Az USA Legfelsőbb Bírósága továbbra sem döntött a Microsoft-per tárgyalásával kapcsolatban
A Microsoft természetesen a minél további pereskedést támogatja, ezért szeretné megelőzni azt, hogy az ügy már most a Legfelsőbb Bíróságra kerüljön. Ezzel szemben az USA Igazságügyi Minisztériuma és az MS-t beperlő 19 állam érvelése szerint az ügy országos fontosságú és mint ilyennek közvetlenül a Legfelsőbb Bíróságra kell kerülnie (a meggyorsításról szóló 1974-es törvény alapján). Az Igazságügyi Minisztérium 26 év alatt mindössze kétszer kérte a Legfelsőbb Bíróságot arra, hogy közvetlenül a fellebbviteli bíróság legyen.
Thomas Penfield Jackson szövetségi bíró júniusban azt az ítéletet hozta, hogy a Microsoft-ot két darabra (operációs rendszer ill. szoftver alkalmazások) kell vágni, mivel a cég megszegte az USA trösztellenes törvényeit.
Egyes jogi szakértők szerint kevés az esély arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság magához rendeli az ügyet, mivel a fellebbviteli bíróság közbeiktatása csak kb. 4-5 hónappal hosszabbítani meg az eljárást. Mások elemzők viszont úgy vélekednek, hogy ha a Legfelsőbb Bíróság mégis úgy dönt, hogy ki kell hagyni a fellebbviteli bíróságot az eljárásból, akkor az ítélet kb. 2001. júniusában várható - míg a fellebbviteli bíróság közbeiktatásával a Legfelsőbb Bíróság végső ítélete 2002. szeptemberében várható.