:

Szerző: Dojcsák Dániel

2013. február 12. 12:31

Nem igazi pénz az Amazon Coin

Virtuális pénznek becézett utalványrendszert vezet be a Kindle Fire tulajdonosok számára az Amazon, amivel alkalmazásokat és azokon belüli tartalmakat tudnak vásárolni. Az igazi virtuális pénz még messze van.

A várhatóan májusban rajtoló Amazon Coin elsőre virtuális pénznek tűnhet, de inkább hasonlít az Erzsébet-utalványra mint a dollárra. A bevezetéskor az Amazon az iparági tippek szerint több tízmillió dollárnyi Coint szór szét a felhasználói között, ami minden bizonnyal megpumpálja a Kindle Fire platform forgalmát, s az utalványelfogadó appok minden bizonnyal örömmel váltják majd vissza az egységenként egy amerikai dollárcentet érő Coint igazi pénzre.

A látszat ellenére azonban arról szó sincs, hogy az Amazon egy új pénznemet vezetne be, legalábbis egyelőre nem. Ez a mostani akció inkább egy egyszerű marketingeszköz, aminek a célja a vásárlások ösztönzése, illetve az Amazon nagyságát, kiterjedtségét látva, minden bizonnyal némi adóoptimalizálás is áll mögötte. Az Amazon ez esetben nem konkrét árut ad el a felhasználóknak, hanem utalványokat, aminek a beváltása már nem valódi pénzügyi, hanem csak egy logikai tranzakció.

Ösztönzőrendszer az Amazon kontójára

A szolgáltató-kereskedő itt azonban nem tesz semmi mást, mint a 70-30 százalékos bevételmegosztás során nála maradó 30 százalék terhére utalványt juttat vissza a vásárlóknak. Az utalvány beválthatósága egyelőre korlátozott, tehát nem lehet az Amazon bármely szolgáltatására, vagy éppen az áruházaiban értékesített termékekre fordítani, csak és kizárólag az Appstore-ba feltöltött és a Coin programhoz csatlakozott alkalmazásokra.

Ebben a formában annak semmi értelme nincs, hogy valaki valódi pénzért Coint vásároljon, esetleg ajándékkártya formájában, vagy egyfajta pre-paid rendszerű modellben. A valószínűbb forgatókönyv, hogy a fejlesztők támogatására szánt összegeket az Amazon megszerezhető, regisztrálható, nyerhető, kapható Coin formájában önti be a Kindle Fire ökoszisztémába, ahol a felhasználók maguk szavaznak vásárlásaikkal arról, hogy melyik alkalmazásfejlesztő kapjon vissza többet az Amazontól.

Kissé hasonló a modell a Google Adwords kuponokhoz, amit a Google gyakorlatilag teljesen ingyenesen oszt szét, az azt felhasználó hirdetők révén azonban igazi dollárok kerülnek a felülettulajdonosokhoz. A szituáció ott is azonos: a támogatási összeget nem közvetlen visszaosztással, hanem a rendszeren végigfolyatva teszi be a szolgáltató.

Pénz = értékmérő

Amennyiben az Amazon Coin beválik, akkor elképzelhető, hogy az online kereskedelmi óriás elkezdi megerősíteni és szélesebb körben felhasználhatóvá tenni. Ez azonban még mindig nem jelentené azt, hogy a Coin egy pénznem. Elsősorban azért, mert nincs önálló árfolyama, hiszen egyelőre 1 Coin 1 amerikai dollárcentet ér minden körülmények között. A Coin mögött fedezetként így valódi pénz áll és nem felel meg a közgazdaságtanban elfogadott pénzkibocsátás 6 alapfeltételének.

A valódi pénz egy értékmérő eszköz, ami méri az áru értékét, meghatározza azt. Ugyan a Coinra is jellemző, hogy az áruval azonos időben ellentétesen mozog, tehát amikor a felhasználó egy alkalmazás használati jogát megszerzi, akkor bizonyos mennyiségű Coinról lemond. Viszont a Coin nem képes felhalmozási eszközként funkcionálni. Nem alkalmas tartalékolásra, hiszen nincs saját árfolyama, nincs másodlagos piaca, kamatok és egyéb fontos monetáris képességei. Ráadásul nem is konvertibilis, nem tudjuk közvetlenül például euróra váltani.

Igazi pénzzé az Amazon Coin vagy éppen a PayPal dollár akkor válna, ha a fix dollárkonverzió helyett a kibocsátó cég az árfolyamot valamilyen másik feltételhez kötné, ami akár lehetne a kereskedési volumen változása, a cég profitja vagy a termékek iránti kereslet változása. Kisebb helyi pénzek kibocsátására számtalan példa van, többek közt Magyarországon is próbálkoztak Sopron és a Balaton környékén ilyennel, de a saját árfolyam ott sem valósult meg. Az Amazon vagy a PayPal annyiban változtatná meg a világ mostani állapotát, hogy ezek globálisan elterjedt, nagy forgalmú szolgáltatók és kereskedők, amik potenciálisan képesek lehetnek egy saját, államoktól független pénznem bevezetésére.

Biztonsági játék

Ennek akkor lenne értelme, ha a vállalat úgy ítélné meg, hogy a belső valutája stabilabb mint az állami. Ha például az Egyesült Államokban komoly inflációs veszély lenne, akkor lehetne értelme egy saját belső elszámolási rendszernek, ahol a kereskedők védve lennének az amerikai gazdaság hullámzásaitól. Ha valaki szereti az összeesküvés-elméleteket, akkor fantáziálhat azon, hogy az egyre nagyobbra növő kereskedő felkészül a dollár leminősítésére.

A saját pénzre kacsingatásnak egy másik fontos oka is lehet, ami szintén tapintható az Amazon esetében: ez a globális terjeszkedés. Nyugat-Európában már több országban teljes operációval fut az Amazon, a hírek szerint Kelet-Európában is készül a fizikai logisztikai rendszer, illetve Dél-Amerikában is elindult már az online tartalmak értékesítése - szakértők szerint pedig a cég  útja biztosan elvezet Ázsiába is. Egy sok országos piac esetén, ahol az eladó és a vevő többségében más pénzt használ, megspórolható a váltási és feldolgozási költség egy egységes valuta segítségével.

A valódi pénz ugyanakkor kockázatokat is rejt magában, mind a kibocsátónak, mind a használóknak. Természetszerűleg kialakul egy másodlagos piac, s ahogyan anno a Second Life (a lindeni dollárnak volt árfolyama) világán belül is működtek bankok, úgy bizonyára egy létrejövő vállalati pénznemben is lehetne betéteket tartani. A jogi rizikó azonban sokkal nagyobb lenne, hiszen a jegybankok világszerte nagyon kötött rendszerben működnek, míg egy vállalat nem biztos, hogy tudná vagy éppen akarná hozni ugyanazt a higgadtságot.

Beépülhet a világgazdaságba egy nem állami pénz is

A HWSW által megkérdezett banki szakértő szerint ha a virtuális pénzek valamelyike megerősödik, akkor annak egyértelmű jele lesz, hogy a pénzintézetek, kártyatársaságok bekérezkednek és a  forint- vagy eurószámlánkról is költhetünk például az Amazon Coin kasszákban. Kiépül az átjárhatóság a nemzetközi rendszerek között, valóban pénzként kezd működni az eredetileg utalványos formátum, kialakulnak a direkt és indirekt monetáris intézmények.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ez azonban még mind sci-fi, s egyelőre csak halvány előjelei vannak annak, hogy az államok helyett vállalatok vennék át a gazdaság irányítását. Néhány sci-fi világban alaposan ki van bontva ez a helyzet, például a Shadowrun fantáziavilágában is hasonló történik. Bár az igaz, hogy 2011-ben nem tért vissza a Földre a mágia sem, a konglomerátumok uralma is marad még utópia.

Az Amazon Coin azonban biztosan megjelenik tavasz végén. Első körben kizárólag az Egyesült Államokban élő vásárlók számára lesz elérhető és csak appokat, illetve in-app vásárlást lehet vele bonyolítani, sem valódi termékekre, sem szolgáltatások előfizetési díjaira nem lehet majd felhasználni. Egyelőre pedig az sem tisztázott, hogy a fejlesztők használhatják-e promócióra, saját hatáskörben adhatnak-e a felhasználóknak Coint vagy ez kizárólag a platformtulajdonos privilégiuma marad.

a címlapról