Javítja a Xerox a karaktercserés WorkCentre gépeket
Súlyos hibát fedezett fel egy felhasználó a Xerox nagy multifunkciós eszközeiben, amelyek hajlamosak felcserélni egyes karaktereket a dokumentumokban. A gyártó a botrány kipattanása után azonnal nekifogott a javítás kidolgozásának, az első szoftverfrissítések már elérhetőek.
Kiadta a karaktercserélési hibára készült szoftveres javítást a Xerox. Az első körben néhány családhoz készült el a frissítés, a jövő hétre azonban az összes érintett modell javítható lesz. A Xerox állítása szerint gőzerővel dolgoztak a probléma elhárításán, a javítás elkészülte és a validáció után pedig az első eszközökre már elérhető a frissítés.
Ahogy azt korábban a HWSW is megírta, egyes Xerox multifunkciós modellek a másoláshoz túl agresszív tömörítési algoritmust, a JBIG2-t használnak. A botrány kipattanásakor még úgy tűnt, hogy csak a legalacsonyabb, "normal" minőségnél jön elő a probléma, de a Xerox mérnökei szerint a két magasabb finomság mellett is előfordulhat karaktercserélődés, amely így független a beállításoktól.
Fedezd fel az apró hibát! Vagy hibákat.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Xerox közleménye szerint a karakterfelcserélési hiba néhány feltétel együtt járása esetén jöhetett elő, problémás (apró betűtípust használó, korábban már másolt, esetleg piszkos, rossz minőségű, nehezen olvasható) dokumentumok esetén. Ugyan a gyártó szerint a hiba kifejezetten ritkán reprodukálható, a most kiadott javítás az esélyét is megszüntetni a karakterek felcserélésnek, mivel más tömörítési algoritmust használ. Ennek mellékhatása, hogy a keletkező szkennelt dokumentumok valamivel nagyobb méretűek lesznek - figyelmeztet a gyártó.
A szoftverfrissítés első körben a gyártó ConnectKey, WorkCentre 75xx és 57xx, valamint a ColorQube 93xx sorozathoz érhető el a Xerox oldaláról. A többi érintett modellcsalád, a ColorQube 92xx és több más WorkCentre számára jövő héten készül el a javítás. A gyártó szerint az oldalon található lista az összes, a hibás modellt listázza, a cég egyéb termékei, például népszerű Phaser sorozat nem érintett.