:

Szerző: Gálffy Csaba

2013. március 18. 12:53

NVIDIA: nem akartunk a konzolokba kerülni

Szándékosan marad ki a PlayStation, az Xbox és a Wii következő generációjából az NVIDIA. A grafikus gyorsítókat ezekbe a konzolokba az AMD szállítja majd, az NVIDIA saját bevallása szerint a cégnek egyszerűen nem érte meg erre most erőforrást áldozni.

Megfontolt döntés eredménye, hogy az NVIDIA nem beszállítója a következő generációs konzolok egyikének sem - állítja Tony Tamasi, a tartalomért és technológiáért felelős NVIDIA-alelnök egy GameSpotnak adott interjúban. A cégen belül most egyszerűen nem állt rendelkezésre elegendő mérnöki kapacitás egy (vagy több) konzolos lapka elkészítésére, ha mégis nekifogtak volna, az más projektek haladását lassította volna le.

"Voltak elhúzódó megbeszélések, és arra a következtetésre jutottunk, hogy nem akarjuk ezt az üzletet azon az áron, amelyet azok a srácok fizettek volna érte" - mondta Tamasi a játékoldalnak. "Beszállítói voltunk az eredeti Xboxnak és a PS3-nak is, pontosan ismerjük a konzolos fejlesztés gazdaságtanát és a hátrányait is."

Tamasi szerint a kulcsszó az alternatívaköltség. "Rengeteg dolgot építünk és a konzolos üzletágat alternatívaköltségként fogtuk fel. Ha építenénk egy konzolos lapkát, a termékterv mely másik elemét kellene jegelni egy időre" - tevődött fel a kérdés. "Végülis csak adott számú mérnökkel és kapacitással rendelkezünk és ha a Sony vagy a Microsoft konzolja számára készítünk lapkákat, akkor valami másról kellene lemondanunk.

Az AMD-nek viszont kapóra jött

A kérdésben az AMD nem szólalt meg, de könnyen belátható, hogy a kisebbik processzorgyártó számára pontosan ellenkező előjellel jelent meg a konzolos üzlet, mint az NVIDIA számára. Míg az NVIDIA jelenleg a mobilos lapkák tervezését végzi gőzerővel, az AMD integrált CPU-GPU-termékei (APU) számára ez csupán egy újabb piacot jelent. A moduláris felépítésű APU-k olcsón módosíthatóak a konzolgyártó igényeinek megfelelően. Ez kritikus mérnöki kapacitást valószínűleg nem kötött le, miközben a már kifejlesztett Jaguar CPU-magok és a GCN (Graphics Core Next) grafikus architektúra újabb lehetőséget kapott a megtérülésre és a költségek terítésére.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az AMD számára további előnyt jelenthetett, hogy egy forrásból képes integrált megoldást szállítani, egyetlen lapkával elintézhető a CPU-GPU, míg az NVIDIA esetében erre valószínűleg nem lett volna közvetlen lehetőség. Az egy lapkából álló megoldás előnye az alacsonyabb fogyasztás és magasabb teljesítmény. A konzolgyártók számára azonban még ezeknél is fontosabb lehet, hogy az egyetlen lapka jóval alacsonyabb konzolonkénti bekerülési költséget jelent, egyrészt a könnyebb összeszerelés, másrészt a kevesebb redundáns elem és olcsóbb alaplapok miatt.

A konzolos üzletek általában hatalmas volumenről de nagyon vékony árrésről szólnak, ennek ellenére a sok-sok éven keresztül tartó beszállítói viszony tervezhető bevételeket és stabil üzleti környezetet jelent - ezekre pedig az AMD jelen pillanatban sokkal inkább rászorul, mint a mobilon amúgy is taroló NVIDIA.

a címlapról