:

Szerző: Dojcsák Dániel

2013. március 11. 15:43

Ingress: virtuális háború a valós térben

Lehajtott fejjel okostelefonjukat nyomkodók sétálgatnak fel-alá a belvárosban. Nap mint nap megütköznek a Hősök terén, a belvárosban, portálokat hackelnek a normális emberek számára érthetetlen augmented reality játékukban. Vannak, akik százezreket költenek egy olyan játékra, ami valójában csak egy technikai kísérlet.

A Niantic fejlesztésében készülő Google-játék, az Ingress akkor számított érdekességnek, amikor még nem volt elérhető és csak a szerencsés kiválasztottak kaptak hozzá meghívót. Azóta senki nem beszél róla, pedig megdöbbentően változatos underground világ jött létre a játékosokból, akik immár nem sötét, dohos szobákban élik ki geek hajlamaikat, hanem kisbuszokkal, lakókocsikkal, pótakkumulátorokkal és antennákkal felszerelkezve utazgatnak, hogy minél beljebb ássák magukat a történetbe, ahol a megvilágosodottak manipulálni akarják az emberek elméjét, az ellenállás pedig ezt igyekszik megakadályozni.

Az Ingress a Google Wave-hez hasonlóan a kezdeti felhajtást követően hamar egy radar alatt futó tesztprojektté zsugorodott, a külön erre a témára fenntartott fórumokat leszámítva ma már alig esik szó róla. Ennek ellenére a projekt napról napra bővül és a kíváncsi kezdők mellett, akik csak kipróbálják a geolokációs játékot, megjelent egy mondhatni “profi” réteg is, akik pénzt és időt nem kímélve terjesztik ki hatalmukat a valós világ és a fikció határán. Mindez Magyarországon is megtörténik.

Igazi séta, igazi autózás

Az Ingress, ahogyan korábbi cikkünkben is bemutattuk, egy olyan kiterjesztett valóságra épülő geolokációs játék, ahol a felhasználó egy hacker szerepét ölti fel, akinek a valós világ valós helyszínein fellelhető virtuális portálokat kell fejlesztenie, feltörnie és az ellenséges oldal aktivitását minél jobban megzavarnia, megfékeznie. A gyakorlatban ez úgy fest, hogy a Google-fiókkal bejelentkezett felhasználó a mobilján a saját környezetének térképét látja kiegészítve a virtuális portálok, linkek és a szétszóródott “XM” energia képeivel. A mobil pontos GPS-koordinátát vesz, így nehéz csalni, csak azok a portálok és egyéb objektumok támadhatóak, amik a felhasználó közvetlen környezetében vannak. Tehát fizikailag oda kell sétálni, s ha valaki egy komplexebb támadást tervez, akkor 5 perces ismétlésekkel akár órákig is tanyázhat egy helyen.

A HWSW-nek nyilatkozó heavy userek szerint a játék minden tekintetben béta állapotú, rengeteg hibával és problémával. A játékegyensúlyt még csak keresik a játékvezetők, a folyamatos kísérletezés miatt tényleg csak a legsúlyosabb függők képesek élvezni az Ingresst. A változások irányából látszik, hogy egyre inkább szerepjáték jellege van az Ingressnek, a háttértörténet is folyamatosan bővül, egyre jobban bonyolódik. A játékmenet azonban kezdetleges, híján van szinte minden olyan részletnek, ami például a World of Warcraftot kiemelte a tömegből - az Ingress még egy átlagos Flashj átéknál is kiegyensúlyozatlanabb és egyszerűbb.

Rossz játékmechanizmusok

Pikánssá az teszi, hogy a fizikai térben kell mozogni, illetve az, hogy komoly erőfeszítésekkel “látványos” eredményeket lehet elérni. Normál mércével mérve viszont egy átlagos játékos nagyítóval sem talál sikerélményt az első néhány nap után. A játék fő célja, hogy a portálok hackelésével és úgynevezett “rezonátorok” elhelyezésével megszerezzük a portál irányítását, több portál összekötésével pedig egész területeket lehet irányítani.

 

Mi ez az egész?

A játékhoz mindössze egy androidos mobilra van szükség, amire le kell tölteni a Play Store-ból az Ingress  ingyenes alkalmazást. Játékosnak egy Google-fiók azonosítóval kell jelentkezni. A történet szerint a mobiltelefonunk egy terminál, aminek a helyzete alapján veszünk részt egy futurisztikus háborúban, ahol pontokat kell elfoglalni, portálokat kell feltörni és különféle küldetéseket kell végrehajtani.

A játékmenet azonban annyira kiforratlan, hogy még a kevés játékossal operáló Magyarországon is szinte lehetetlen néhány óránál tovább fenntartani egy terület állapotát. A rombolás könnyebben kivitelezhető, olcsóbb és több fejlődést is biztosít mint az építés. A játékosok nagy része ugyan az alaptörténetet még érti, de a későbbi fordulatokat már nem, aminek az oka egyrészt érdektelenség, másrészt nyelvi hiányosságok, de egyébként a játék maga sem segít abban, hogy ne értsék félre.

 

Technikai problémákból is bőven több van annál, amit egy piaci alapon sikeres játék megengedhetne magának. A kliens gyakran kifagy, sokszor a szerverek elérhetetlenek, van, hogy percekig nem válaszol a felület. A frissítések ellenére sokszor a helyzet rosszabbá válik mint előtte, ami csak a megszállottakat nem tántorítja el. Ráadásul lassabb, régebbi mobilokon a játék játszhatatlan, annak ellenére, hogy csupán egy dinamikus térképnézet adja a grafikus felület lényegét, a program iszonyatosan lassú, erősebb hardverrel rendelkező mobilokat is két vállra fektet és gyors tempóban meríti az akkumulátort.

Drága hobbi frusztrált kockáknak

Az Ingress ugyan ingyenes játék, sőt, még belül sincs in-app vásárlási kényszer, de mégis minden idők legdrágább mobilos játékának tartják. A szoftver gépigénye érthetetlenül nagy, komoly processzor, sok memória és nagy felbontású kijelző nélkül nem is érdemes nekivágni. Emellett rengeteg adatforgalmat bonyolít a kliens, a függő játékosoknak egy nagyobb adatcsomag kötelező - azzal nem is érdemes számolni, hogy éttermek, publikus helyek wi-fijén lógva használható a játék, mivel sokszor kell helyet változtatni.

A komoly Ingress-játékosoknál az alapfelszereltség része több pótakkumulátor, télen a “kapacitív” kesztyű, mobil Wi-Fi hotspot erősebb 3G-antennával, külön SIM-mel. Magasabb szinteken már nagy területeket kell tudni lefedni, ezért a sétálgatás nem megoldás, több tíz kilométert kell megtenni, ha valaki sikerre akar vinni egy akciót. Ehhez többen már itt Magyarországon is kisbuszt használnak és együtt gurulnak a városban, vagy adott esetben vidéken is - tudomásunk szerint a napokban épp a székesfehérvári játékosok életét keserítette meg egy ilyen akció, amikor egy pesti csapat egy rajtaütéssel levadászta az ottani gyengének számító portálokat és egy komolyabb erődöt épített ki.

Sok kezdő játékos számára bosszantó a magasabb szintűek jelenléte, hiszen a maradék kis játékélményt is elveszi. A Blizzard esetében például a legnagyobb erény, hogy a különböző szintű játékosok nem zavarhatják egymást, a különbségek nem rontják a “kicsik” élményét.

Itt az Ingress-ben ráadásul a függők többféle csalást is igénybe vesznek ahhoz, hogy virtuális hatalmat szerezzenek. Az egyik módszer a GPS-koordináta hamisítása, amit a fejlesztő Niantic tűzzel-vassal irt. A szoftver el sem indul addig, amíg a “hamis lokációk” opciója engedélyezve van, de bizonyos készülékeken rootolt állapotban, speciális szoftverrel ez a korlátozás kijátszható.

Csalással előre

Egy másik technikai csalás, amikor az Ingress lassúságát kihasználva az eldobott tárgyakat a dobás pillanatában egyszerre fel is veszik, így duplikálva azokat. Ez az MMORPG-k világában egy régi módszer, és szintén csak azt mutatja, hogy az Ingress mennyire kezdetleges, mint játék. A játék a Google Apps platformon fut, a lassúság egyik oka a felhős szinkronizációban keresendő, másrészt a mobilinternet-hálózat is sok helyen tartalmaz “vakfoltokat”, ami lassítja a kommunikációt.

A nem technikai csalások is rombolják a játékot, ezek közül a leggyakoribb a több fiók használata, ami szintén ismert módszer az MMORPG-k esetében. Itt ezt elsősorban arra használják a játékosok, hogy az ellenség elvileg titkos fórumait, chatjeit lehallgassák, ezzel előnyt szerezve. A másik módszer, amikor egy többkarakteres felhasználó egyedül egy kisebb “sereget” képvisel és több mobillal, több fiókkal végigmenve Budapesten elfoglal mindent, amerre jár. Kisebb városokban, ahol csendesebb az Ingress, a család Google-fiókjaival egy lelkes apuka aktív építkezésbe kezdhet, megszerezheti az egész környéket, igaz konkurencia nem nagyon lesz.

Vannak, akik ennél is sokkal távolabbra mennek, az Ingress-rajongók által csak “orosz módszernek” nevezett megoldással virtuális tárgyakat, fegyvereket, egész fiókokat úgy mozgatnak távolra, hogy egy olcsó androidos eszközt egyszerűen utaztatnak egymás közt postán. A megkérdezett játékosok szerint a Niantic látszólag nem sokat tesz az ilyen jellegű csalások kivédésére. Leszámítva a GPS-koordináta hamisítását, nincs is túl sok eszköze a fejlesztőnek, ráadásul, ahogy a fórumos trollok esetében is, a kizárt felhasználók itt is visszatérnek más fiókkal és sokkal nagyobb károkat okoznak bosszúból, mintha hagynák őket.

Társadalmi teszt

A fentiek alapján a legtöbb ember azt gondolhatja, hogy az Ingress alapvetően bukásra van ítélve, esélye sincs kitörni az alfa állapot hibáiból és a kizárólag megrögzött függőket kielégítő játékélmény korlátai közül. Valószínűleg igazuk van. Ha a játékot nem a Google mutatta volna be, valószínűleg megbukott volna induláskor, de legkésőbb néhány nappal utána. Persze még így sem várható komoly siker tőle, várhatóan a sorsa hasonlítani fog a Google Wave-éhez. A saját korát jelentősen megelőző terméket az átlagos fogyasztó akkor sem értené meg, ha a fenti hibák nem léteznének. Épp ezért sikeres piaci termék nem lehet belőle, de kiváló tesztlabor.

Volt néhány hamvába holt üzleti modell, például eredetileg az amerikai ZipCars autókölcsönző flottájának rendszámait kellett volna észrevenni az utakon és a karaktersor szolgált volna bónuszkódként a játékon belül. A felhasználók azonban pillanatokon belül rájöttek, hogy a flotta rendszámai tömbben vannak, sorban következnek egymás után, így azonnal romba döntötték ezt a lehetőséget.

A másik probléma, amit az Ingress hozhat felszínre az augmented reality játékok kapcsán, az a fizikai agresszió. Bármilyen multijátékban előfordul, hogy a felhasználók hergelik, sértegetik egymást és fizikai bántalmazást helyeznek kilátásba, ami persze kivitelezhetetlen, maximum egymás avatárját tudják szétlőni. Az Ingressben viszont fizikailag egy helyen tartózkodnak a konkurensek, Németországban előfordult, hogy lézerfénnyel próbálták egymást távolról megzavarni a játékosok. A különböző frusztrációk kivetítése más játékokban is előfordul, de a fizikai helyszínek egy soha nem látott szempontot adnak hozzá a játékmechanikák világához.

A bukásban is siker lehet

Az Ingress egyébként alacsony szinten egyedül is játszható, néhány napra, néhány hétre izgalmas elfoglaltságot jelenthet a reggeli és délutáni tömegközlekedéshez. A budapesti játékosok szerint a 4-6-os villamos például kiváló lehetőség farmolni, de ennek megfelelően a forgalmas környékeken komoly erődök épültek ki a játékban is, amihez egy kezdő hozzá sem tud szagolni. A magasabb szintű játékhoz, ahogyan bármilyen működő MMORPG-ben is, itt is komoly csapatra, ez esetben minimum 8 fős társaságra van szükség, a jelenlegi legmagasabb szintet képviselő végjátékhoz pedig ennél is nagyobbra.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Mindezek ellenére az Ingress a korszak egyik legmeghatározóbb játéka, nem a sokezredik lövöldözős vagy bázisépítős játék, hanem egy teljesen új műfaj. A játékban fontos portálok helyszínei egyébként egy létező turisztikai adatbázisra épülnek, kiegészülve a Google+ Picasa fotóadatbázisával és a játékosok adataival. Az energiaként szolgáló erőforrás az XM pedig valószínűsíthetően ott gyakori, ahol sok androidos készülék van használatban. A Google számára egyébként térképészeti szempontból is érdekes lehet a projekt, vizsgálhatja, hogy helyismerettel rendelkezők hogyan jutnak el egyik pontból a másikba, ezzel optimalizálható a Maps útvonaltervező algoritmusa is akár.

Az Ingress bukását helyén kell majd kezelni, ez egy kezdeti próba, egy bevezetés, egy első körültekintés a fizikai és a digitális világ összeolvadását kihasználó szoftverek és alkalmazások korszaka előtt. Aki szemfüles és termékfejlesztésben, technológiában, mobilkommunikációban vagy marketingben érdekelt, az sokat tanulhat és sokat nyerhet, ha odafigyel az ilyen kísérletekre. Az Ingress ugyanazt a bokrot rázza, mint a Foursquare vagy a kuponos üzletek.

a címlapról