:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. május 31. 13:32

Nem nagy biznisz egy magyar Apple-bolt

Az iPhone, majd az iPad világméretű sikerét és a körülöttük kialakult felhajtást meglovagolva Magyarországon is gombamód szaporodtak az utóbbi években az Apple Premium Reseller boltok. Fenntartható ez az állapot, vajon tényleg ennyire sok itthon a vásárló?

Magyarországon hatalmasra nőtt a kereslet az Apple-termékek iránt, vonhatjuk le a következtetést az egyre-másra nyílt üzletek alapján. Pár éve még csak néhány helyen lehetett Budapesten Apple-gépeket vásárolni, ma már minden nagyobb bevásárlóközpontban találni Apple Premium Reseller (APR) üzletet, vagy egy Authorized Reseller boltot.

Az iPhone és az iPad hatalmas sikere nyomán szárnyalt az Apple népszerűsége, a céget és a termékeit övező figyelem minden várakozást felülmúlt. Ebben az időszakban több magyar Apple-forgalmazó is terjeszkedni kezdett, az iStyle például öt boltot nyitott mára, a Hegedűs Gyula utcai szuterénből indult XMS pedig már két nagy üzlettel rendelkezik a fővárosban. Ezekhez csatlakoznak a kisebb kereskedelmi egységek, amelyek évek óta léteznek, jól bejáratott, professzionális termékekre fogékony vevőkörrel rendelkeznek, de jelentőségük mára egyre kisebb - a forgalom derekát az APR-ek adják, részben azért, mert a kisebb üzletekben nem érhetők el azok az akciós konstrukciók, amik az APR-ekben igen.

A csillogó kirakatüvegek mögött, a makulátlan tisztaságú parkettán álló hófehér bútorokon csúcstechnika és életérzés kelleti magát. Elsőre úgy tűnik, mindenki Apple-terméket akar, a kereskedők pedig ebből busásan meggazdagodnak. De ha valaki ma végigsétál ezek előtt az üzletek előtt, vevőket alig lát bennük - több Apple-üzlet meglátogatása és a dolgozókkal folytatott beszélgetések alapján úgy tűnik, hamarosan egyik-másik akár meg is szűnhet vagy a jelenleginél kisebbre zsugorodhat.

Nincs vevő, de nincs is mit eladni

Egyrészt a magyar gazdasági helyzet nem teremt kedvező környezetet az Apple-termékekhez - ezek akárhogy is nézzük, a prémium kategóriát képviselik, ami egy müncheni, londoni vagy San Franciscó-i fizetésből könnyen megengedhető, arra egy magyar fizetésből hónapokig kellhet spórolni. Az elmúlt években a makrogazdasági körülmények pedig csak romlottak, ami az Apple-termékek iránti keresletet is visszavetette - az egyik Apple-bolt vezetője szerint a mostaninál már csak jobb jöhet.

A pangás másik oka, hogy az Apple tavaly ősz óta nem jelentette be új terméket, újdonságok nélkül pedig a vevők nem mennek be ezekbe a boltokba - egyik forrásunk szerint az ideális termékfrissítési ciklus hét hónap lenne, egy új termék iránti kereslet ennyi idő alatt csökken szinte nullára. Az üzleti tervezést nagyban befolyásolja az Apple kiszámíthatatlan termékpolitikája is - az üzletek és a vezetőik is ugyanakkor értesülnek egy-egy új termék megjelenéséről, amikor a nagyközönség, így pedig nagyon nehéz készletezni.

Az Apple termékeinek forgalma a hatalmas hype miatt jellemzően "front loaded", azaz az eladások a megjelenés idejére, az azt követő hetekre koncentrálódnak. A hazai kereskedők azonban nem kapnak akkora mennyiséget az újdonságokból, amelyekkel ki tudnák elégíteni a vevők rohamát, ezért rendszeresen elvesztenek üzleteket. Az ősszel bemutatott iPad miniből a boltok egyenként néhány száz darabot kaptak csupán, a csalódott vásárlók a karácsonyi vásárlási láz közepette pedig sokszor inkább versenytárs terméket, ASUS Nexus 7-et, Samsung Galaxyt vettek inkább, tudtuk meg az egyik boltban.

Mac és iPad

Az Apple Premium Resellerek eleve hátrányból indulnak Magyarországon és Európában, ugyanis nem forgalmazhatják a Cupertino messze legnépszerűbb termékét, az iPhone-t. A cég termékei közül tehát marad számukra az iPad, valamint a Macek. Előbbiek a globális piachoz hasonlóan itthon is visszaszorulóban vannak az androidos tabletek nyomása alatt, főleg, mivel Magyarország nagyon árérzékeny - az IDC 2012 negyedik negyedéves tabletpiaci felmérése szerint itthon a Concorde a legnagyobb tabletszállító, megelőzve a Samsungot, a MyAudiót és az M-Techet, az Apple már csak ötödik volt a gyártói rangsorban tavaly év végén.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Macek hazánkban a nagy médiafigyelem ellenére a PC-piac perifériáján tengődnek, a teljes piacból kihasított részesedésük csupán pár százalék, ami a mintegy 350-400 ezer darabos volumenből kiindulva éves szinten 5-6 ezer gép lehet mindössze. Ezek nagyját ugyan az APR-ek adják el, de Macek kaphatók a nagy elektronikai áruházakban is, valamint a mobilszolgáltatóknál. Ez viszont azt jelenti, egy üzletben napi átlagban pár gép fogy csupán, pár tízezer forintos bruttó nyereségtartalmuk szinte a rezsit sem fedezi.

Az Apple-boltok bánatára a piacba igen nagyot harapnak a mobilszolgáltatók is főleg, a Telekom, amely nem csak az iPhone-t vette fel elsőként a kínálatába, hanem mobilnet-csomagjaihoz iPadet és MacBookot is kínál, részletfizetési konstrukcióban. Magyarországon ez igen nagy csábítást jelent a vevők részére, hiába fizetik ki a hűségidő alatt a tablet vagy a notebook árának többszörösét a termékre és a szolgáltatásra együtt, a "0 forintért elvihető" iPad vagy MacBook is az Apple Premium Resellerek eladásait csökkenti.

Külföldre is érdemes lehet menni

Kézenfekvő az Apple-termékeket külföldről behozni - az euróárfolyam hektikus változását a kereskedők csak lemaradással tudják követni, a jelenlegi 290 forint alatti árfolyamnál tízezreket spórolhatunk egy Macen és néhány ezret egy iPaden, ha Bécsben vesszük meg, összekötve a vásárlást egy városnézéssel, kávézással - turisztikai programnak sem utolsó. A külföldön megvett Macet vagy iPadet Magyarországon ugyanúgy javítják garanciában, az egyetlen különbség a billentyűzet lesz. Egyik forrásunk szerint azonban ez már épp elég ahhoz, hogy valaki itthon vegye meg álmai PC-jét, sok Macet csak azért vesznek meg itt és nem máshol, mert magyar billentyűzetes gépet csak Magyarországon kapni. (Érdekesség: Romániából láthatóan sokan járnak át a debreceni iStyla-ba MacBookért, mert a román aukciós oldalakon rengeteg magyar Mac-billentyűzetet hirdetnek.)

A fentiek alapján nem lenne váratlan, ha a közeljövőben egy vagy több APR megszűnne, esetleg kisebb, olcsóbban fenntartható üzlethelyiségbe költözne. Másfelől viszont ha az Apple tényleg akkora tűzijátékot rendez a júniusi WWDC-n, mint amit sokan várnak, és vonzó új termékekkel áll elő, a vevők újra megrohamozhatják a magyar üzleteket is.

a címlapról