Sokat markolt, de keveset fogott az LG
Rekord mennyiségű okostelefonon adott túl az LG Electronics az áprilistól június végéig tartó második negyedévben. Az okostelefon-részleg az év eleje óta brillírozik, a tévék azonban nem mentek jól és a készülékek után realizálható nyereség is jelentősen csökkent, a teljes cég nyeresége ezért összességében csökkent.
Egyre jobban megy az LG Electronics okostelefonokat gyártó részlegének, ennek ellenére a rekord forgalom sem volt elég ahhoz, hogy a koreai gyártó éves szinten profitnövekedést érjen el - derül ki a társaság most kiadott második negyedéves üzleti jelentéséből. A vállalat az április elejétől június végéig tartó pénzügyi időszakban abszolút rekordnak számító, 12,1 millió okostelefont adott el, ami több mint a duplája a tavalyi értékesített mennyiségnek - ezzel a cég az okostelefon-piacon a harmadik helyet foglalhatja el az Apple (31,2 millió készülék) és a Samsung (körülbelül 75 millió okostelefon) mögött.
A társaság minden bizonnyal az okosan felépített termékportfóliónak köszönhető visszatérését: az olcsóbb, L-, II- és F-sorozatú termékek jól fogynak a fejlődő országokban, ezzel jelentősen hozzájárulva a szállítási volumen növekedéséhez, miközben a G-sorozatú csúcskategóriás okostelefonok nem csak a cég versenyképességét, hanem az egy készülékre jutó átlagos árbevételt is növelik. A vállalat idén szeptemberben várja az új csúcskategóriás mobil, a G2 megjelenését, melytől az eladások további fellendülését reméli a cég. Az LG az idei évben összességében 45 millió okostelefon értékesítésével számol - ez 70 százalékkal több, mint a korábbi előrejelzés.
Meghívó a G2 leleplezésére: mindent beleadnak
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az okostelefonok szegmensében tapasztalható rendkívül kiélezett verseny azonban rányomta a bélyegét a nyereségességre. A profitmarzs készülékenként éppen hogy elérte a 2 százalékot, ez fele az előző negyedévi eredménynek. Elemzők szerint nem feltétlenül szerencsés taktika az LG részéről, hogy a vállalat a következő időszakban gyakorlatilag mindent egy készülékre, a már említett LG G2-re tesz fel, az olcsóbb modellek pedig hiába fogynak jól, hosszabb távon nehéz rajtuk keresztül jelentős nyereséget hozni.
A teljes cég forgalma a második negyedévben 1523 milliárd koreai won volt, több mint tíz százalékkal több, mint egy évvel korábban és 8 százalékkal több, mint az előző negyedévben. Éves szinten ugyanakkor mind az üzemi eredmény mind a nettó eredmény visszaesett, előbbi 527-ről 479 milliárd wonra (428 millió dollár), utóbbi 169-ről 156 milliárd wonra (140 millió dollár). A számokat a tévékészülékeket és más megjelenítőket gyártó részleg húzta le leginkább, az egység üzemi eredménye éves szinten csaknem a harmadára esett vissza.