A Microsoft odaadja Európát a Sonynak a konzolháborúban
Tovább folytatódhat a Sony PlayStation platformjának az uralma Európában, a Microsoft jól láthatóan ezúttal elsősorban a tengerentúlon kívánja nagy erőkkel támogatni az Xbox One megjelenését. A játékgép hivatalosan csak hét európai országban jelenik meg idén.
Az új generációs játékkonzolok megjelenésével tovább folytatódhat a Sony diadalmenete az európai konzolpiacon, miközben a Microsoft az új Xboxszal láthatóan elsősorban a tengerentúlon próbál aratni. Az Xbox One és a PS4 idén év végén, a karácsonyi hajrában kerülhet a boltokba, ám a fejlesztések és a gyártás-logisztikai szempontok miatt nem lesznek elérhetők a konzolok minden országban és minden régióban.
Fókuszban az Egyesült Államok
Az eredeti tervek szerint a Microsoft a nyitónapon (amit vélhetően jövő héten a kölni Gamescon kiállításon jelentenek majd be) összesen 21 országban indította volna útjára az Xbox One-t, ám a hivatalos, novemberi rajtra végül mégis csak 13 országban kerülhet sor. A játékgépet összesen 7 európai országban forgalmazzák majd idén, hozzánk legközelebb a szomszédos Ausztriában.
A Microsoft nem részletezte, hogy pontosan mi az oka annak, hogy több országban is 2014-re tolódik az új játékkonzol premierje. A cég által tegnap kiadott nyilatkozatból ugyanakkor arra lehet következtetni, hogy az Xbox One kezelőfelületének lokalizálása, illetve a lokális tartalmi megállapodások elhúzódása állhat a háttérben. Az első körös megjelenésből ezzel olyan országok maradnak ki, mint Oroszország, Belgium, Hollandia, Svájc, valamint a skandináv országok.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az első körben nem érintett országokban egyáltalán nem lesz kapható az Xbox One. Az Európai Unió vámszabályozását kihasználva a legtöbb kereskedő teljesen legálisan forgalmazhatja a konzolt, melyet azokban az országokban szerzett be - jellemzően kisebb tételben -, melyekben az értékesítés már elindult. Várhatóan ez fog történni Magyarországon is, erre utal legalábbis, hogy a konzol már több szaküzletben is előrendelhető. Fontos ugyanakkor, hogy bizonyos szolgáltatások elérése Magyarországról, illetve magyarországi Xbox Live fiókkal nem lesz garantált ezeken az import modelleken. A Microsoft egyébként úgy tudjuk, jelenleg 2014 végére tervezi az Xbon One hivatalos magyar premierjét.
A japánok viszik Európát
Mindeközben a Sony kitart amellett, hogy a PlayStation 4 egész Európában kapható lesz az év végi rajt idején, vagyis a japán cég láthatóan szakított az előző generációs változat megjelenésekor alkalmazott stratégiával - akkor a PS3 először a tengerentúlon került a boltokba, majd csak öt hónappal később vált elérhetővé Európában.
A piaci erőviszonyok azóta markánsan azt az irányt mutatják, hogy a Sony lényegében uralja az európai piacot, míg a Microsoft a tengerentúlon rendelkezik erős pozíciókkal. A japán gyártó a PS3 játékkonzolból Európában a legutolsó publikus információk szerint 35 millió darabot adott el a megjelenés óta, csaknem tízmillióval többet, mint amennyi Xbox 360 fogyott a konzol piacra kerülését követően a régióban. Ezzel szemben az Egyesült Államokban több mint 44 millió Xbox 360 fogyott, míg ugyanitt csak 27 millió PS3 kelt el.