Nagy átszervezéssel kezdi az Intel irányítását Brian Krzanich
A múlt héten vette át Paul Otellinitől az Intel irányítását Brian Krzanich, aki máris nagyszabású reorganizációba kezdett. Otellini pedig nemrég elárulta: az Apple eredetileg Intel chipet szeretett volna látni az iPhone-ban.
Átalakulás
A Reuters magát megnevezni nem kívánó forrása szerint egy hétfői emailben tájékoztatták a dolgozókat a változásokról. Elbocsátások nincsenek terítéken, a vezetést, a felelősségeket és a divíziókat azonban alaposan megkavarták. A lépéseket az Intel szóvivője megerősítette a hírügynökségnek. Brian Krzanych célja, hogy az Intel jobban tudjon reagálni a piaci változásokra és ezzel párhuzamosan az ügyfelek igényeire, mondta Chuck Mulloy, a félvezetőgyártó szóvivője.
A chipgyártó jelenleg három nagy divízióval rendelkezik, amelyek a PC-be, a szerverekbe, illetve a mobil eszközökbe szánt alkatrészeket fejlesztik. Ezek eddig az Intel Architecture Group vezetőjének, Dadi Perlmutternek az irányítása alatt álltak, mostantól azonban közvetlenül az elnök-vezérigazgatónak tartoznak beszámolási kötelezettséggel. A levélben állítólag Kraznych azt írta, miután Perlmutter átadta a feladatait, új pozíciót keresnek neki a vállalaton belül.
Létrejött egy új részleg is a cégen belül, amelyet jelenleg "new devices" néven emlegetnek, ezzel utalva arra, hogy az okostelefonok és tabletek mellett más területek is ide tartozhatnak - például a jövő hordható elektronikai eszközei is akár. Ezt a részleget Mike Bell fogja vezetni, aki korábban a Palmnál, előtte pedig az Apple-nél dolgozott. Az Infineon Wireless megszerzésével létrejött vezeték nélküli kommunikációs üzletágat Hermann Eul irányítja majd, aki korábban Mike Bell-lel közösen látta el ezt a feladatot. Renée James frissen kinevezett elnök a stratégiai irányítás mellé megkapta a chipgyártás globális vezetését is, állítja a Reuters forrása. Korábbi feladatát, a szoftverrészleg igazgatását egy inteles veterán, Doug Fisher fogja végezni.
Az Intel kihagyott lehetősége
Az Inteltől a múlt héten 40 év után elköszön Paul Otelliniről a múlt héten közölt portrét a The Atlantic. Az Intel Otellini irányítása alatt több árbevételt ért el mint az azt megelőző időszakban összesen és a kitermelt profitja is majdnem annyi volt, mint a korábbi 37 évben - ha nem lett volna a 2008-as válság, minden bizonnyal felül is múlta volna azt. A cég tavalyi protitja nagyobb mint az okostelefon- és tabletpiacot célzó fő versenytársaké (Qualcomm, NVIDIA, Texas Instruments, Broadcom, Marvel) összesen, derül ki a cikkből.
A lapnak adott interjúban Otellini arról is beszélt, az ezredfordulót követően, miután az Apple PC-i Intel processzorra álltak át, a cupertinói cég egy másik ajánlattal is megkereste az Intelt, hogy az akkor még nem létező iPhone számára gyártson chipeket. "Végül nem nyertük meg vagy elpasszoltuk, attól függően, honnan nézzük" - mondta a leköszönt Intel-vezér. "Azért azt ne felejtsük el, hogy ez még az iPhone bemutatása előtt volt és senki sem tudta, mire lesz képes az iPhone... Lényeg ami lényeg, volt egy chip, amiért egy adott árat akartak fizetni, egy centtel sem többet, de ez az ár alatta volt a becsült költségeinknek. [...] Utólag visszanézve a költségkalkuláció rossz volt és a volumen meg százszorosa annak, amire bárki számított."
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Arról Otellini nem beszélt, pontosan milyen chipet szeretett volna vásárolni az Apple - könnyen elképzelhető, hogy ezek a tárgyalások még akkor zajlottak, amikor az Intel is gyártott ARM-alapú processzorokat, mielőtt szőrőstől-bőröstől eladta volna az üzletágat a Marvellnek. "A tanulság ebből az, hogy ugyan szeretünk itt adatokról beszélgetni, de a karrierem során sokszor döntöttem öszönből és itt is ezt kellett volna tennem" - mondta Otellini. "Az ösztöneim azt súgták, mondjak igent."
Nem az ARM az ellenfél
Az Intel toronymagasan vezeti a PC-be és szerverekbe szánt processzorok piacát, azonban az okostelefonok és tabletek szegmensében minden igyekezet ellenére sem tudott megkapaszkodni eddig - ezt a világot az ARM utasításkészlet-architektúrára épülő lapkák uralják meg, élen a Qualcomm, a Samsung, a Broadcom, a Marvell chipjeivel. Otellini fontosnak tartja kiemelni, az Intel ellenfele nem az ARM, amely licenceli az utasításkészlet-architektúrát, hanem azok a cégek, amelyek arra építve chipeket kínálnak a mobil világ számára.
"Az ARM egy architektúra. Egy licencelésből élő cég. Ha az ARM-mal akarnék versenyezni, licencelném az Intel architektúrát bárki számára, aki akarja, és a bevételeink jogdíjakból folynának be. De akkor harmadekkora cég lennénk" - magyarázta Otellini. "Vezérigazgatóként fontos a számomra, hogy megmondjam az alkalmazottainknak, kivel kell versenyezzünk és kire kell fókuszáljunk, és nem akarom, hogy a dolgozóink az ARM-ra fókuszáljanak, azt akarom hogy a Qualcommra, az NVIDIA-ra vagy a TI-ra koncentráljanak. Vagy ha valaki az Apple-höz hasonlóan ARM-ra épít telefonos chipet, azt akarom, hogy a srácaink a legjobb chipet csinálják az Apple-nek, hogy aztán azt akarják megvenni."
Mire a PC-k átlagos ára a kezdeti tízezer dollár körüli összegről lement ezer dollárra, a piac volumene évi százmillió darabra nőtt - magyarázta Otellini. Hat-hétszáz dolláros árszinten már 300 millió darabot lehet évente eladni, a számítástechnika következő korszaka azonban a száz dolláros eszközökről szól majd, amelyeket milliárdos nagyságrendben értékesítenek - ehhez a helyzethez az Intelnek is alkalmazkodnia kell. "Két évvel ezelőtt már mindenki megértette ezt" - mondja Otellini. "Már mindenki érti a cégnél, de jó ideig tartott megmozdítani a gépezetet."