:

Szerző: Koi Tamás

2013. augusztus 6. 12:00

Búcsúzik egykori legnépszerűbb tarifájától a Telekom

Szeptember 1-től lezárja a Szervusz díjcsomag értékesítését a Magyar Telekom, a még a westeles időkben megjelent tarifa így a magyar mobilos történelem leghosszabb időt megélt díjcsomagja lett. A Szervusz története jól felidézi, hogy a mobiltelefonálás költségei és a telefonálási szokások az eltelt időben milyen jelentősen változtak.

Szeptember elsején a Magyar Telekom kivezeti tarifacsomag-kínálatából a Szervusz díjcsomagot, mely ezzel a magyar mobilpiac leghosszabb ideig elérhető, egykoron legnépszerűbbnek számító tarifája lett. A Szervuszt a T-Mobile (illetve Telekom) jogelődje, a Westel 900 16 évvel ezelőtt vezette be a kínálatába, a díjcsomag pedig az idősávos kialakításnak köszönhetően hamar rendkívül népszerűvé vált. A három telekomos márkaváltást is megért Szervusz díjstruktúrája az eltelt 16 évben változatlan maradt, ami jó lehetőséget ad a kilencvenes évek végi és a mai kor mobilkommunikációs költségeinek az összehasonlítására.

Szervusz, Szervusz!

A Szervusz díjcsomag népszerűségét jól jelzi, hogy az 1997-es bevezetést követően közel négy éven keresztül a westeles lakossági mobilos ügyfelek több mint egyharmada erre a tarifára fizetett elő, miközben az összesített ügyfélszám ez alatt az idő alatt robbanásszerűen nőtt. A tarifa egyik legfőbb vonzereje abban rejlett, hogy az ügyfelek különböző időszakokban eltérő percdíjakkal, éjszaka pedig még a mai díjakhoz mérten is kifejezetten kedvező költségek mellett telefonálhattak, cserébe csúcsidőben jóval az átlag felett alakult egy percnyi hívás ára.

A Westel 900 által bevezetett tarifa így éveken keresztül százezrek telefonálási szokásaira volt hatással, hiszen a legtöbben az alacsonyabb költségek reményében megvárták a csúcsidő leteltét és inkább a délutáni vagy esti órákban hívták fel ismerőseiket, családtagjaikat. Ma már ezt az idősávos rendszert gyakorlatilag egyáltalán nem alkalmazzák a mobilszolgáltatók a hangalapú tarifáknál, ám a Telenor (és újabban a Vodafone) a mobilnet-díjcsomagjai esetén megkülönböztet nappali és éjszakai - kevésbé forgalmas - időszakot, amit a mobiladat-hálózatok struktúrája és terhelése egyébként indokolhat is.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Szervusz díjcsomag bevezetéskori tarifáit ugyan nehézkes lenne visszagöngyölíteni és átszámolni mai összehasonlítható árakon, viszont a jelenleg érvényes Szervusz tarifák összehasonlíthatók a Telekom kínálatában megtalálható, napjainkban egyik legnépszerűbbnek tekinthető tarifa, az adatforgalmat is tartalmazó Mozaik XS áraival. Ez utóbbi díjcsomag a modern tarifastruktúrákhoz igazodva száz százalékban lebeszélhető havi díjat kínál és már egyáltalán nem különböztet meg hívásidőszakokat, ennek megfelelően a percdíj-struktúra jóval egységesebbé és átláthatóbbá vált.


Forrás: Magyar Telekom

A tarifaszerkezet a Telenor és a Vodafone esetében is hasonlóan változott az elmúlt években - jóllehet a Vodafone még nem is szolgáltatott itthon, amikor a Szervusz díjcsomag értékesítése elindult a Westel 900-nál. A két versenytárs kínálatában ugyanakkor egyetlen díjcsomag sem maradt ilyen hosszú ideig elérhető, a Telenor jogelődjénél, a Pannon GSM-nél azonban létezett a Szervuszhoz kísértetiesen hasonló, népszerű tarifa, ez volt a Pannon Minimum, mely csúcsidős és csúcsidőn kívüli beszélgetéseket különböztetett meg, ám éjszakai percdíja nem volt. A Pannon Minimum esetén a legdrágább percdíj 120, a legolcsóbb 30 forint volt, 2750 forintos havi előfizetési díj mellett.

A Vodafone nagyjából ugyanebben az időszakban a Rock 'n' Roll díjcsomagját értékesítette a legnagyobb arányban - ez a díjcsomag már magasabb havi díjat állapított meg, mint a Szervusz vagy a Pannon Minimum, viszont a mai tarifákhoz jóval közelebb állt a percdíj-struktúrája, vagyis a csúcsidőben és a csúcsidőn kívül bonyolított hívások percdíja nem tért el lényegesen egymástól (a havi 3125 forintba kerülő tarifa legmagasabb és legalacsonyabb percdíja 56,1 és 31,2 forint volt).

Stagnálás, korlátlanság

A magyarországi mobilszolgáltatások igénybe vételi díjai nagyjából a 2008-as válság idejéig csökkentek fokozatosan - körülbelül ugyanebben az időpontban vált telítetté a magyar mobilhang-piac is. Az árszint részben az ágazati különadók megjelenése és egyéb adóterhek (például forgalmi adó) emelkedésének hatására az öt évvel ezelőttihez hasonlítva kis mértékben még nőtt is, igaz csak infláció alatt, vagyis reálértéken még így is csökkentek az árak (lásd a lenti grafikont). Az okostelefonok terjedésével és a mobilnet-szolgáltatás lefedettségének folyamatos növekedésével ugyanakkor a tarifák idővel átalakultak és ma már mobiladat-forgalmat is biztosítanak, némelyikhez pedig értéknövelt extrák (pl. Deezer előfizetés a Telenor Smarttarifa Extra csomagokhoz) is járnak.


Forrás: KSH, összeállította: eNET

Mára a szolgáltatók a belépőszintű tarifacsomagok helyett inkább a prémiumszegmensben igyekeznek markánsan megkülönböztetni magukat. Erre jó példa az első hazai, belföldi normál díjas hívásokra teljes korlátlanságot biztosító díjcsomag, a tavaly megjelent Vodafone RED, melyet a Telekom hasonló konstrukcióban elérhető Next díjcsomagjainak idén tavaszi megjelenése követett. A Telenor egyelőre nem jelentett be korlátlan telefonálási lehetőséget biztosító publikus díjcsomagot.

a címlapról