:

Szerző: Koi Tamás

2013. március 19. 10:04

Lemondott az EA vezérigazgatója

Távozik a világ egyik legnagyobb videojáték-kiadójának számító Electornic Arts első embere, John Riccitiello, miután a cég negyedéves eredményei a várhatóan ezúttal is elmaradnak majd a várakozásoktól. A vállalat imázsát ráadásul több kisebb-nagyobb kommunikációs baki is megtépázta az utóbbi időben.

Március 30-i hatállyal távozik posztjáról John Riccitiello, a világ egyik legnagyobb videojáték-kiadójának számító Electronic Arts vezérigazgatója. Riccitiello azután nyújtotta be lemondását az igazgatótanácsnak, hogy a cég az utóbbi pénzügyi időszakok elvárásait sorra képtelen volt teljesíteni, emellett több olyan kommunikációs bakit is elkövetett a vállalat, mely komolyan ártott az EA imázsának. Riccitiello hat éve volt a játékkiadó első embere, vezetése alatt a cég papírjai 60 százalékot veszítettek az értékükből.

Ez ugyanakkor nem írható kizárólag a távozó vezérigazgató számlájára, a videojáték-ipar az utóbbi években általában véve nehéz időszakot él meg, a dobozos játékok egyre kevésbé fogynak, az olcsó vagy éppen ingyenes mobilos játékok pedig tarolnak. A játékkiadó a többi nagy versenytárssal összehasonlítva még így is sikeresen terelte át vásárlóit az online csatornákra, így például az Origin nevű disztribúciós szolgáltatásnak immár több mint 40 millió felhasználója van.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Mindez azonban kevés volt ahhoz, hogy ellensúlyozza az EA árbevételének és nyereségének drasztikus csökkenését az utóbbi negyedévekben. A leglátványosabban a december végével záródó, karácsonyi szezont is tartalmazó harmadik negyedév eredményein mutatkoztak látványosan a visszaesés jelei. A társaság várhatóan nem tud majd megfelelni a január 31-én közzétett pénzügyi előrejelzéseknek, Riccitiello lemondásának okaként elsősorban ezt nevezte meg.

Az EA számára ugyanakkor az utóbbi pár hónap több olyan fiaskót is tartogatott, melyek nem tettek jót a társaság imázsának. Így például az óriási érdeklődéssel várt Sim City debütálása végül kifejezetten botrányosra sikerült, a játékhoz kötelező szerveroldali rendszer összeomlott az óriási terhelés alatt, a cégnek ezért napokig fel kellett függesztenie az értékesítést. A Star Wars: The Old Republic című online szerepjátékkal kapcsolatban pedig éppen a lanyha érdeklődés okozott fejtörést a cégnek. Az EA végül úgy próbálta serkenteni a játék forgalmát, hogy ingyenessé tette a részvételt.

a címlapról