Okostelefonok után is fizethetik a tévéadót a svédek
Március elsejétől az internetre csatlakoztatott eszközök, így elsősorban a számítógépek és tabletek, valamint okostelefon után is fizetni kell a svéd államnak a tévéadót - a közszolgálati rádió és televízió így próbálja kompenzálni a netes szolgáltatások terjedése miatt keletkező bevételkiesését.
Múlt péntek óta a webes elérésre képes eszközök, így a PC-k és okostelefonok, tabletek után is fizetniük kell a több éve létező, tetemes összegű tévéadót a svéd háztartásoknak. A helyi közszolgálati tévé- és rádióadók működésének fenntartására fordított összeg szakértők szerint ezzel nem nő majd meg látványosan, a tévéadót szedő hivatal inkább előremenekül a mostani lépéssel. A tévéadó összege ma egyébként 173 svéd korona, vagyis csaknem hatezer forint.
A fenti összeget az adó beszedésével megbízott állami szervezet, a Radiotjänst háztartásonként szedi be, az adó összege független a háztartásokban működtetett tévékészülékek számától. Mostantól azonban azokban a háztartásokban is fizetni kell az adónemet, ahol egyáltalán nincs tévékészülék, de van PC, vagy valamelyik családtag rendelkezik tablettel, netán okostelefonnal.
A Radiotjänst szerint az adó kiterjesztése az új eszközökre nem okoz majd különösebb felzúdulást a lakosság körében. "Tíz háztartásból kilenc úgyis fizeti ezt az adót, ezért nem hiszem, hogy sokan megütköznének rajta" - nyilatkozta a szervezet szóvivője egy múlt heti interjúban. Ez már csak azért is valószínű, mivel Svédországban a világviszonylatban az élvonalba tartozó adóterhek ellenére az adózási morál rendkívül jó.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A hivatal által most megváltoztatott adónyilvántartásnak egy 2007-ben elfogadott jogszabály ad alapot Svédországban. Ekkor a tévéadót lényegében technológiasemlegessé tették azzal, hogy a törvényben nem határozták meg azoknak a vevőberendezéseknek a körét, melyeket tévévételre alkalmas - így adóköteles - eszköznek kell tekinteni. A törvényalkotók ezzel teljes mértékben a Radiotjänst kezébe adták a döntést arról, hogy pontosan mely eszközök tulajdonosaitól szednek tévéadót.
A svéd tévéadóhoz hasonló fenntartási díjat több skandináv országban is szednek a helyi szervezetek, Dániában például a most bevezetett svéd modellhez hasonlóan az internetre csatlakoztatott eszközök után is fizetni kell az állampolgároknak.