De hol a negyedik mobilszolgáltató?

Több mint egy év és négy hónap - ennyi idő telt el azóta, hogy a frekvenciaügyekben illetékes Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) meghirdette azt a frekvenciaaukciót, mely lehetőséget biztosított volna egy új mobilpiaci szereplő megjelenésére Magyarországon. A kiírási dokumentáció értelmében az új szolgáltatónak a viszonylag gyors eljárási procedúra után legkésőbb 2012 végén kellett volna elindulnia, ma azonban a T-Mobile, a Vodafone és a Telenor mellett legfeljebb néhány, az inkumbensek érdekkörébe tartozó virtuális mobilszolgáltató működik csak Magyarországon. Ennek okait próbáljuk megkeresni cikkünkben.

1. Szakmai kompetencia háttérbe szorítása a hatóságnál

A tavaly ősszel indult frekvenciaaukció kudarcának egyik elsődleges oka, hogy az azt kiíró illetékes hatóságnál a szakmai döntéshozatalt politikai érdekek bírálták felül, ami több hibás eljárási döntés meghozatalához vezetett. Az NMHH a kiírási szakaszt követően többször is úgy módosította a játékszabályokat, hogy azok egy új piaci szereplőnek kedvezzenek, mindeközben a szervezet gyakorlatilag semmiféle egyeztetést nem végzett az érintettekkel, mert bár erre törvényi kötelezettsége volt, ezt egy nyilvános meghallgatás formájában letudta még 2010-ben.

Pedig a hatóságnál a látszat ellenére számos kiváló szakember dolgozott még abban az időben, a belső feszültségeket azonban jól szemlélteti, hogy közülük az infokommunikációs erőforrásokért felelős főigazgató-helyettes, Kolláth Gábor, a szabályozási főigazgató-helyettes, Kollár Péter és Illyés Márton, a módszertani és piacelemzési főosztály vezetője időközben távozott. Szinte egyedüli kompetens vezetőként Mátrai Gábor, hírközlési ügyekért felelős elnökhelyettes maradt a hatóságnál, az ő szerepe a döntéshozatali mechanizmusban azonban legfeljebb jelképes maradt, legalábbis a HWSW forrásai szerint.

2. Jó cél, rossz eszközökkel

A hatóság, illetve a kormányzat a kiírást követően, illetve az eljárás ideje alatt mindvégig foggal-körömmel azt igyekezett bizonygatni, hogy a magyar mobilpiacon helye van egy új szereplőnek, ezzel együtt próbálta felhívni a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi erőviszonyok bebetonozódtak, a verseny pedig nem kellően intenzív a szolgáltatók közt. Ez bizonyos tekintetben igaz is, csakhogy a kormányzat végül olyan utat választott a helyzet feloldására, mely nem csak az inkumbens piaci szereplők, hanem a potenciális előfizetők körében sem talált jó fogadtatásra.

Mivel hamar világossá vált, hogy Magyarország jelenlegi helyzetében nem tekinthető kedvező befektetési célpontnak, a kormányzati stratégia egyetlen célja az lett, hogy egy állami szereplőt hozzon helyzetbe az aukción. Ehhez sikerült összeverbuválni a Magyar Postát, a Magyar Villamosműveket és a Magyar Fejlesztési Bankot, melyek konzorciumot alkotva indultak az őszi aukción - noha az eredeti kiírás értelmében el sem indulhattak volna. A projekt megtérülésével kapcsolatban piaci szakértőknek már a kezdetektől fogva komoly kételyeik adódtak, de a konzorciumi tagok közt sem volt meg a teljes összhang.

3. Az állam sem volt biztos benne

Az állami szerepvállalás ötlete a magyar mobilpiacon a pletykák szerint a felsőpolitika körében sem aratott osztatlan sikert. Nem értett egyet maradéktalanul a koncepcióval Fellegi Tamás, korábbi nemzetgazdasági miniszter sem, aki 2011-ben több mobilszolgáltató sajtórendezvényén is megjelent a kormányzat képviseletében, és lényegében biztosította a cégeket, hogy a bővítési terveikhez szükséges frekvenciákat rövidesen licencelhetik majd.

^{Fellegi Tamás (balra) és Beck György (középen) 2011-ben}

Szintén lehettek ellentétek a stratégiai célokat, illetve a megvalósítást illetően az állami konzorcium tagjai közt. Belsős információk szerint a konzorcium három tagja közül a vezetékes infrastruktúrát biztosító Magyar Villamosművek közgyűlésén parázs vita zajlott arról, van-e egyáltalán értelme a koncepciónak, illetve milyen előnyökkel járhat a társaság számára a részvétel a projektben.

4. Kommunikációs katasztrófa

Akármi is volt a mögöttes cél és az érdek, az állami fél, illetve a konzorciumi tagok által létrehozott projektcég elkövette azt a hibát, hogy nem kommunikált megfelelően a sajtóval, igaz a rossz nyelvek szerint nem is nagyon volt mit kommunikálni, mert legfelsőbb berkekben akkora volt a koncepciótlanság. Az MPVI például a létrehozása óta mindössze egyetlen sajtótájékoztatót tartott, ahol semmitmondó frázisokkal próbálta kielégíteni az érdeklődők kíváncsiságát, kevés sikerrel.

Az aukciót kiíró NMHH mindeközben a lehető legszerencsétlenebb módon, egyoldalú statisztikai kimutatásokkal igyekezett igazolni a negyedik mobilszolgáltató létjogosultságát. A hatóság kommunikációs stratégiájára kitűnő példa a www.hogyallunk.hu weboldal, mely sem a piaci helyzetképről nem ad átfogó felvilágosítást, sem pedig arról, hogy a licitbe bedobott frekvenciák kinek, mennyiért és milyen céllal lettek kiosztva, illetve miért nincsenek jelenleg használatban.

5. Az inkumbensek elgáncsolták

Az inkumbensnek nevezett mobilszolgáltatók, vagyis a Magyar Telekom (T-Mobile), a Telenor és a Vodafone nyilvánvalóan ellenérdekeltek abban, hogy a piac új szereplővel bővüljön Magyarországon. Ennek részben az az oka, hogy a cégek éheznek azokra a frekvenciákra, melyeket egy esetleges új belépőnek osztanak ki, másrészt pedig egy új piaci belépő minden esetben az árak csökkenését hozza magával.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A profitjukat féltő, olykor már a jelenlegi körülmények közt is veszteségbe futó mobilszolgáltatók ezért minden követ megmozgattak azért, hogy az eljárást törvény adta jogukkal élve elgáncsolják, végülis konkrétan ez vezetett a jelenlegi helyzethez. Vagyis hiába zárult le az aukció január 31-én, a jogi procedúra csak jövő februárban érhet véget, amikor a Kúria kimondja, hogy jogszerű volt-e az aukció, illetve a kiírási dokumentációban szereplő feltételeket a jogi kereteknek megfelelően szabta-e az NMHH.

6. Nincs igény és tér a piacbővítésre

A magyar mobilszolgáltatók ügyfelei rendkívül röghöz kötöttek, a 2004 óta elérhető számhordozással a jelenlegi előfizetői bázis nagyjából 5 százaléka élt csupán. Az előfizetői bázis jelentős része nincs tisztában a nemzetközi viszonyokkal, akár csak azzal, hogy a szomszédos országokban milyen mobiltarifákkal telefonálhatnak az előfizetők.

A mobilpiac, legalábbis a hangszolgáltatások piaca emellett elérte azt a telítettségi szintet, ahonnan nincs feljebb, a penetráció 2008-ban tetőzött körülbelül 120 százalékon, azóta pedig csak csökken, nyilvánvalóan a gazdasági nehézségek hatására. A mobiladat-szolgáltatások terén más a helyzet, csakhogy a piac összetétele, a versenyzők "berendezkedése" itt is rányomja a bélyegét a szolgáltatáskínálatra és az árakra. Az új, korábbinál rugalmasabb szabályozás révén elméletileg olyan mobilszolgáltató létrejöttére is van ma már lehetőség, mely teljesen megtöri ezt a hegemóniát azzal, hogy saját infrastruktúráján csak adatszolgáltatást nyújt, míg a hangszolgáltatáshoz nemzeti roaming keretén belül vesz igénybe erőforrásokat a versenytársaktól - ennek pontos mikéntje egyébiránt szintén jogvita tárgya.

A magyarországi mobilpiac idei bővítése elé tehát láthatóan számos olyan akadály került, mely predesztinálta, hogy az MPVI nem tudja időben elindítani a szolgáltatást, ráadásul jogi szakértők szerint komoly esély van rá, hogy az NMHH elnökének lezáró határozatának megsemmisítésére vonatkozó döntést helyben hagyja a Kúria februárban. Mindez azt jelenthetné, hogy a magyar mobilpiac nemhogy idén, de jövőre sem tud új szereplővel bővülni, utána azonban már új helyzet állhat elő abból a szempontból, hogy a hatóság olyan frekvenciákat is bevonhat a licitbe, melyet most még nem tudott értékesíteni.