Magánkézbe kerülhet a BlackBerry?
Lapértesülések szerint a BlackBerry vezetése komolyan fontolgatja, hogy teljes mértékben magánkézbe juttatja a társaságot, vagyis kivonul a tőzsdéről. Az okostelefon-piac egykori úttörője jelentős átalakuláson megy keresztül, egy ilyen fázisban a kivásárlás több szempontból is könnyebbé teheti a menedzsment helyzetét.
Magánkézbe kerülhet a BlackBerry, a megalakulása óta idén nyárig Research in Motion néven működő kanadai okostelefon-gyártó - áll a Reuters exkluzív tudósításában. A lap több megbízható forrásból is úgy értesült, hogy a cégvezetés körében a korábbi ellenkezést egyre inkább felváltja az a nézet, hogy a tőzsdei kivonulás sokat segíthet a szenvedő vállalat irányba állításában. Már csak az a kérdés, hogy ki lenne az a befektető, aki a nem egészen 4,8 milliárd dollár értékű vállalat segítségére siet.
A Reuters ezzel együtt arra hívja fel a figyelmet, hogy egyelőre senkivel nem született megállapodás a kivásárlásról, mely kapcsán a források összefüggésbe hozták a Dell körül is legyeskedő Silver Lake Partners befektetői csoportot is. A Silver Lake szerepével kapcsolatos pletykákat cáfolják ugyanakkor azok az értesülések, melyek szerint a BlackBerry felsővezetése nem a kivásárlásról tárgyalt a befektetői csoporttal, hanem egy potenciális piaci együttműködésről volt szó a tárgyalásokon.
A részvényesek nyomása egyre nagyobb súllyal nehezedik az átalakulás alatt lévő kanadai okostelefon-gyártóra, mely gyakorlatilag mindent az idén piacra dobott BlackBerry 10 operációs rendszerre tett fel. A vállalat azonban egyelőre láthatóan nem tudta a nagyobb tömegeket megszólítani az új platformmal, a BB10-re épülő készülékek eddigi forgalma minden elemzői és részvényesi várakozást alulmúlt. Thorsten Heins, a vállalat elnök-vezérigazgatója a múlt havi befektetői közgyűlésen hangsúlyozta, a vállalat jó úton halad a kilábalás irányába, de több időre van szükség a stabilizálódáshoz. A cégvezető ezzel együtt új termékek megjelenését is előrevetítette, valamint nem zárta ki annak lehetőségét, hogy további partneri szerződéseket köt a vállalat az okostelefon-piacon akár a BlackBerry 10 operációs rendszer, akár csak bizonyos szolgáltatások licencelésére.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A cég mindeddig független piaci szereplőként létezett, még adóssága sem volt, ha azonban belátható időn belül nem fordul meg a szerencséje, a készpénzállomány gyorsan elpárologhat, valamint a részvényárfolyam tovább zuhanhat, akár a mindenkori, 6,22 dolláros minimum közelébe, melyet tavaly nyáron ért el a cég. A kivásárlás a tőzsdének való mindenkori megfelelés terhét venné le a vállalatról, helyettük a cég vezetése csak a befektetőknek tartozik elszámolással a működésről és a sikerekről. Ez mindenképp óriási változás lenne a jelenlegi működéshez képest, a cég függetlenségét azonban nem törné meg.
A kanadai gyártóval kapcsolatos bármilyen felvásárlási és kivásárlási szándék esetében ugyanakkor óhatatlanul felmerül a kanadai kormány vétójoga, mely mind versenyügyi, mind nemzetbiztonsági szempontok alapján megakadályozhatja a hasonló tranzakciókat. Egyes források szerint kanadai kormányzati körök még mindig ragaszkodnak hozzá, hogy a BlackBerry kanadai cégként működjön és váljon újra sikeressé, bár azt maguk is elismerik, hogy ebben a helyzetben a sikerért nagyon keményen kell dolgozni.