értéket teremt.
A vállalatok szokás szerint akkor kezdenek részvényvásárlásba, ha nagyon alulértékeltnek érzik a papírokat, amelyek így jó befektetési célpontot jelentenek. A részvényvásárlási összeg keretszámnak számít, tehát ekkora a maximálisan erre költhető készpénzállomány, a cég vezetését semmi nem kötelezi arra, hogy ezt mind el is költse. A nagy tech-cégek között az IBM számít nagy részvényvisszavásárlónak, a Nagy Kék számára a visszavásárlási stratégia szerves része a 2015-re kitűzött 20 dolláros EPS (részvényenkénti profit) cél elérésének. Az Apple gigantikus készpénzállományának leépítésében szintén szerepe van a visszavásárlásnak, a cupertinói cég egy év alatt tízmilliárdos nagyságrendben vett saját papírokat.
A bejelentés a befektetőket különösebben nem izgatta fel, a papírok értéke igen enyhén, egy százalék alatt emelkedett.