:

Szerző: Dojcsák Dániel

2013. január 4. 12:14

Az energetika az új startupok kedvelt területe

Talán túlzás lenne azt állítani, hogy vége a webes startupok korszakának, de az igaz, hogy a böngészőben vagy az okostelefonon egyre kisebb az esély nagyot robbantani. A nagy szereplők vállai egymáshoz érnek és a felhasználók is az egységes platformokat kedvelik.

A startup szemlélet azonban - annak ellenére, hogy Magyarországon tévesen így látszik - messze túlmutat a szépen rajzolt online szolgáltatások alapításán. Sőt, alapjában véve minden olyan iparág vonz startupokat, ami átalakuláson megy keresztül. Az elmúlt két évtizedben ez mindig igaz volt a technológiai, illetve az internetes iparágakra, de az “online” egyre kevésbé megkülönböztető jelző. Ahogyan Kis Ervin Egon, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért elnöke blogbejegyzésében is írta minap, “a fejlődés megváltoztatja a fogalmainkat. Ma még megkülönböztetjük az e-kereskedelmet, beszélünk online és offline kereskedelemről, de ez nem lesz mindig így”. Ugyanígy az induló vállalkozások mindegyike valamilyen összefüggésbe kerül az digitális és online világgal, így már nem beszélhetünk “online” startupokról, más rendezési elveket kell találni.

Az áramhálózat is okossá válik

Az elmúlt évben egyre többet beszéltünk az e-egészségügyről, okostévékről, illetve az “Internet of things” is egyre gyakrabban előkerülő fogalom, szélesedik a digitálisan is strukturált élettér. Az óriási adatközpontok, szerverek és egymással összekapcsolt rendszerek korszakában a fentiek mellett egy gyorsan fontossá váló terület lett az energiahatékonyság is, egyrészt azért, mert a gyorsan növekvő felhasználás miatt szűkösség alakulhat ki, másrészt azért, mert a technológia révén hatalmas hatékonyságnövekedés, végső soron spórolás érhető el. A HWSW is írt már a jövő áramhálózatairól, a smart gridekről, de ezek a teóriák egyre több esetben valós projektekben, vállalkozásokban is megmutatkoznak.

A GigaOM újévi gyűjtése egy tucatnyi ígéretes startupot szed össze, amik az energetika területén szeretnék megváltani a világot. Masszív trend rajzolódik ki a névsor mögött, ami a fogyasztói piacon kevésbé lesz látható mint például a közösségi média forradalma, de talán sokkal fontosabb változásokat idéz elő az általános életminőségben.

A LeWeb kapcsán már a HWSW is bemutatta a Nest nevű okos termosztátot, ami magánlakások fűtését és hűtését optimalizálja a szokások, mintázatok és külső adatok alapján. Ehhez hasonló terméket fejlesztett az Opower, ami tavaly dobta piacra a Honeywellel közös okostermosztátját, ami kiegészült természetesen okostelefonos interfésszel is. A megoldással csak 2012-ben 2 terawattóra elektromosságot spóroltak meg a vásárlók. Az Ecofactor szintén hasonló a Nest elképzeléseihez, de szolgáltatásként előadva, azaz nincs hozzá kapcsolódó hardver. Viszont együttműködik a közműszolgáltatókkal és a meglévő, hálózatra csatlakozó termosztátokat képes valós időben együtt szabályozni. Az ötlet tavaly év végén 8 millió dolláros tőkebefektetést kapott.

Mérés, elemzés, előrejelzés

Ennél valamivel komplexebb a Stem nevű startup megoldása, ami vállalatok számára kínál szoftveres mérés és analízis alapján épületenergetikai előrejelzéseket. Automatizálni lehet a világítást, szellőzést a valós használat alapján. Még magasabb szinten végez optimalizálást az AutoGrid nevű vállalkozás, amelynek Energy Data Platform nevű rendszerében az Amazonéhoz hasonló ajánlórendszer működik, ami képes több petabájtnyi adatot kezelni, legyen az strukturált vagy sem. Az EDP az elemzés után valós időben képes megjósolni, hogy mi fog történni az elektromos hálózaton, ami kulcsfontosságú lehet egészen addig, amíg nem születik igazán hatékony módszer az elektromosság tárolására. A cég mögött a Foundation Capital, a Voyager Capital mellett a Stanford Egyetem tőkéje is áll.

A Viridity Energy nevű startup is színen van már egy ideje. Ők a nagyfogyasztók számára szolgáltatnak intelligens eszközöket, amivel csökkenthető a hálózatra csatlakoztatott eszközök összfogyasztása, illetve a hálózat fenntartásának költségei is. Ugyanez az elv létezik otthoni méretben is, a 2012 végén startolt Bidgely egy olyan algoritmust hozott létre, ami az otthoni hálózatok fogyasztását 4-12 százalékkal képes csökkenteni néhány okos mérőeszköz adatainak elemzésével.

A PlotWatt szintén okos algoritmusokat fejleszt, amik az otthoni elektronikai eszközök fogyasztását vizsgálják. A termékcélja, hogy felfedezze azokat a fogyasztókat, amik feleslegesen sok áramot fogyasztanak. A sikerhez persze itt is arra lenne szükség, hogy maguk az otthoni hálózatok is  mérhetővé váljanak, de a 4 éve működő startup nem véletlenül kapott "series A" tőkebefektetést 2012 nyarán, a piac szerint is most jön el az ilyen megoldások ideje, legalábbis az Egyesült Államokban.

Rendszerüzemeltetőknek is

A Space-Time Insight viszont közvetlenül az üzemeltetést javítaná és a közművek vagy épp közösségi közlekedés számára nyújt térképes, vizualizált visszajelzéseket a szolgáltatási terület eseményeiről, illetve elemzéseket készít, legyen szó akár elektromosságról, akár olaj- és gázvezetékekről vagy közlekedésről. A kaliforniai Independent System Operator a cég szoftverét implementálta egy 25 méter átmérőjű kijelzőre, ami a régió térképnézetére húzza fel a valós idejű információkat és riasztásokat az energiahálózatról. A cég második körös tőkebefektetést kapott tavaly, nem kevesebb mint 14 millió dollár értékben.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Retroficiency nevű cég szintén adatelemzésben utazik, a megoldása alapvetően egy vagy több épület energetikai auditját képes elvégezni távolról, anélkül, hogy az auditoroknak a helyszínre kellene mennie. Számos publikus és privát adatot kombinálnak az épületekből érkező adatokkal, amivel olcsón és gyorsan lehet épületek energiafelhasználását csökkentő terveket készíteni. A WegoWise hasonló funkciót látna el lakások kapcsán, a bérlők és a tulajdonosok számára is hasznot hajtva. A GridNavigator pedig egy szoftver- és cloudalapú szolgáltatási platform, ami a napi energiafelhasználásról készít elemzéseket, előrejelzéseket, ezzel segítve nagyobb lakóépületek és irodaházak kezelőinek munkáját.

Rezsicsökkentés amerikai módra

A felhozatalból jól látszik, hogy az energetika, mint tematika párhuzamosan halad a technológiai világgal, itt is az adatelemzés, a felhőszolgáltatások, összekapcsolt eszközök és intelligens algoritmusok a meghatározóak. Az viszont jól látszik, hogy a webes fogyasztói közönséget célzó startupokhoz képest jelentősen nagyobb tőkebefektetések érkeznek ezekhez a cégekhez már korai stádiumban is. Ez érthető, hiszen az üzleti modellek itt sokkal tisztábbak, az elérhető árbevétel sokkal nagyobb, illetve valós és fontos, létező problémákat oldanak meg, a korábbi alternatívákhoz képest forradalmi fejlődést, előnyöket hozva.

a címlapról