:

Szerző: Folyó Gergely

2013. április 24. 16:41

Kiábrándító évet zárt a Nintendo

A legutóbbi pénzügyi évét is üzemi veszteséggel zárta a Nintendo, a Wii U pedig a vártnál is gyengébben szerepelt. Ami még rosszabb, hogy a konzolgyártó látszólag tétlenül várja, hogy történjen vele valami.

Sorban a második pénzügyi évét zárja üzemi veszteséggel a Nintendo, jóllehet a tavaly áprilistól idén márciusig tartó időszakban termelt 36,4 milliárd jenes (365,5 millió dolláros) mínusz valamivel kevesebb, mint az egy évvel korábbi 37,3 milliárd jenes üzemi veszteség. A vállalat bevétele éves szinten 1,9 százalékkal, 635,4 milliárd jenre (6,4 milliárd dollárra) csökkent, egyedül a 43,2 milliárd jenes nettó veszteséget sikerült 7,1 milliárdos (71,4 millió dolláros) profittá alakítani, amit jórészt annak köszönhet a Nintendo, hogy a japán kormány intézkedései révén a jen négy éve nem volt olyan gyenge, mint most. A nyereség egyébként még így is a fele a korábban becsültnek.

Mi lesz a Wii U-val?

Ahogy azt lehetett sejteni, a Nintendo új generációs konzolja, a Wii U csapnivalóan szerepelt, az elmúlt három hónapban mindössze 390 ezer, az őszi boltokba kerülése óta pedig összesen 3,45 millió példányt adtak el belőle, így a konzol a gyártó módosított előrejelzéseit is alulmúlta - a Nintendo az eredeti tervek szerint 5,5 millió darabot akart értékesíteni belőle, később viszont csak 4 milliós eladással tervezett. A Wii U-játékokból 13,42 millió darabot vittek haza a vásárlók, a legnépszerűbb cím a Nintendo Land és a New Super Mario Bros. U volt, ezekből rendre 2,6, illetve 2,15 millió kópia talált gazdára.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Bár Japánban remekül teljesít, a Nintendo 3DS-nek is gyengébben ment a vártnál, az elmúlt évben 13,95 millió darabot adtak el belőle, játékból pedig 49,61 milliót, ezzel összesen 31,09 millió, illetve 95,03 millió példányra hízott az eladott 3DS konzolok és a 3DS-es játékok száma. A tavalyi év egyik slágercíme a New Super Mario Bros. 2 lett a maga 6,42 millió darabos eladásával, de több mint 3 millióan voltak kíváncsiak az egyelőre csak Japánban kapható Animal Crossing: New Leafre is.

Azt csináljuk, amit eddig: semmit

A Nintendo a következő, 2014 márciusában véget érő pénzügyi évének végére látványosan jobb eredményekre számít, ami annak fényében különös, hogy egyelőre semmi olyat nem ígért vagy mutatott fel, amivel érdemben tudna változtatni a jelenlegi helyzetén. Az első várakozások szerint 44,8 százalékkal magasabb, 920 milliárd jenes forgalmat, 100 milliárd jenes üzemi eredményt és 55 milliárd jenes nyereséget remél. Wii U-ból 9 millió példányt szeretne eladni, 3DS-ből pedig 18 milliót, míg a Wii U-s és 3DS-es játékokból rendre 38 millió, illetve 80 millió darabot.

A konzolgyártó stratégiája nem változik érdemben. A Nintendo Wii U teljesítményén megfelelően ütemezett first-party játékmegjelenésekkel javítana, szeretné jobban kommunikálni a konzolban rejlő értéket, illetve a veszteségesen árult hardver mögötti költségeket csökkentve, a gép nyereségességét is kedvezőbbé tenné. A 3DS-t továbbra is a Japánon kívüli piacokon, elsősorban Amerikában és Európában kell erősíteni, ehhez kapcsolódhat a cég egy friss bejelentése is, mely szerint a Nintendo of America vezérigazgatói posztját maga Satoru Iwata, a Nintendo elnök-vezérigazgatója veszi át.

Elég lesz?

Kérdéses viszont, hogy mindez elég lesz-e a közeljövőben. Mint ismert, idén kerül boltokba a PlayStation 4, és jó eséllyel az új Xbox is debütálhat az év végén, Michael Pachter játékipari elemző szerint pedig gyakorlatilag biztos, hogy a két rivális elállja az utat a Wii U előtt, így azon még egy esetleges árcsökkentés sem segítene. Korábbi szakértői vélemények szerint a Nintendo legnagyobb problémája éppen ez a tétlenség: noha jókora készpénzállományon ül, ahhoz nemigen mer hozzányúlni, és nem is mer formabontó ötletekkel előrukkolni - inkább arra vár, hogy minden megoldódjon körülötte magától.

a címlapról