:

Szerző: Koi Tamás

2013. január 3. 10:34

Piacképessé vált az OLED-tévé

A Las Vegas-i Consumer Electronics Show-hoz közeledve egyre több tévégyártó fedi fel újdonságait, melyek megjelenését vagy bejelentését az év legjelentősebb szakkiállítására időzíti. Tavaly a technológiák terén az OLED volt a sztár, az LG-nél ez most sem lesz másként.

Újra bemutatja, illetve pár héten belül ezúttal már piacra is dobja első OLED-panellel ellátott tévéjét az LG Electronics. A gyártó a jövő héten kezdődő Las Vegas-i Consumer Electronics Show (CES) alkalmával mutatja be a pengevékony kávájú, a hagyományos LED-es megoldásokhoz képest lényegesen kontrasztosabb képet biztosító technológiával felvértezett készüléket. A technológia kiforratlanságát jól jelzi ugyanakkor, hogy a cég tavaly ugyanitt, ugyanekkor már bemutatta gyakorlatilag ugyanezt a modellt, az előzetes várakozásokkal szemben azonban nem kerülhetett a boltokba.

A 2013-as CES-re érkező, illetve a koreai boltokban az első negyedévben megjelenő 55EM9700 típusú OLED-tévé a tavalyi CES-en demózott, illetve bejelentett készülék módosított, továbbfejlesztett változata, ám a műszaki tartalom nem különbözik lényegesen. A készülék 55 hüvelykes, szerves technológiával ellátott panellel rendelkezik, a tévé a panel méretéhez képest mindenképpen figyelemre méltó fizikai paraméterekkel rendelkezik, a káva vastagsága mindössze 4 milliméter, az egész berendezés tömege 10 kilogramm.


LG 55EM9700: OLED, sorozatgyártásban

A paraméterekkel és a képminőséggel már a tavalyi kiállításon is sikerült lenyűgözni a látogatókat, a tévé azonban ezúttal már tömeggyártásban van, míg a tavalyi modell esetében csak egy prototípust tudott demózni a koreai gyártó. Az 55EM9700-re már felvesz előrendelést az LG, a tévék várhatóan februárban kerülhetnek a boltokba, 1,1 millió koreai wonos, tehát nagyságrendileg 10 ezer dolláros fogyasztói áron.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az LG újdonsága a világ első, nagyméretű OLED-kijelzővel ellátott tévékészüléke lehet, az első OLED-es tévét ugyanis a Sony évekkel ezelőtt piacra dobta már Japánban. A mindössze 11 hüvelykes képátlójú panellel ellátott XEL-1 2008-ban került boltokba, de inkább volt tekinthető technológiai demónak, mint piacképes szórakoztatóelektronikai terméknek. Az OLED-panelek azóta kizárólag az okostelefonoknál tudtak elterjedni, a kisebb méretű panelek sorozatgyártása ugyanis jóval kevesebb fejtörést okozott a gyártóknak.

Szakértők szerint az OLED-panelek esetén a nagyméretű kijelzők gyártása továbbra is rendkívül költséges nem csak méretgazdaságossági okokból, hanem a magas selejtarány miatt is. Az OLED-gyártósorok selejtaránya bennfentesek szerint riasztóan magas, meghaladja a 90 százalékot is, jóllehet a selejt panelek egy része még a gyárban javítható, ez azonban további erőforrásokat vesz igénybe. A kihozatal még ezekkel a javításokkal együtt sem éri el a 30 százalékot, ami rendkívül rossz aránynak számít más kijelzőtechnológiákhoz képest. Mindez összességében indokolja, hogy a technológia miért nem tudja évek óta megvetni a lábát a kijelzőiparban.

Az LG OLED-tévéje a gyártó hazai képviseletétől kapott információk szerint Magyarországon is megjelenik idén, későbbi időpontban, a nagyobb nyugat-európai országokat követően.

a címlapról