Megtört a Microsoft, mozgatható a dobozos Office 2013
A médiaössztűz hatására a Microsoft visszakozott, mégis hordozható lett a "dobozos" Office 2013 licence. Ennek értelmében a szoftver immár nem számítógéphez kötődik, hanem annak cseréje esetén újra telepíthető egy másik gépen.
Hatalmas vihart kavart a Microsoft üzleti döntése, mely szerint az Office 2013 "dobozos", boltban kapható kiadása csak egyetlen számítógépre telepíthető és később nem hordozható. A szoftverház most bejelentette, hogy visszavonja ezt a döntést, a licencet a felhasználók kérésének megfelelően módosítja, így az a korábbiakhoz hasonlóan akárhány számítógépre telepíthető lesz - egyszerre persze csak egyre.
Az Office 2013 licencének eredeti verziója szerint a szoftver fizikai számítógéphez kapcsolódik, más PC-n egyáltalán nem futtatható legálisan, ez alól kivételt csak a garanciaidőszakban használhatatlanná váló számítógép jelen - ilyen esetben a cseregépen jogszerűen fut az irodai programcsomag. A kikötés nagy port kavart, a Microsoft ugyanis a licencfeltételek változását nem verte nagy dobra, a szövegek publikálását követően néhány hónap kellett ahhoz, hogy valaki el is olvassa azt, noha pont az eset hírértéke igazolja, hogy fontos visszalépésről volt szó.
A HWSW kérdésére Nagy Levente, a Microsoft Magyarország Office-üzletágának vezetője már akkor elmondta, hogy kommunikációs hibáról van szó, igazából pontosan az Office dobozosnak hívott verziója tűnt el, és az Office 2010 négy licenckonstrukciójából maradt a PC-gyártók számára elérhető (OEM, PC Attach), a mennyiségi illetve a média nélküli termékkulcs változat - ez utóbbinak felel meg az Office 2013 "dobozos" verziója, az igazi dobozost pedig felváltotta az Office 365 előfizetéses konstrukciója.
2025: neked mennyi pénzt ér meg a home office? Itt vannak az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2025-ös prognózisaink.
A Microsoft frissített szövege szerint "a szoftver transzferálható más, szintén a felhasználó tulajdonában lévő számítógépre, de nem sűrűbben, mint 90 naponként egyszer (kivéve, hardverhiba esetében, ilyenkor bármilyen gyorsan költöztethető a szoftver). Ha a szoftvert más számítógépre költöztetjük, akkor az a másik gép válik "licencelt számítógéppé". A szoftver (és a licenc) más tulajdonában álló számítógépre is költöztethető, amennyiben a korábbi felhasználó a licenc első gazdája és az új felhasználó elfogadja a végfelhasználói feltételeket a költöztetés előtt. Bármilyen új számítógépre költöztetés esetén az előző gépről el kell távolítani a szoftvert és átruházás esetén a biztonsági másolatokat is át kell adni vagy meg kell semmisíteni" - áll a licencszerződés új, módosított szövegében.
A licenckonstrukció változása különösen Magyarországon keveseket érint. Az Office-t használó szervezetek gyakorlatilag kivétel nélkül mennyiségi licencet használnak, ez pedig hordozható, az egyéni felhasználók pedig jellemzően a termékkulcsos licenccel rendelkező kiadást részesítették előnyben, annak alacsony ára miatt. E felhasználók örülhetnek most, az Office 2013 megfelelő verziója immár hordozható - tény, ezért a listaár is némileg magasabb a korábbi kiadáshoz viszonyítva.