:

Szerző: Gálffy Csaba

2013. január 30. 13:50

Tovább arat a Lenovo

Gyorsan nő a második helyezett PC-gyártó, és az új szegmensekben, az okostelefonok és tabletek piacán is sikerült megvetnie a lábát. A gyors fejlődés kihozta a belső feszültséget, szakadnak a cég kínai és "nyugati" modelleket készítő részlegei.

Növekedő részesedéssel, megugró profittal és beindult okostelefon-gyártással zárta a Lenovo a tavalyi naptári évet - derül ki a kínai PC-gyártó negyedéves pénzügyi jelentéséből. A vállalat nyeresége rekord szintű 205 millió dollárra emelkedett a tavalyi év hasonló időszakában elért 154 millió dollárral szemben, a bevétel pedg 12 százalékkal, 9,36 milliárd dollárra emelkedett.

A Lenovo kiugró teljesítményét jól mutatja, hogy a négy legnagyobb PC-gyártó közül egyedüliként tudta növelni az eladott számítógépek számát, 8,2 százalékkal, miközben a piac egésze 6,4 százalékkal zsugorodott, a Lenovo részesedése így 15,9 százalékra emelkedett globálisan. A piacszerzés földrajzi szempontból is kiegyensúlyozott volt, minden nagy régióban mintegy másfél százalékponttal emelkedett a kínaiak részesedére, Európában pedig a Medion-felvásárlásnak betudhatóan még ennél is nagyobbat sikerült ugrani, 3,2 százalékponttal 11,1 százalékra tornázta fel a cég részesedését.

Rózsás kilátások

A PC-gyártás mellett a kínaiak számos párhuzamos szegmensben is egyre aktívabbak, így a tévégyártás, a tabletek és az okostelefonok frontján is versenybe szállnak, igaz, egyelőre inkább csak a hazai, kínai piacon és a környező országokban. Az első okostelefonnal még 2010-ben jelentkezett a gyártó, ennek csúfos kudarca után alapos áttervezés után 2011-ben már versenyképes modelleket dobott piacra, tavaly pedig már számottevő részesedést is sikerült szereznie. Az eladások az előző év hasonló időszakához képest megduplázódtak és már nyereséget termelt az okostelefon-gyártás.

A Lenovo kedvenc grafikonja - a HP lemaradt.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az okostelefonos stratégia része egyébként a cég vezetése szerint a felvásárlás és a partneri viszony is, néhány napja a RIM-et hozták szóba a Lenovóval. A kínaiak el is ismerték, hogy felvették a kapcsolatot a kanadai gyártóval, arról azonban egyelőre nem tudni, hogy a BlackBerry platform licenceléséről vagy felvásárlásról folytak az első tárgyalások.

A Lenovónak nagyon bejött a felvásárlás, mint a terjeszkedés egyik formája, az IBM PC-gyártó részlegének 2005-ös felvásárlása óta a japán NEC-vel, a német Medionnal és a brazil CCE-vel is fúzióra léptek. Ugyan a bevásárlások piaci sikerhez vezettek, a cégen belül megoldhatatlan szervezeti feszültséget okoztak, ezért jelentette be a Lenovo néhány hete, hogy kettéválasztja a cég belső szerkezetét a megcélzott piacok szerint. Az eredeti formájukban maradó regionális értékesítési hierarchiák mögött a Think csoport a prémium PC-k, tabletek és a vállalati megoldások gyártását és fejlesztését végzi, a Lenovo csoport pedig a belépő és középkategóriás PC-k és tabletek, valamint okostelefonok és tévék szegmensével foglalkozik. A két külön csoport közös marketinges és beszállítói részleget kap és a párhuzamos fejlesztéseket is igyekeznek kiküszöbölni.

a címlapról