:

Szerző: Koi Tamás

2013. február 4. 12:07

Sorvadó piacra érkezik az új PlayStation és az Xbox

Nem egészen három hét múlva a Sony bejelentheti új generációs konzolgépét, a PlayStation 4-et, melynek a sikerhez teljes szemléletváltáson kell átesnie, akárcsak versenytársának, az Xboxnak. A várhatóan az év végén debütáló konzolok csökkenő piacra érkeznek, melyből a közösségi(bb) játék lehet a kiút.

Hivatalosan meg nem erősített lapértesülések szerint a Sony videojátékokat gyártó részlege, a Sony Computer Entertainment február 20-án, a korábban vártnál valamivel hamarabb leleplezheti következő generációs videojátékát, a 2006 óta piacon lévő PlayStation 3 utódját. Az új játékkonzol, illetve közvetlen versenytársa, a Microsoft várhatóan szintén rövidesen bemutatkozó új Xbox konzolcsaládja a várakozások szerint az idei karácsonyi bevásárlási szezonra a boltokba, de a megújult hardveren túl mind a Sonynak, mind a Microsoftnak szemléletváltásra lesz szüksége a sikerhez.

Boltból kell valami?

A két új játékkonzol egy alapvetően csökkenő eladásokat produkáló piacra érkezik majd, melyet a játékkiadók és a hardverforgalmazók egyaránt megéreznek, illetve megéreztek már korábban is. Az NPD piackutató tavaly decemberi adatai alapján az amerikai összesített videojáték-piac (vagyis a játékkonzolok, játékok és kiegészítők) forgalma éves szinten 22 százalékot zuhant - ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ez a visszaesés túlnyomó részt a bolti eladásokra nyomta rá a bélyegét, a videojátékok online forgalma továbbra is töretlenül nő.

Nem túl jó előjel ezzel együtt az sem, hogy a Nintendo legutóbbi évközi üzleti jelentésében közölte, az új generációs Wii U konzolból csupán 3 milliót adott el az ünnepi szezonban, ezzel együtt a társaság 5,5 millióról 4 millióra csökkentette az üzleti évre vonatkozó eladási előrejelzést. A Nintendo a három legfontosabb piaci szereplő közül elsőként indította útjának új generációs konzoljátékát a legújabb fázisban, és bár a gép több újdonsággal is igyekezett magához édesgetni a vevőket, a borsos fogyasztói ár nem tette vonzóvá a Wii U-t, amit egyébként veszteséggel árul a Nintendo.

00:45
 

PlayStation Meeting 2013

Még több videó

Szakértők egyetértenek abban, hogy a konzoljátékok forgalmát egyértelműen az egyre népszerűbb, olcsó vagy ingyenes, okostelefonokra és más internetes eszközökre között játékok tépázzák meg. A hagyományos videojáték-piac 2011 decemberében érte el a csúcsot, a forgalom azóta folyamatosan csökken, az egyik legnagyobb játékkiadó, az Electronic Arts korábban közölte, tavaly a dobozos játékok forgalma ötödével esett.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Sony és a Microsoft mindezzel a jelek szerint tisztában van, kiszivárgott információk szerint az új generációs PlayStation már nem feltétlenül a csúcsteljesítményű hardverrel és a legmodernebb hardveres megoldásokkal (Cell processzor, Blu-ray) fog kitűnni a tömegből, bár az új konzolok ezen a téren is előrelépnek várhatóan. Egyes pletykák szerint az új PlayStation és az Xbox már mindenképpen 4K-kompatibilis lesz, emellett a PlayStaiton új generációs változatába a jelenleginél kétszer nagyobb kapacitású Blu-ray lemezeket is kezelő olvasó kerülhet.

Közösségre támaszkodnak

Az új konzol emellett várhatóan platformszinten sokkal nagyobb hangsúlyt fektet majd a közösségi(bb) játékokra, ám hogy ez pontosan mit jelent, egyelőre nem tudni. Az Xbox kapcsán a Microsofttól korábban kiszivárogtak olyan információk, melyek szerint az új konzolcsalád több, egymástól lényegesen különböző tudású hardverből áll majd. A nagy teljesítményű, csúcskategóriás Xbox mellett a redmondi cég várhatóan egy kisebb teljesítményű, elsősorban médiafogyasztásra optimalizált egységet is bemutat majd, mellyel a tartalomszolgáltatói-közvetítői piacon a jelenleginél jóval markánsabb jelenlétet céloz meg.

Az új videojátékokkal várhatóan továbbfejlődik az irányító interfész is. Az eredetileg a Nintendo által elindított mozgásérzékelős forradalom a Microsoft Kinect és a Sony Move Controller 2010-es megjelenésével terjedt át a keményvonalas játékok piacára. Az új konzolgenerációval - akárcsak a Wii U esetében - várhatóan ezek a kontrollerek is megújulhatnak. A pletykák valószínűsítik, hogy az évtizedes múltra visszatekintő Dualshock kontroller működése megváltozhat, érintőkijelző, vagy érintőpanel kerülhet rá, hasonlóan a PlayStation Vita kézi konzolhoz.

A fentiek mellett valószínűsíthető, hogy mind az új PlayStaitonben, mind az új Xboxban AMD processzor dolgozik majd, a hardver pedig összességében sokkal PC-szerűbb lesz, mint a jelenlegi megoldások. A Sony várhatóan tehát szakít az óriási költséggel a Toshibával és az IBM-mel karöltve létrehozott Cell architektúrával, ami egyben kérdésessé teszi az új generációs konzol visszamenőleges kompatibilitását.

a címlapról