Túljutott a mélyponton a Nokia
A mobilgyártók közül elsőként a Nokia tette közzé első negyedéves eredményeit. A vállalatnál a korábbi trendek folytatódnak, az árbevétel folyamatosan csökken, az eladott Lumiák száma viszont nő. A Nokia Siemes Networks nyeresége nagyon kellett az üzemi profithoz.
A tavalyinál 20 százalékkal alacsonyabb árbevételt tudott elérni 2013 első negyedévében a Nokia. Az egykor világelső mobilgyártónál továbbra is folytatódik a telefoneladások meredek csökkenése, amit nem tud ellensúlyozni a Windows Phone-t futtató Lumiák iránti kereslet javulása sem. A hálózati berendezésekkel foglalkozó Nokia Siemens Networks profitjának köszönhetően az egész cég nyereséges lett üzemi szinten.
5,6 millió Lumia fogyott
Az év első három hónapjában 5,83 milliárd euró volt a Nokia árbevétele, ebből 2,9 milliárd eurót tett ki a készülékértékesítés. A Nokia telefonokból származó bevétele 32 százalékkal zuhant éves szinten, mind a mobiltelefonok, mind az okostelefonok terén nagy volt a visszaesés. Utóbbi szegmensben a symbianos készülékek eltűnése okozta a bevételcsökkenést, a lassan másfél éve piacra dobott Lumiák jól fogytak, 5,6 millió kelt el belőlük, ami megfelelt az elemzői várakozásoknak - ezek kétharmada Windows Phone 8-at futtató modell volt. A Lumiáknak köszönhetően a Nokia okostelefonok átlagos eladási ára 191 euróra ugrott, ami éves szinten 34 százalékos erősödést jelent.
A "buta" Nokia mobiltelefonok továbbra is pocsékul teljesítenek a konkurensek szorításában. A vállalat 55,8 millió mobiltelefont szállított le világszerte, 21 százalékkal kevesebbet mint tavaly. Ezeknek a készülékeknek az átlagos eladási ára 28 euró volt mindössze, ami 15 százalékos visszaesés 2012 első negyedévéhez képest. A drágán eladható Lumiáknak köszönhetően azonban az összes eladott készülékre vetített ASP csak 8 százalékkal maradt alatta a tavalyinak - igaz, a készülékenkénti 47 dollár így is az iparág egyik legalacsonyabb értékének számít jelenleg. A Nokia közleménye kitér rá, hogy a készülékeladás árbevétele a Vertu leválasztása miatt is csökkent - a luxustelefonokkal foglalkozó részleget egy befektetői csoportnak adta el a cég tavaly októberben.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A finn cég szerencséjére a költségeit elég gyorsan tudta a zuhanó bevételhez igazítani, a most lezárt negyedévben üzemi szinten már nyereséges volt a telefongyártás, ha az átszervezéssel kapcsolatos kiadásokat kivesszük a képletből. Ezeket figyelembe véve is csak -1,5 százalék volt az operatív eredményhányad, ami komoly javulás az egy évvel korábbi -5,1 százalékhoz képest. A Nokia gyorsjelentéséből kiderül, a most lezárt negyedév végén a készülékgyártó részleg létszáma 31 ezer fő volt, ami 15 ezerrel kevesebb mint tavaly ilyenkor.
Javított a Nokia Siemens Networks
A Nokiát a bizonytalan jövőjű Nokia Siemens Networks húzta ki a csávából. A mobilos hálózati eszközökkel foglalkozó vegyesvállalat árbevétele 5 százalékkal 2,8 milliárd euróra csökkent egy év alatt, a költséglefaragásoknak köszönhetően azonban nyereségessé vált. Az NSN 3 millió IFRS szerinti üzemi profitja csak jelképes ugyan, de az egy évvel korábbi 1 milliárdos veszteséghez képest óriási előrelépést jelent. Az átszervezések költségeit és más egyszeri tételeket figyelmen kívül hagyva a profit 196 millió eurót tett ki.
A Nokia könyv szerint 150 milliós üzemi veszteséget könyvelt el a most lezárt három hónap során, azonban az átszervezések és egyéb egyszeri tételek nélkül 181 milliós üzemi nyereséget mutatott ki a cég. Összesen 331 millióval terhelték a Nokia mérlegét olyan egyszeri költségek, mint az NSN vagy a készülékgyártó részleg átszervezése, illetve a Motorola Solutionstől megszerzett szellemi tulajdon, illetve a Navteq értékcsökkenése, amelyeket le kellett írni. Külön jó hír, hogy a vállalat működésével 200 millió euró készpénzt termelt ki, a Nokia likvid állománya jelenleg 4,48 milliárd eurót tesz ki.