Háromszázezer munkahely van veszélyben a távközlési piacon
Becslések szerint közel háromszázezer európai munkahely eshet áldozatául a távközlési cégek különböző modernizációs és fejlesztési projektjeinek, a szektor foglalkoztatottsági rátája öt éven belül drasztikusan csökkenhet. Hazánk bizonyos szempontból kedvezőbb helyzetben van, de a leépítések itt is folyamatosak.
Háromszázezer európai munkavállaló veszítheti el állását a következő öt évben a távközlési szektorban - erre a meglehetősen borúlátó jóslatra jutott legalábbis a 27 uniós tagország telkós munkavállalóit képviselő UNI Europa ICTS. A cégek a jelenleg is zajló, több területet is érintő fejlesztési és racionalizálási folyamataik eredményeként mondhatnak búcsút munkavállalóik 30 százalékától a következő években. Ezek az alkalmazottak szerencsésebb esetben alvállalkozókhoz kerülhetnek, nagy részük azonban kénytelen lesz más szektorban munka után nézni.
Romló munkaerőpiaci kilátások
Az UNI előrejelzése szerint a jelenleg mintegy 1,1 millió embert foglalkoztató európai távközlési szektor munkaerő-állománya a következő évtizedben a további elbocsátások révén a felére zsugorodhat. A cél összességében a sokkal hatékonyabb működés, melynek révén az európai cégeknek egyáltalán esélyük lehet arra, hogy a tengerentúli piaci szereplőkkel felvegyék a versenyt. Észak-Amerikában a három legnagyobb mobilszolgáltató, a Verizon Wireless, az AT&T és a Sprint 2007 óta a teljes kollektíva 30 százalékának mondott búcsút.
Tiltakoznak a France Telecom munkavállalói: van, akinek az életébe került
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az európai cégek láthatóan nem reagáltak elég gyorsan erre a változásra, a távközlési szektor összességében továbbra is Európa egyik legnagyobb foglalkoztatója. Az elbocsátási hullám alapvetően a nemzetállamok által bevezetett, különböző mértékű megszorító intézkedések hatására indult el a kontinensen, jellemzően a nyugat-európai régióban.
A szigorítások hatására indult leépítések elsősorban a nagyoknak, így a Vodafone Csoportnak, a Deutsche Telekomnak, a France Telecomnak és a Telecom Italiának fájhatnak. A Vodafone például csak idén a teljes európai munkaerő 4 százalékát tervezi leépíteni, hatezer munkavállaló elküldésével, a Telecom Italiánál nemrég született megegyezés több mint 3300 ember elküldéséről, a Deutsche Telekom pedig részben a kevésbé karbantartás-igényes FTTx-hálózatok előretörésének köszönhetően szakértők szerint akár tízezer alkalmazottat is elbocsáthat.
Kelet-Európa jobban tartja magát
Az elbocsátások a hazai távközlési szektorban is évek óta jellemzőek. A Magyar Telekom a tavaly év végére, idén év elejére időzített leépítési hullám részeként 500 munkavállalónak mondott fel, de tavaly év végén leépített egyebek mellett az Invitel is. Régiónk ugyanakkor bizonyos szempontból kedvezőbb helyzetben lehet Nyugat-Európánál, hiszen az olcsó munkaerő miatt több cég is hazánkba, vagy a környező országokba telepít call centereket, vagy más működési egységeket. Így például a Vodafone Csoport a pénzügyi központját és regionális ügyfélszolgálatát hozta az országba, előbbit Budapestre, utóbbit Miskolcra.