Még mindig óriási kihívás OLED-tévét gyártani
Továbbra is komoly kihívást jelent a tévépanel-gyártóknak a szerves technológiára épülő kijelzők megfelelő minőségű legyártása - erre irányítja rá többek közt a figyelmet, hogy a világ legnagyobb tévégyártója csak a héten kezdte el árulni első nagy méretű OLED tévéjét.
Tegnap a gyártó anyaországában a boltokba került a Samsung Electronics első OLED-tévéje, mely a szerves technológia előnyeit kihasználva jóval kontrasztosabb és szaturáltabb képet nyújt a hagyományos LCD-panelekkel szerelt tévékhez képest. Az új típusú, nagy méretű panelek tömegtermelése ugyanakkor még mindig óriási kihívás, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a nagy tévégyártók évek óta ígérgetik az OLED-es készülékek megjelenését - a Samsung például a most piacra dobott televízió prototípusát már tavaly januárban bemutatta.
A szerves fénykibocsátó diódákra épülő panelekkel ellátott tévék sorozatgyártásához a kijelzőgyártók ezért többnyire máig csak óvatos pilotok keretében próbálják beindítani a termelést. Becslések szerint a panelek kihozatala továbbra is rendkívül rossz, mindössze 30 százalékos, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy tíz panelből 7 selejtesen jön le a gyártósorról - ezek egy része javítható, a többi viszont nem használható fel a későbbiekben sem. Az OLED-tévék ennek megfelelően jóval drágábbak hagyományos LCD-s társaiknál: a Samsung 55 hüvelykes típusa napi árfolyamon átszámítva csaknem hárommillió forintba kerül Dél-Koreában.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Egyes piaci előrejelzések szerint az iparág idővel úrrá lesz ezeken a gyártási nehézségeken, a teljes OLED-tévé piac értékesítési volumene az idei 50 ezer darabról jövőre 600 ezer darabra, vagyis több mint a tízszeresére nőhet, 2016-ra pedig elérheti a hétmilliót - áll a DisplaySearch korábbi jóslatában. Ez ugyanakkor várhatóan még így sem teszi ki a globális tévépiac termelési volumenének 5 százalékát addigra.
A Samsung mellett az LG Electronics is forgalmaz OLED-tévét, szintén egy pilot-gyártósor termelése alapján. A kisebbik koreai gyártó kezdte el árulni a világ első 55 hüvelykes OLED-paneles készülékét, melyet szintén már a megjelenése előtt bő egy évvel demózott. A koreaiak azóta már egy homorú felületű OLED-kijelzőt is forgalomba hoztak, ilyen, vagyis nem sík paneles megoldás a Samsung újdonsága is, melyet várhatóan júliustól lehet majd kapni a külpiacokon.