:

Szerző: Koi Tamás

2013. május 8. 11:11

Földhöz vágta a Telekomot a közműadó

Még a legpesszimistább előrejelzéseket is alulmúlta a Magyar Telekom első negyedéves eredménye - a cég elsősorban az egy összegben elszámolt idei közműadónak köszönhetően került padlóra. A menedzsment ettől függetlenül optimista, és felfelé módosította az idei bevételi célkitűzést.

A legpesszimistább elemzői várakozásokat is alulmúlta a Magyar Telekom idei első negyedéves profitja, jóllehet a bevételek éves szinten növekedtek. A legnagyobb magyar távközlési multi által közzétett pénzügyi jelentés része ezzel együtt, hogy a társaság a nehézkes évkezdet ellenére felfelé módosította bevételi célkitűzéseit.

A KBC Equitas Mérleg szerint az 1,7 milliárd forintos jelentett nyereség a Portfolio.hu által összegyűjtött konszenzust közel 62 százalékkal, míg az egy évvel korábbi profitot 87 százalékkal múlta alul, ami egyrészt az alacsony profitabilitással rendelkező bevételek növekedésének, és a teljes évre jutó közműadó elszámolásának tudható be. A 156,6 milliárd forintos árbevétel ezzel szemben már felülmúlja az előzetes várakozásokat. A növekedés itt elsősorban az energiaszolgáltatásból származó bevételek nagymértékű megugrásának tudható be. Ezen kívül fontos szerepet játszott a rendszerintegrációs/IT és a készülékértékesítések bevételének emelkedése, melyek ellensúlyozni tudták a hangalapú bevételek visszaesését.

A negyedév során 12,9 milliárd forintnyi különadó fizetése terhelte a Magyar Telekomot, az összeg az előző év azonos időszakához képest duplázódott. A nagyobb növekedés oka, hogy egy éve csak távközlési különadót kellett fizetnie, melyet idén a telefonadó, illetve a közműadó váltott fel, mely utóbbinak egész évre jutó (7,3 milliárd forintos) részét most számolta el a vállalat. Ezt azonban már kommunikálta a társaság, így nem okoz meglepetést a piaci szereplők számára. A közműadó elszámolása jelentős részben hozzájárult az EBITDA 24,3 százalékos éves csökkenéséhez.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Javuló bevételek mellett az EBITDA terén a teljes évre vonatkozóan továbbra is 4-7 százalékos lemorzsolódással számol a Telekom, ami főként a januári rezsicsökkentéssel áll összefüggésben. Ennek következtében negatív lett a Magyar Telekom fedezeti rátája. A cég jelenleg egyeztetéseket folytat a feltételek megváltoztatásáról annak érdekében, hogy fenn tudják tartani a szolgáltatást. 2013-ra 40 milliárd forintos bevételt vár a menedzsment az energia kiskereskedelmi üzletágtól a tavalyi 25,5 milliárdot követően.

A különböző szegmenseket illetően a Magyar Telekom a tévé- és mobilhang-szolgáltatások piacán kifejezetten jól teljesített az első negyedévben. A cég mobilpiaci penetrációja 2004 óta nem látott szintet ért el, a magyar mobilos előfizetők 46,3 százalékát szerezte meg magának a Telekom. A társaság tévépiaci részesedése megközelítette a 26 százalékot, vállalatnak ma nagyjából 846 ezer tévés háztartás fizet a szolgáltatásért. A tévépiacon továbbra is jellemző az IPTV ügyfélbázis dinamikus bővülése, miközben a kábeltévé (digitális és analóg egyaránt) előfizetők száma folyamatosan csökken.

a címlapról