Telefongyártót vásárolhat és saját processzort fejleszt a Lenovo
A világ PC-piacát a Gartner számai szerint már vezető Lenovóval kapcsolatban rendszeresen szárnyra kapnak olyan pletykák, amelyek szerint felvásárlás révén erősítené okostelefonos részlegét. A Reutersnek nyilatkozó bennfentesek szerint a japán NEC telefonos részlege lehet a következő akvizíciós célpont.
Japán felé terjeszkedik a Lenovo
Számos mobilgyártóval, köztük a BlackBerryvel is hírbe hozták már a Lenovót, amely a pletykák szerint a NEC mobiltelefonos üzletágára vetett szemet. A japán elektronikai vállalat egy átszervezés keretében megválna a veszteséges üzletágaitól, köztük a mobiltelefonokat előállító részlegtől is, amely évente mindössze pár millió készüléket szállít. Az NEC kizárólag a japán piacon számít meghatározó telefongyártónak, de részesedése ott sem éri el a 10 százalékot, amivel a Sharp, a Panasonic és a Fujitsu mögött negyedik a rangsorban.
A Reuters szerint a Lenovo és az NEC tárgyalásokat folytat a részleg eladásáról, de az információt az érintettek nem erősítették meg. A vállalat korábban kitartott amellett, hogy a mobiltelefonos üzletág fontos a számára, azonban a divízió két éve folyamatosan veszteséges, amit az NEC vezetése nem kíván tovább finanszírozni. "A gyorsan változó piaci körülmények közepette számos lehetőséges megfontolunk, ami a mobiltelefonos részleg versenyképességét javíthatja, de még semmi sincs eldöntve" - közölte sokat sejtetően a cég a múlt pénteken.
A Lenovo és az NEC nem ismeretlenek egymás számára, a két vállalat 2011 januárjában hozott létre egy vegyesvállalatot, amely átvette az NEC PC-gyártó tevékenységét. Az NEC a legnagyobb PC-gyártó Japánban, részesedése a piacon 25 százalék közeli, azonban képtelen volt nyereségesen működni - a Lenovo színre lépésével a vállalat hozzáfér az olcsóbb kínai gyártáshoz, ami révén profitábilisabban működhet, a Lenovo számára pedig elérhetővé vált a japán piac, amelyre önerőből valószínűleg kevesebb eséllyel tudott volna betörni. A vegyesvállalatban a Lenovo 51 százalékos, az NEC pedig 49 százalékos tulajdonrészt birtokol.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Lenovo a PC-piaci menetelését évek óta kisebb-nagyobb akvizíciókkal támogatja, így került a vállalat kezébe az IBM PC-részlege még az évezred elején, később pedig olyan gyártók mint a német Medion vagy a brazil CCE. Hasonló stratégia működhet a mobiltelefonok, okostelefonok területén is: a Lenovo olcsó gyártását és egy helyi szereplő márkaerejét egyesítve a cég könnyen a meghatározó piaci szereplők közé emelkedhet.
Saját chiptervező részleg
A vállalat láthatóan eltökélt: az EE Times helyi forrásai szerint mintegy százfős chiptervező csapatot toboroz, hogy saját lapkát fejlesszen okostelefonok és tabletek számára. Úgy tudni, a cég akkor döntött saját chipfejlesztések elindítása mellett, amikor a Samsung kerek perec megtagadta a legújabb fejlesztésű Exynos processzorok eladását a Lenovo eszközeibe. Évekbe is telhet, mire egy chiptervező csapat összeáll és értékelhető terméket tud az asztalra tenni, a chipgyártókkal folytatott alku során azonban jobb helyzetbe kerülhet a révén a Lenovo. A szintén kínai Huawei korábban már kiépített saját chiptervező részleget és létrehozta a HiSilicon nevű leányvállalatot, amely ARM-alapú alkalmazásprocesszorokat gyárt mobil eszközök számára.