Befektetői optimizmus a BlackBerry 10 rajtja előtt
Az éves csúcs közelébe ért a kanadai Research in Motion részvényeinek árfolyama, miután egyre több elemző tekint optimistán a BlackBerryket gyártó cég új generációs mobil operációs rendszerének, a BlackBerry 10-nek a jövőjére.
Továbbra sem tett le a kanadai Research in Motion (RIM) az új generációs operációs rendszer, a BlackBerry 10 licencelésének lehetőségéről, valamint a hardvergyártó részleg teljes leépítéséről, derült ki Thorsten Heins elnök-vezérigazgató hétfői nyilatkozatából. A Die Weltben megjelent interjúban az éppen egy évvel ezelőtt kinevezett cégvezető a tőle szokásos optimizmussal és határozottsággal nyilatkozott az új platformról - az optimizmust azonban most már láthatóan a részvénypiacok és a média is osztja.
Heins a német lapnak adott interjújában közölte, a kanadai gyártó továbbra sem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a január 30-án debütáló BlackBerry 10 operációs rendszert licencelje más okostelefon-gyártóknak. Ezzel párhuzamosan nem került le terítékről az az ötlet sem, hogy a cég teljesen leszámol a hardvergyártással, mely jelenleg a legnagyobb költségterhet jelenti a vállalatnak.
Ezek közül egyébként egyik ötlet sem új, a RIM tavaly májusban, a cég legsötétebb időszakában bérelte fel a JPMorgan Chase & Co. és az RBC Capital Markets tanácsadókat a stratégiai irányok meghatározására. A fenti két opció - akárcsak a RIM egészének értékesítése - már akkor felmerült, a cég végül azonban Heins vezetésével egységes maradt, jóllehet jelentősen átszervezte működését és megvált dolgozóinak egy jelentős részétől.
2025: neked mennyi pénzt ér meg a home office? Itt vannak az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2025-ös prognózisaink.
Az egy éve kinevezett, német származású cégvezető az azóta eltelt időben többször is hangsúlyozta, hogy a RIM eltökélt abban, hogy az okostelefon-korszak indulása után ismét meghatározó szerepet töltsön be a piacon. A cég új operációs rendszere, a BlackBerry 10 a vállalat vezetőjének nyilatkozata szerint a leginkább időtálló megoldás lehet a piacon, a QNX-alapú rendszer ráadásul nem csak az okostelefon-szegmensben állhatja meg a helyét, hanem más iparágakban is. Heins példaként az autóipart hozta fel, ahol az "okos autók" jelentős része már most is a QNX valósidejű operációs rendszert futtatja.
Az átstrukturálás gondolata és az új operációs rendszerben rejlő perspektívák láthatóan a befektetőknek is tetszenek. Heins nyilatkozata után a RIM papírjainak árfolyama a Torontói Értéktőzsdén éves csúcsot döntött és az amerikai kereskedésben is várhatóan erősödik majd a papír, mely múlt pénteken 15,84 dolláron zárt - két dollárral az éves csúcs alatt. Ez még ugyanakkor így is jelentősen elmarad a RIM mindenkori csúcsától, melyet 2008 nyarán ért el a cég. Akkor 145 dolláron jegyezték a papírt New Yorkban.