:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. július 29. 09:05

Megelőzte az Apple-t a Samsung

Pénteken tette közzé a második negyedévre vonatkozó pénzügyi gyorsjelentését a Samsung Electronics. A vállalat árbevétele és nyeresége is felülmúlta az Apple által az azonos időszakban produkált szintet.

Minden összejött a Samsungnak a második negyedévben, egy kivétellel a cég összes részlege javítani tudta a teljesítményét. A vállalat bevétele ennek köszönhetően éves összehasonlításban 10 százalékkal 57,46 ezer milliárd wonra nőtt, ami 51,8 milliárd amerikai dollárnak felel meg, ehhez 9,53 ezer milliárd won (8,6 milliárd dollár) üzemi eredmény és 7 milliárd dollárnak megfelelő nettó eredmény társult. Az üzemi eredmény éves szinten 47 százalékkal, a nettó profit pedig 49 százalékkal ugrott meg, elsősorban a mobiltelefonokkal, valamint a félvezetőkkel és kijelzőkkel foglalkozó részlegek javuló teljesítménye miatt.

Nagyot nőtt a mobilos részleg

A Samsung szokás szerint nem hozta nyilvánosságra, hány mobiltelefont és okostelefont adott el a vizsgált időszakban, de az IDC becslése szerint a cég 113,4 millió mobiltelefonon adott túl, amelyek közül több mint 72 millió volt okostelefon, a Strategy Analytics pedig 76 millió okostelefon eladását becsülte. A Samsung távközlési részlegének bevétele 51 százalékkal emelkedett egy év alatt, a telefoneladásokból származó bevétel pedig még ennél is nagyobb mértékben, 54 százalékkal bővült és 31,2 milliárd dollárt tett ki - az megközelíti az Apple teljes árbevételét az azonos időszakban.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A koreai vállalat csúcskategóriás termékei jól fogytak, főleg a Samsung Galaxy S4 volt sikeres, derül ki a cég prezentációjából. Ennek köszönhetően a mobilos részleg üzemi nyeresége több mint másfélszeresére bővült és elérte a 6,28 ezer milliárd wont, ami 5,6 milliárd dollárnak felel meg. Mindezt úgy, hogy az új termékbevezetések miatt a költségek magasabbak voltak a szokásosnál.

A kijelző- és a memóriarészleg is javított

A cég elektronikai alkatrészeket gyártó üzletei is brillíroztak. A chipgyártó divíziónál a bevétel ugyan csak 1 százalékkal bővült éves szinten, de az üzemi nyereség 71 százalékkal emelkedett 2012 második negyedévéhez képest, köszönhetően a nagyobb profittartalmú chipek felé fordulásnak (pl. szerverekbe és mobil eszközökbe szánt memóriák), illetve a fejlettebb, alacsonyabb fajlagos költségű gyártástechnológia bevezetésének. A kijelzőkkel foglalkozó részlegnél ugyan enyhén, 1 százalékkal csökkent a bevétel, de a prémium termékek (pl. LED TV panelek) iránti kereslet javulása miatt az üzemi nyereség 57 százalékkal emelkedett egy év alatt.

Egyetlen részlegként a szórakoztató- és háztartási elektronika rontotta a teljesítményét a második negyedévben. Az árbevétele 1 százalékkal csökkent, nyeresége pedig 40 százalékkal lett kevesebb mint tavaly - igaz, akkor sem volt sok, 657 millió dollárnak megfelelő won mindössze.

a címlapról